Mint annyi más ember, én is ráakadtam a GCHQ honlapjára, ahol egy kódot kellett megfejteni. Egy munkatársam is felfigyelt a képernyőmön látható furcsa jelekre és ő is kedvet kapott egy kis agytornához. (Ez persze nem azt jelenti, hogy mi munkaidőben mással foglalkoznánk! Komolyan, főnök, ez nem igaz!)
Én abból indultam ki, hogy ez egy rejtjeles üzenet lesz, ezért gyorsan írtam egy szkriptet, ami különböző hosszúságú tokenekre bontotta a kódot és megszámolta a gyakoriságot. Társam viszont azt állította rövid szemlélődés után, hogy ez egy programkód és elkezdte visszafejteni assemblybe. Habár a gyakoriság vizsgálat alapján két bájt hosszúnak találtam a jeleket, rájöttem, hogy az üzenet így túl hosszú lenne, ezért biztosan más módszerrel titkosítottak.
Az assemblybe való visszafejtés ígéretesebbnek tűnt, de azzal érveltem, hogy "bármilyne bináris szutykot" vissza lehet assemblyre fordítani. Akkor sem hittem el, hogy ez egy programkód, amikor feltűnt az int 80 megszakítás. (Igaz, ebben az is közrejátszott, hogy a munkatársam rosszul fordította vissza a kódot, amitől minden regiszter ki volt nullázva) Szépen meg is győztem, hogy ez nem lehet programkód. A másik érvem az volt, hogy ha ez kód, hol van az adat tag?
A kérdés viszont nem hagyott nyugodni, ezért pár nappal később rákerestem a neten, hogy mások hol tartanak a megfejtéssel. Szomorúan konstatáltam, hogy bizony ez programkód volt. A honlap segítségével tovább lehetett volna lépni, de rájöttem, hogy ha nem látom meg a jó megoldást (és másokat lebeszélek a jó megoldásról), akkor nem érdemlem meg, hogy folytassam.
Tanultam az esetből. Ha egy ötlet első látásra nem tökéletes, még nem jelenti azt, hogy rossz.
