HTML

Az élet kódjai

Csináld maga. Senki nem csinálja meg helyetted.

Friss topikok

A Túlélő

2014.04.29. 22:51 Travis.CG

Ha megnézzük a retro számítógépek kedvelőit, akkor azt látjuk, hogy zömében nem mai fiatalok. A másik, ami feltűnhet, hogy már régóta ismerik egymást. Ennek ellenére vannak elszórt diaszpórák, ahol szinték imádják a régi vasakat, de mégsem tudnak más retro fanatikusokról. (Az internet korában ez különösen furcsa)

Mai történetünk hőse is egy ilyen diaszpórából szabadult. Kezdjük az elején. Az egyik PhD hallgatónk laptopján egyszer észrevettem egy hatalmas C64 matricát. Túl nagy jelentőséget nem tulajdonítottam neki, azt gondoltam, valami pózer. Később egy beszélgetés alkalmával azt kezdte mesélni, hogy a barátnőjével elölről elkezdtek játszani a C64-es játékokkal. Még ekkor is azt gondoltam, hogy biztos emulátoron, de kiderült, hogy eredeti vason szoktak játszani.

Nem is tudom, min lepődtem meg jobban: rajta vagy a barátnőjén. Viszont az igazi meglepetés csak ezután jött. A nagy sikerű, kultikus C64 játékok közül egyet sem ismertek. Nem tudták, mi az a Last Ninja, Mission impossible. Nem bombázták Moszkvát, de még az International Karate említése is csak fejcsóválást váltott ki belőlük. Ezt feltétlenül orvosolni kellett. Ez remek alkalom volt arra, hogy én is elővegyem a masinát és adjak nekik némi ízelítőt az aranykor remekeiből. Maverick még mindig remekül tette a dolgát.

A beszélgetés és a játékok másolása elindított benne valamit, mert hirtelen úgy érezte, hogy kell neki még több C64. Mivel a PhD ösztöndíj továbbra sem elég ilyen hobbira, ezért minden ismerősét faggatta. Végül különböző forrásokból 3 C64-re tett szert. Ezek közül a legszerencsétlenebbet mutatnám be.

Ez a gép ugyanis évek óta egy pajtában volt a földön. Minden nyílása tele volt földdel. A szaga alapján egér generációk lakhelyéül is szolgálhatott.c64_1.jpg

Még a billentyűket is ki kellett szedni a helyükről, hogy a kosz minden maradványa eltűnjön.

c64_3.jpg

Aztán megláttuk a darazsat. El sem tudtuk képzelni, mennyi ideje lehetett a kosz fogságában.

c64_4.jpg

Szerencsére volt még annyi szufla benne, hogy elrepüljön. Azóta még két forrásból kapott gépeket, de az összes közül ez az egyetlen, amelyik hiba nélkül működik. (Az egyik eleve hibásként volt meghírdetve, a másik pedig mintha NTSC szabányú lenne)

Szólj hozzá!

Címkék: filozofálás c64

A bejegyzés trackback címe:

https://cybernetic.blog.hu/api/trackback/id/tr946098966

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása