Elkészítettem a pipec kis önéletrajzomat (természetesen LaTeX-ben) és elkezdtem kitölteni a webes oldalukat is. A Leets-i Egyetem oldalához képest nagyon könnyű volt, csak három lapból állt.
Egy héttel később kaptam egy levelet, amiben közölték, hogy kapok egy próba feladatot egy előre meghatározott időpontban, a megoldást pedig két órán belül vissza kell küldenem. Az ajánlott időpontot efogadtam. Percre pontosan küldték is a levelet. Először kellett küldeni egy választ, amiben megerősítettük, hogy a levelet megkaptuk, majd néztem a feladatokat.
Perl, Java, Ruby jöhetett szóba, ezért a Perl mellett döntöttem. Az első feladatnak kaptam egy két oszlopos fájlt, amiben ló nevek voltak és a rájuk tett tétek. Olyan programot kellett írni, ami minden lóra kiírja az tétek összegét. A második feladatban ugyan ezt kellett kiírni, de tétek szerint sorba rendezve. A harmadik feladatban egy többoszlopos állomány második oszlopának egyedi azonosítóit kellett kiírni. A negyedikben meg kellett számolni, hányszor fordul elő minden egyes azonosító a harmadik oszlopból. Az ötödik már egészen bioinformatika-közeli feladat volt. Be kellett olvasni egy többszörös fasta fájlt és kiírni, hogy az egyes szekvenciákhoz milyen azonosítók tartoznak.
Összességében annyira könnyű feladatotokat adtak, hogy szerintem senkit nem szűrtek ki ezzel. Két órát adtak, de ötven perc alatt megcsináltam. Sajnos az egyik kódot túl sokáig debuggoltam.
Majd jött a Skype interjú. Ettől tartottam a legjobban, mert nem vagyok túl jó angolból. Bent maradtam a melóhelyen, bezártam az ajtót, hogy ne jöjjenek be, kétszer ellenőriztem a hangerőt és elkezdődött az interjú. Kérték, hogy meséljem el, hogyan végzem a munkámat, dolgoztam-e rákos genomokkal, mi az erősségem, gyengeségem. Kíváncsiak voltak, melyik a "legjobb" programozási nyelv, szerintem, dolgoztam-e nagy gépeken, sok adattal. Tudakolták, milyen operációs rendszereket használok. Közben annyi nyelvtani hibát vétettem, hogy még nekem is feltűnt.
Szerencsére a kapcsolat sem szakadt meg, mindvégig tiszta volt a vonal. De kétségtelen, hogy számomra az egész procedúra legnehezebb része ez volt.
Valahogy ezen is túljutottam. Két héttel később értesítettek, hogy személyes interjúra is kell menni. Angliába. Ez már döfi! Jó egy órával előbb érkeztem, de ez nem volt gond, tíz perccel az érkezésem után már beszélgettünk is. Itt jegyezném meg, ha valaki hasonló helyzetbe jut, nyomtasson ki minden minden e-mailt, amit a HR-től kap. Nagyon megkönnyíti az életét. Én is először rossz épületbe mentem be és nem tudták, hova irányítsanak. De azért megoldottam.
Az interjú követte a Skype interjú menetét, de a kérdések már inkább arra irányúltak, miként tudok beilleszkedni a csoportba. Kérdezték, inkább kutatnék-e vagy csak robot módjára parancsot hajtanék végre, mi volt a legnagyobb kutatási élményem, visszamennék-e pipettázni?
A beszélgetés után jött egy teszt. Ilyen tesztet sem töltöttem még ki. Kaptam egy Mac laptopot, amin megnyitottak egy Google Formot. Minden egyes klikkelésemet ketten nézték. A teszt nyolc részből állt. Minden egyes rész elején megkérdezte, végig akarom-e csinálni. Igen válasz esetén jöttek a kérdések.
Az első rész Unix használat volt. Kérdezték, mivel helyezek át fájlokat, melyik paranccsal változtatom meg a jogosultságokat, milyen jogosultságokat állítanék be bizonyos fájlokhoz.
A második bioinformatika volt. Hogyan nézem meg egy BAM fájl rekordjait, kaptam egy szekvenciát, aminek a koordinátáit meg kellett határozni a humán genomon. (Valami olyan szekvenciát adtak, ami az NCBI Blaston nem adott találatot, sejtettem, hogy valami átverés lesz, ezért megnéztem UCSC-n is, ahol rögtön kijött a találat)
Harmadik Perl programozás volt. Adtak egy rövid programot, amiben deklarálás nélkül használtak egy változót, use strict mellett. Kérdezték, lefut-e a program, ha nem, mit kellene megváltoztatni. Különböző paramétereket adtak meg és kíváncsiak voltak, mit ad a program eredményül.
A negyedik Java programozás volt. Fel kellett sorolni az összes mező módosítót, kérdezték mi a különbség az absztrakt osztály és az interface között,
Az ötödik C programozás volt. Írni kellett egy függvényt, ami BED formátumú sztringet generál a paraméterekből, kaptam egy struktúrát, aminél le kellett írni, hogyan helyezkedik el a memóriában.
A hatodik R programozás volt. Fel kellett sorolni fájlba író függvényeket, kérdezték hogyan szedek ki egy mátrixból adott sorokat, mi a különbség a data.frame és a mátrix között.
A hetedikben SQL-el kapcsolatos kérdések voltak. Adtak egy tábla sémát és az alapján kellett lekérdezéseket írni, fel kellett ismerni egy left joint, kérdezték, hogyan lehet SQL injection-t megelőzni. Adtak egy példa lekérdezést, kérdezték mennyire biztonságos a használata.
A nyolcadik a verzió követő rendszerekről szólt. Az első feladatnál be kellett jelölni, melyik verzió követő rendszerrel milyen mélységben boldogulok. Az ezt követő kérdéseket tetszőleges verzió követő rendszer szintaktikájával kellett megoldani. Itt én váltogattam az SVN-t és a Gitet, attól függően, melyikre emlékeztem. Volt még két általános kérdés, hogy mivel segíti a fejlesztést a verzió követő rendszer és mikor érdemes branch-elni.
Lefáradtam rendesen, és minden kategóriában legalább egy kérdést elszúrtam. Ilyenkor derül ki, a különböző IDE-k mennyire lustává teszik az embert. Utána kérdezték még, hogyan szoktam fejleszteni (írok-e unit tesztet), mikor cégnél dolgoztam, hogyan fejlesztettünk. Megjegyezték, hogy még nem találkoztak olyan emberrel, aki mind a nyolc kategóriába belekezdett volna.
A végére alaposan lefáradtam. Ebédeltünk egyet, majd délután egyenként beszéltem a csoport minden tagjával. Mindenki elmesélte, mivel járul hozzá a kutatás nagy egészéhez. Szerencsére itt voltak átfedések és igyekeztem nem elaludni. Talán még értelmes kérdéseket is intéztem mindenkihez.
A végén megkérdeztem, hány jelentkező volt eddig, de nem kaptam választ, helyette a laborvezető azt ecsetelte, hogy milyen nagyon meg volt velem elégedve, a tesztet is jól megoldottam. Utána arról beszélt, mennyi lehetőség van itt, milyen sok pályázati pénzük van. Annyira udvariasan beszéltek, hogy az volt az érzésem, nem is én kuncsorgok az állásért, hanem ők kuncsorognak nekem, hogy ide jöjjek.
Délután, mikor repültem vissza, a szememet már nem tudtam nyitva tartani.
