HTML

Az élet kódjai

Csináld maga. Senki nem csinálja meg helyetted.

Friss topikok

Szolgáltatóváltás

2012.08.30. 23:31 Travis.CG

Otthon az internetet Y szolgáltató biztosította hosszú ideje. Egyik nap jött egy értesítés, hogy X szolgáltató felvásárolja Y-t, de ez engem, egyszerű fogyasztót (vagy politikailag korrekt módon megfogalmazva felhasználót) nem érint. Csupán abból fogom észrevenni, hogy Y-t X váltotta fel, hogy a havi elszámolás más színű borítékban fog érkezni, és néhány TV csatorna megváltozik.

Személy szerint elégedett voltam az internetemmel. Egy 80/25-ös sávszélesség, LAN-os kapcsolat elég volt mindenre. Még arra is futotta belőle, hogy VNC-n keresztül demót sugározzak Grassnak. Négy gép is osztozott ezen, mégsem volt soha semmi probléma.

Természetesen a szolgáltatóváltással mindez veszélybe került. Eltelt néhány hónap, majd hirtelen megjelent két szerelő, hogy Ők X-től jöttek, és átszereli a netet. Először csalásra gyanakodtam, nem is akartam beengedni a lakásba, de bizonyítani tudták, hogy nem kábeltolvajok. A szolgáltató ugyanis úgy döntött, hogy a LAN-os internetet megszünteti és kapok helyette jó kis koaxon keresztül működő szupergyors internetet. Csakhogy a szupergyors internet letöltésben tényleg szuper, de a feltöltés kevésbé az. Névlegesen 120/10. El is magyaráztam neki, hogy ez számomra nem tűnik fejlesztésnek. A szerelők, kezdték elveszíteni a türelmüket. Gondolom szerettek volna gyorsan végezni, de én még a lakásba sem engedtem be őket. Miután láttam, hogy ebből csak vesztesen jöhetek ki, hagytam, hogy dolgozzanak.

Hoztak új routert is, mert ugye koaxon jön az áldás. Lefitymálva megjegyezték, hogy az új sokkal gyorsabb lesz, mert, ami nekem van, csak 54Mbit/sec-t bír csak, míg az új 180Mbit/sec-el hasít. Nem mintha ez számítana, mert elég régi gépeim vannak, egyikben sincs gigabites ethernet. Bekapcsolták a szerkezetet, ami alapból DHCP-n ment és a wi-fi is be volt kapcsolva. Beszereltek mindent, majd az aktiválás előtt az egyik szerelő felhívta az irodát és átadta nekem a telefont. A kisasszony a vonal másik végén megkérdezte, mi a bajom a szolgáltatással. Neki is elmagyaráztam, hogy a régi hálózaton a feltöltési sebesség jobb volt.

- Ezt méréssel állapította meg?

- Nem, hanem a specifikációból. A régi 25Mbit/sec-el töltött fel, ez a mostani pedig 10-el.

- Ez a garantált feltöltési sebesség?

- Nem, a maximális.

Ezután számadatokat kezdett el darálni a telefonba, amiket nem tudtam megjegyezni, majd így fejezte be: Tehát az Őn nete gyorsabb lesz.

- Ha Ön mondja, akkor elhiszem.

Ha objektíven nézzük, akkor tényleg nem volt összehasonlítási alapom. Miután mindenbe beleegyeztem, aktiválták a netet.

- Mit mondtak? - kérdezte az idősebb szerelő.

- Azt, hogy ez a net gyorsabb lesz, mint a régi.

- Nevetséges. A LAN-os az egyik legjobb, de nekünk le kell építeni az egészet. De nem is ez a leggusztustalanabb, hanem az, hogy kész tények elé állítják az embereket - mondta. Elgondolkodtam, hogy megemlítsem-e, hogy ennek ő is ugyan úgy részese, elvégre Ő hívta fel a szolgáltatót, miután beszerelt mindent.

De az internet csak nem akart megjelenni semmi. Törték a fejüket nagyon, hogy most mi a hiba, de ötletük sem volt.

- A gépnek statikus az ip címe.

A homlokuk azonnal kisimult. Megpróbálták átállítani DHCP-re, de nem ment, ezért felajánlottam, hogy megcsinálom. Mikor megjelent a scene.hu, akkor mindenki megnyugodott. Megpróbáltam belépni a router adminisztrációs felületére, de nem sikerült. Ekkor a fiatalabb szerelő azt mondta, hogy a wifi SSID-je a jelszó. Megpróbáltam azt is, de nem jártam sikerrel. Még két-három próbálkoztam, majd megkérdeztem a másik szerelőt, hogy miként tudok belépni a routerbe.

- Azt nem lehet.

- Majd, ha elmentek, megnézzük mennyire nem lehet - gondoltam.

A neten keresni kezdtem a router biztonsági jelszava után, de azok egyike sem működött. Resetelni még nem akartam, mert hátha van valami olyan beállítás, amit nem ismerek, és utána nem lesz net. De X honlapján végül megtaláltam a megoldást. Alapból nincs se felhasználói név, se jelszó, csak klikkelni kell a loginre és már bent is vagyunk. Ugyanis van egy szereld magad opció is a cég repertoárjában, ahol megkapod az eszközöket és szenvedj velük, ha neked ez kell. Ez szimpatikus. Szépen be is állítottam mindent, ami nekem kell. Végül is a sebességen nem érzek semmilyen változást.

Szólj hozzá!

Címkék: életmód rendszergazda

A bejegyzés trackback címe:

https://cybernetic.blog.hu/api/trackback/id/tr674742937

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása