HTML

Az élet kódjai

Csináld maga. Senki nem csinálja meg helyetted.

Friss topikok

  • robertherczeg: Hello! Tanulságos történet :) (2017.10.17. 21:10) Első nap
  • grungi: KJK rulez! :) (2017.07.03. 22:47) Kalandod itt véget ér...
  • Anakin Solo (a.k.a. Ape): Jó öreg Winamp... mai napig azt használom, persza a 2.95 verziót :D Az még szinte tökéletes volt. (2016.11.09. 15:54) Túlprogramozás
  • Szedlák Ádám: Ha nem is egy hirdetést, de egy jó keresztrejtvényt! www.telegraph.co.uk/history/world-war-two/111... (2016.10.20. 11:34) Rejtett bioinformatikusok
  • Kalle: @Travis.CG: Jogos a felvetés, itt egy undorító c-szerű saját nyelven fejlesztenek, aminek köszönhe... (2016.08.05. 10:40) Ez itt a reklám helye

Kalandod itt véget ér...

2017.06.05. 02:58 Travis.CG

Az interaktivitás hajnalán, még a szerepjátékok elterjedése előtt voltak a Kaland Játék Kockázat könyvek. A történetet olvasva időről időre kérdéseket tettek fel, hogyan folytatódjon a sztori és a megfelelő oldalra lapozva olvashattuk döntésünk következményét. Elméletileg a harcjeleneteknél dobókockával kellett volna némi bizonytalanságot (és ezzel együtt izgalmat) csempészni az események folyásába, de senkit nem ismertem, aki betartotta volna ezt a szabályt.

Személy szerint én utáltam ezeket a könyveket, mert a döntésnek csak az illúzióját adták. Emlékszem például, hogy az egyik kaland során valami titkos szektát fedeztem fel egy régi, elhagyatott ház pincéjében. A csuhás nézők közé elvegyülve egy ember áldozatnak voltam a szemtanúja. A könyv fel is tette a kérdést: ha meg akarod menteni a lányt, lapozz X oldalra, ha végignézed a halálát, lapozz Y-ra. Természetesen a megmentést választottam. A mentő akció abból állt, hogy ordítva az oltárra ugrottam, felfedve magamat. A túlerő legyűrt és végül egy döntést hozhattam: álló vagy ülő ketrecbe zárjanak halálomig. A könyv még nagyképűen oda is írta nekem: "mégis, hogy képzelted, hogy megmentheted?". Biztosan nem úgy, hogy ordítva odaugrok. Le akartam kapcsolni a villanyt, hogy a sötét megzavarja a ceremóniát. Be akartam indítani a tűzjelzőt vagy én magam tüzet gyújtani. Kihívni a rendőrséget, katasztrófa védelmet. Túszul ejteni a szekta vezetőjét.

Minden ilyen zsákuca után leírták az ikonikus mondatot: kalandod itt véget ér. Ez volt a legtöbbet olvasott mondat, könyvtől függetlenül.

Most nekem is véget ér egy kalandom. Mikor ezt olvassátok, már nem leszek a Sanger alkalmzásában, hanem utazom vissza Magyarországra. A családom már egy ideje nincs itt, csak én varrom el a szálakat. Próbálom eladni az ocsmány bútorokat, amiket már én is használtan vettem, javítom a bérelt lakásban általunk okozott károkat.

Azt hiszem, az egyik legjobb döntésem ebben az életben, hogy eljöttem ide. Az időjárás kiszámíthatatlan, a kaja förtelmes. Nem lehet egy jót kirándulni, mert minden nyomorult zöld terület körbe van kerítve, legfeljebb másfél méteres ösvényeken lehet csak közlekedni. A legtöbb beszélgetés a helyiekkel felületes és semmit mondó, kimerül az időjárásban. De a meló kárpótolt mindenért. Nem azt éreztem, hogy bármi is visszafog, hogy közém és az eredmény közé állna. Gyakorlatilag a limitáló tényezők saját korlátaim voltak, hogy nem ismerek elég matematikai modellt, amivel az adatokat kiértékelhetem, nem látom át az összefüggést vagy nincs meg az a programozói tudásom, hogy hatékonyabb kódot írjak és ne kelljen 200 évet várni az eredményre.

Nem is tudom, hol olvastam, hogy a kommandósok brutális kiképzésének nem az a célja, hogy a kiképzők kiélhessék szadista hajlamaikat, hanem, hogy az egyén megismerje saját korlátait. Mi az, amit meg tud csinálni és mi az, amit nem. Ez pedig szerintem fontos lenne mindenkinek. Nem egy bioinformatikust/programozót láttam, akik visszajelzés vagy komoly kihívás hiányában azt hitték, hogy ők a szakma csúcsa.

A másik hasznos dolog, amit itt láttam, az információ akadály nélküli áramlása. A sok idegesítő meeting egyik kellemes mellékhatása, hogy nyugodtan fel lehetett vetni bármilyen problémát, rögtön mondtak rá megoldási javaslatot. Nem láttam olyan titkolózást, mint máshol, ahol szintén eljöttek segítséget kérni, de közben nem mondták el az igazi problémát, csak úgy körülírták azt. Mint amikor úgy beszélünk az orvossal, hogy "a barátomnak van egy olyan baja...". Nonszensz, felesleges és nem hatékony.

Természetesen a tudomány élvonalában maradni nem lehet áldozatok nélkül. Ha egy csoport probléma felvetése, módszerei nem voltak elég előre mutatóak, szívbaj nélkül kigyomlálták őket. Mikor a rák genom projekt vezetője kijelentette, hogy megtalálták az összes gént, ami a tumorok 50%-ban előfordul, az egész program átalakult. Néhány klinikai onkológus el is kezdett szállingózni innen.

A másik véglet, amit az egyetemen láttam. Egyes tanszékek tökéletesen elvoltak saját világukban. Konkurencia, elvárások nem voltak. Aki oda bekerült, onnan ment nyugdíjba, akkor is, ha csak a kötelező oktatást csinálta meg. A publikálás pedig kimerült néhány konferencia kiadványban megjelent összefoglalónál. Lehet szidni az elitizmust, de ez utóbbi szerintem sokkal rosszabb.

Lehet szomorkodni a múlton, de minden kaland vége egyben egy újnak a kezdete. Közhely, de ettől még igaz. A kötelék az intézettel még nem szakadt meg, mostantól konzultáns leszek és távmunkában folytatom, amit elkezdtem. Időről-időre visszatérek és beszélek az emberekkel. A konzultáns egyébként is egy remek név. Kellően titokzatos és úgy hangzik, mintha értenék is valamihez.

1 komment

Címkék: életmód

A bejegyzés trackback címe:

http://cybernetic.blog.hu/api/trackback/id/tr912541101

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.