Észre sem vettem, hogy még egy cikkem megjelent. Őszintén szólva teljesen megfeledkeztem erről a munkáról, csak a mindent behálózó internetnek köszönhető, hogy ez az apró sziporka feledésbe nem merült.
Ez egy elég marginális projekt volt, régen is történt, ezért elképzelhető, hogy nem minden részletre emlékszem pontosan.
Valamikor 2014-ben kaptam egy bakteriális szekvenciát, hogy rakjam össze. Elég kevés információ volt róla és a legfontosabb jellemzője az volt: nem tudjuk, mi ez. Ráengedtem a Mirát, ami több ezer kontigba összes is fűzte. Játszottam egy keveset a paraméterekkel, de nem sikerült ezt a hatalmas számot lecsökkenteni. A GC tartalom viszonylag szélsőséges volt, feltételeztem ez állhat a probléma hátterében.
A Blast sem nagyon tudott rokon fajokat találni, de az egyik kontigban egy kizárólag Thermophilus fajokra jellemző enzimhez igen hasonló ORF bukkant fel és jobb híjján kijelentettük, hogy ez bizonyára egy Thermobifida faj. Közben a bioinformatikai csapat új taggal bővült és ez lett az egyik projektje, így nekem nem is kellett tovább foglalkoznom ezzel.
Ezután jött az első meglepő fordulat. Egy Szeged melletti szekvenáló cég már előttünk összerakta a genomot 5 kontigba, beannotálták és rányomták a Kész pecsétet. Nem értettem, miért kellett nekünk időt és energiát pazarolni az összeszerelésre, ha az már készen volt ( ráadásul pénzért ), de majd látjuk, nem ez lesz az egyetlen meghökkentő ebben a projektben.
Azért annyi eredménye volt a Mira-s játszadozásnak, hogy kiderült, a cég agyondícsért összeszerelő módszere hosszú kontigokat hagyott ki a végleges eredményből, többek között a fent említett ORF-t. Ezt a cég is elismerte és gőzerővel nekiláttak a rendszer javításának. A kommunikáció ismét elhalt, nem hallottam új híreket. Csak a bioinformatikus kollega dolgozott az annotációval.
A gondok akkor kezdtek jelentkezni, amikor az új munkatárs egy posztert akart készíteni az eredményeiből. A PhD jelentkezéséhez kellett volna, mint publikáció. Ekkor tűnt fel a színen a kooperációs partnereink főnöke, a mikrobiológia koronázatlan királya. De ha ez mind nem is igaz, valószínűleg ezzel a gondolattal szokott aludni menni. Rögtön meg is mutatta, milyen nagy ember. Nem egy vele egy súlycsoportban lévő embert hívott fel, hanem a szegény PhD hallgató jelöltet és leordította a fejét, hogy hogyan merészeli az ő szekvenciáit leközölni.
A beszélgetésnek az indokolatlan én-vagyok-a-jani attitüd mellet volt egy másik nagyon hasznos hozanata. Kiderült, hogy az elemzést, szekvenálást a prof már leközölte (illetve valami posztert alkotott). Hurrá! Nincs is jobb munka a felesleges munkánál. A párbeszéd valószínűleg felsőbb szinten folytatódott, mert legközelebb már arról volt szó, hogy kapunk egy új szekvenciát, amit összerakhatunk és az csak a miénk lesz. Itt már kezdtem elveszíteni a fonalat, hogy most mi kooperáló partnerek vagyunk, vagy ellenségek?
Az utolsó fejezet a történetben, amihez még közöm volt, egy megbeszélés, amikor tőlünk le akarták küldeni a PhD hallgatót, hogy tárgyaljon ezzel a proffal és a szegediekkel a munkáról. Ilyen elavult technikák, mint Skype, GoToMeeting szóba sem jöhettek. Amolyan lelki támogatásnak én is mentem, mert ha telefonban ilyen kedves ez az ember, vajon mit csinálhat egy személyes találkozó alkalmával? Élve boncol?
Ezt már soha nem fogom megtudni, mert a megbeszélésen, amit ő kezdeményezett, nem volt jelen. A másik oldalon is hasonló kompetenciával és döntéshozó felelősséggel felruházott emberek voltak, mint mi. Ennek az lett a vége, hogy nagyon jól megértettük egymást, de érdemi lépések nem születtek, mondván, mindent meg kell beszélni a főnökkel.
Végül létrejött ez a cikk, de egy kéziratot nem kaptam, se olyan úri huncuttságot, mint köszönő levél. Végiggondolva, tényleg ezért ment a harc, hogy megjelenjen egy újságban, ahol a kutya sem fogja látni? Tényleg egyeseknek így kell érvényesülni a tudományban? Remélem ez volt az utolsó ilyen "kooperációs partnerem".
