Eddie azon kapta magát, hogy nem emlékszik az út elejére. Minél inkább próbálta felidézni, hogyan kerültek erre az ösvényre, annál ködösebbek lettek a gondolatai. Talán újabb révülésbe értek? De akkor hol maradtak a szokásos harangok? Eddig akár hányszor sodródtak le a Torony felé vezető nyíl egyenes útról, minden alkalommal furcsa hanghatások kísérték a
(teleportációt)
jelenséget. Most viszont a feje tiszta volt, érzékei normálisan működtek.
- Jól vagy, drágám? - kérdezte Susanna-t. Nem azért, mert úgy látta, felesége nincs jól, csak meg akarta törni az utazás egyhangúságát és ha ez a furcsa állapot csak az ő fejében létezik, akkor a válasz minden bizonnyal valami banális lesz.
- Mintha egy furcsa ködben lebegnék - válaszolta a nő.
Eddie bólintott. Drogos múltja miatt mindent tudott a ködben lebegésről.
- Valami megváltozott. Mintha letértünk volna az utunkról - jegyezte meg Jake. A mellette lépdelő szőrmókus szemében megértés villant. - Roland, mit jelenthet ez?
A harcos sokáig nem válaszolt. Már azt hitték, szó nélkül hagyja beszélgetésüket, amikor megszólalt.
- Szerintem nem Stephen King írja ezt a történetet.
- Ez biztos? - kérdezte Jake. A harcor bólintott.
- Honnan tudod?
- Tudom - zárta le a vitát Roland, pontosan azzal a hangsúllyal, amivel útjuk során az összes megmagyarázhatatlan dolgot eddig elintézte.
- Akkor nem számíthatunk több deus ex machinára? - kérdezte riadtan Susannah.
Roland nem ismerte a kifejezést, de értette, mire gondolt a nő. Bólintott.
- Ezért kell nagyon óvatosnak lennünk. Legyetek ti is résen.
Nem is sejtették, hogy a terület, amin haladnak, Grog fennhatósága alá tartozik. Grog félelmetes lény volt, ha csak hírből is ismerik, nagy ívben kerülték volna el a vidéket. De nem ismerhették. Grog élve falt fel minden lényt, ami vagy aki idetévedt. Senki nem menekülhetett éhsége elől. A Bíbor Király is csak lábujjhegyen mert belépni a területére, amikor Grog aludt. Nagyon szedte ő is a lábát.
- Legalább nem lesz több utalás King más regényeire - jegyezte meg Eddie. Észre sem vette, hogy egy miniatűr homok várra tolja felesége tolószékét, amely kiköpött mása volt a shawsank-i fegyintézetnek.
- Figyeljél, mézem - duruzsolta Susannah, ahogy a tolószéke megbillent.
Grog idegei pattanásig feszültek. Hetekig tökéletesítette azt a homokvárat, amiről egyik éjjel álmodott, erre ezek a betolakodók tönkretették. Dühe csak fokozódott, amikor Csí megszaglászta és vizeletével megjelölte a romot. Kitárta karmokban végződő végtagjait, fejét hátra hajtva az ég felé emelte és elkezdte a gyűjteni a kozmikus energiákat, hogy testében egyesítve azt, lecsapjon a betolakodókra.
- Furcsán lehült a levegő - jegyezte meg Jake.
- Mintha a nap is sötétebb lenne - állapította meg Eddie.
Érezték mindannyian. Mintha az élet szökne el a tájból és áramlana valami felé, ami bekebelezi.
- A világ elmozdult, de ez akkor is túlzás - morogta Roland.
Egyikük sem látta vagy érezte ezt az ésszel felfoghatatlan szörnyet, ami előidézte ezt a változást. Grog tett két lépést előre, észre sem véve, hogy a homokvár romjaiban lépked ő is. Őrülten sok energiát szippantott magába. Megfeszültek izmai, bőre szinte hullámzott, ahogy próbálta bent tartani a mérhetetlen sok energiát. Készen állt rá, hogy nagyítóként fókuszálva lecsapjon, megsemmisítve mindent. Felordított. De nem azért, hogy csapást intézzen, hanem fájdalmában. A szőrmókus vizelet kikiezdte a bőrét. Grog, mivel minden élőlényt még azelőtt elpusztított, hogy az kicsit konfortosabban érezte volna magát, nem tudta, hogy testének egyes egyedül a szőrmókus vizelet az ellensége. Fürödhetett volna lávában, ihatott volna lúgot, mindez meg sem kottyan neki. De ez...
A csapat megfordult, készen rá, hogy szembe szálljanak a veszedelemmel. Roland kezébe már lövésre készen meredt a fegyver csöve. De látták, semmi szüksége lövésre. Grog lába porladni kezdett, a kór terjedt egész testén, végül az összegyűjtött energiát képtelen volt visszatartani és szétrobbant. Darabjai pernyeként elszálltak a szélbe. Ugyan olyan nevetséges halált halt, mint a ka-tet többi ellensége.
- Megszíttad rútpofa - vetette oda Detta hangján Susannah.
- Ez meg mi volt? - kérdezte Eddie már-már eszelős hangon. Roland látta, hogy kicsit remeg a kezében a fegyver.
- Meghalt, nem árthat nekünk - vonta meg vállát Roland, mint aki nem kíván tovább foglalkozni a dologgal. Szeme azonban megállapodott Jake-en.
- Jake, jól vagy?
Jake szeme a semmibe bámult, de a körülötte vibráló levegő elárulta, hogy valami rendkívüli történik vele. Talán közvetlenül a Sugár szól hozzá.
- El kell mennünk New Yorkba - suttogta földöntúli hangon.
- Már megint? Esküszöm, több időt töltünk ott, mint a Belső Világban - fakadt ki Eddie. Az elején még örült, ha visszamehetett, hiszen onnan származott, de most már kezdte igazán unni. Fegyvert visel az oldalán, egy beszélő állattal utazik, szörnyekkel harcol, feleségül vett egy skizofrén nőt, minek menne vissza? Mégis újra és újra oda vezet az útjuk.
- De hogy jutunk oda? - kérdezte Roland. Látszólag őt a hogyan érdekelte, nem a miért.
- Azzal az ajtóval - mutatott jobbra Jake, de még a fejét sem fordította el. Tekintete továbbra is a távolba meredt, mégis pontosan az ajtó felé mutatott, ami épphogy kivehető volt a látóhatáron.
- Naná, hogy van egy ajtó, pont itt, a semmi közepén - morgott Eddie.
- Mi, a baj, drágám? - kérdezte Susannah.
- Csak kezd elegem lenni a megfejthetetlen dolgokból, amit kérdés nélkül elfogadunk. Például egyszer sem kérdőjeleztük meg ezeket a hirtelen felbukkanó gondolatokat. Mi van, ha a Bíbor Király küldte?
- Nem ő volt - jegyezte meg Roland. Szája vékony vonallá préselődött.
- Honnan tudod? Én a helyében biztos küldtem volna egy telepatikus üzenetet, hogy ugorjunk a legközelebbi szakadékba. És nem lenne több ka-tet. Kész, vége, viszlát fakabát.
Blaine említésére Susannah összerázkódott. Csí ijedten Jake lábához kuporodott.
- Elfeledkezel apád arcáról! - kiáltotta Roland.
- Nem, a józan ész nevében kérdem, miért kell birkák módjára viselkednünk? Ott egy rohadt ajtó, amit eddig észre sem vettünk, és most azonnal át kell mennünk rajta. Miért? Vándorlunk téren, időn, Stephen King könyveken keresztül, miközben igazából a dolgok folyására alig van hatásunk. Nem értem, ha a semmiből szendvicsek tudnak megjelenni, amikor elfogy a készletünk, miért nincs egy ajtó, amivel egyből a Toronyhoz jutunk?
- Befejezted? - kérdezte Roland.
- Igen - válaszolta immár higgadtabban. - Nem is értem, miért pofázok, úgyis odamegyünk ahhoz az ajtóhoz és elmegyünk New Yorkba.
Roland csak bólintott, mint aki tudomásul veszi, hogy vége a hisztinek, haladhatnak tovább. Letértek az útról és a következő két órát azzal töltötték, hogy elérjék az ajtót. Mint a többi ajtó útjuk során, ez is csak szemből látszott. Oldalról nézve azonnal eltűnt a szemük elől, akár csak egy poligon hiba a számítógépes játékoknál.
- Én megyek át elsőnek. Gyertek szorosan mögöttem! - mondta Roland.
Rátette kezét a kilincsre, megvárta, míg tárcsai felsorakoznak közvetlen mögötte, majd kinyitotta. Az ajtó éles visítással kitárult és a csapat egymás sarkára taposva átlépett New Yorkba. Mögöttük szinte azonnal becsapódott az ajtó, de szerencsére senki sem sérült meg. Másodpercekig nem láttak semmit, mintha a Napba néztek volna. Látásuk folyamatosan kitisztult és ekkor vették észre, hogy egy férfi mosdóban vannak. Nekik háttal az egyik piszoárnál testes férfi végezte a dolgát. Öltönyt viselt, amelyet Eddie azonnal felismert.
Előkapta fegyverét és elkurjantotta magát.
- Ismét találkozunk! De most nem lesz időd üdvözölni! - azzal egyetlen golyóval megölte a férfit, akinek még arra sem maradt ideje, hogy a sliccét felhúzza.
- Apád szerelmére, mi ütött beléd? - kérdezte elképedve Roland.
- Ez csak Jack Andolini volt - legyintett Eddie. - Akár hányszor New Yorkba vetődök, összetalálkozom vele. Vagy két különböző világban megöltem már, még egy nem számít.
- Drágám, nálad komolyan elmentek otthonról - állapította meg Susannah, ahogy nézte a véres tetemet.
Az illemhelyre hárman rontottak be. Bizonyára a lövés hangjára. Roland a szem számára láthatatlan sebességgel rántotta elő fegyverét és csípőből leszedta az első két férfit. Eddie, akinek a kezében még mindig ott füstölgött a pisztoly, a harmadikat lőtte homlokon. Susannah, Jake és Csí fedezékbe vonult.
Roland azonnal újra töltött. Szemét le sem vette a bejáratról. Várta a második hullámot, de nem jött senki. A csípős lőpor füstje kezdett eloszlani.
- Ha most kijöttök feltartott kézzel, gyorsan végzünk veletek - kiáltotta be egy hang. - Legalább tizen vagyunk kint, állig felfegyverezve.
- Ügyes blöff - kiáltotta vissza Roland.
- Gondolod? Ez a maffia vendéglője. Itt van Balazar a teljes testőrségével. Elrontottátok az ebédjét, amitől nagyon pipa.
- Kellett neked lelőni Andolinit - mordult Eddie-re Roland.
- Hé, én mondtam réveteg tekintettel, hogy menjünk át egy ajtón, aminek nem tudtuk, mi van a másik oldalán?
- Ha Eddie nem lövi le Andolinit, most mind kint lennénk az étteremben, fedezék nélkül - mondta Jake.
- Nem tudunk visszamenni az ajtón? - kérdezte Susannah.
- Nem, egy irányú - válaszolta Jake.
- Akkor ki kell törnünk - jegyezte meg Susannah. Roland bólintott.
- Jake, Eddie, húzzátok el a holttesteket az ajtóból. Susannah, vedd le a ruhájukat és gyújtsd meg. Az iszákomban találsz gyufát. Ügyelj rá, hogy jó nagy füst legyen!
Munkához láttak.
- Fogy az időtök. Minél hamarabb kijöttök, annál gyorsabban vége lesz - sürgette őket a kinti hang.
- Ha bejössz, akkor is gyorsan vége lesz - válaszolta Eddie.
Roland az egyik zakót a csap alá tartotta és vizesen a tűzre rakta. Nemsokára hatalmas fehér füstpamacsok emelkedtek. Jake leszedte az egyik WC fedelet és azzal legyezte a füstöt az étterem felé.
- Mi a francot csinálnak? - kérdezte Pete Trop, Andolini helyettese. Rajta kívül még heten várták a csapatot. Balazar, mikor meglátta a füstöt, rögtön tudta, mi fog következni. Hadvezérként utasította embereit:
- Ti ketten! Borítsátok fel az asztalokat és használjátok fedezéknek. Pete, te menj a bárpult mögé. Vidd magaddal Dagi Joe-t is.
Közben a füst egyre jobban terjedt. Alig lehetett látni a mosdó bejáratát. Egyszer csak egy tolókocsis alak körvonalai kezdtek kibontakozni.
- Tűz! - kiáltotta Balazar. Hét fegyver szólalt meg egyszerre, pokoli lármát csapva. A kocsi mögött egy apró, kutyaszerű alak futott ki, egyenesen a bárpult mögé, de mindenki csak a tolószékkel volt elfoglalva. Egymás után csapódtak a hatalmas testbe a lövedékek.
- Tüzet szüntess, ez Andolini! - kiáltotta az egyik maffiózó, aki a legközelebbi fedezékből lőtt.
Csí közben felfutott Pete farmeros lábán, végigszaladt karján és nyaki artériájába mélyesztette fogát. Meglepetésként ért mindenkit a beálló csendbe a férfi ordítása. Pete felállt és megpróbálta lerázni magáról a szőrmókust. Vér spriccelt a bárpult mögötti tükörre. Dagi Joe megpróbált segíteni a haldokló férfinak, de nem járt sikerrel. Eközben Susannah kibukfencezett a WC-ből. Alacsonyan volt, nehéz célpontot nyújtott. Gyorsan leszedett két maffiózót. A lövés hangja észhez térítette az életben maradtakat. Ismét a mosdó bejárata felé fordultak, de elkéstek. Roland, Eddie és Jake is kint volt már. Minden egyes lövésük talált. Az étterem padlóján nemsokára hullák feküdtek.
Balazar lebukott egy felborított asztal mögé. Tekintete idegesen járt jobbra-balra, hátha megkaparinthat egy fegyvert. Az asztal fáján keresztül lőtték le. Életének utolsó leckéje az volt, hogy az asztal lap nem állítja meg a pisztolygolyókat.
Roland gyorsan újra töltött. Jake magához ölelte a véres pofájú Csít.
- Nem esett bajod?
- Jod - válaszolta Csí.
- Ideje távozni - mondta Roland. Fürkésző szeme újabb ellenséget keresett, aki talán Balazárhoz hasonlóan lapulva várja az alkalmat, hogy golyót röpítsen a hátukba.
- A tüzet eloltjuk? - kérdezte Eddie.
- Nem, hagyjuk, hogy a hely leégjen.
- Pipa - mondta Eddie.
- Tessék?
- Unalmas vándorlás: pipa, rémisztő szörny: pipa, misztikus telepatikus üzenet: pipa, véres lövöldözés: pipa. Ebből áll a történetünk, még nem vettétek észre?
- Kifelejtetted a bizarr szexuális együttléteket - vigyorgott Jake.
- Valamint a gondolkodó gépeket, amelyek megőrülnek - tette hozzá Susannah.
- Inkább fogjátok meg a csomagokat és menjünk - morogta Roland.
Susannah visszamászott a székébe, Roland kifelé kezdte tolni az étteremből. Eddie felkapta a zsákokat és kiment, mielőtt a lángok rákaptak volna az ebédlőasztalokra.
- Rendben, látnok fiú, merre tovább? - kérdezte Eddie.
- A Genom Központba - vágta rá Jake.
- Ezt most még egyszer, mert nem értettem a szavakat.
- Én sem értem, de tudom, hogy oda kell mennünk. Ott fogunk találkozni az írónkkal.
A csapat kérdőn nézett Rolandra, aki csak megvonta a vállát.
- Talán hipnotizálhatnánk, hogy hagyja békén a történetünket - elmélkedett a harcos.
- Ez a leghülyébb ötlet, amit valaha hallottam - mondta Susannah.
- Semmivel sem nagyobb hülyeség, mint amikor Stephen Kinget hipnotizáltuk, hogy írja meg a történetünket - jegyezte meg Eddie.
A nő széttárta a karját: csináljatok, amit akartok.
Mivel nem volt pénzük, kiadós gyaloglás elé néztek, de ez meg sem konnyant nekik egy másik világban tett utazásaik után. Eddig egyetlen New York-i kiruccanásuk alatt sem nézték meg őket, és úgy tűnt, ez az út sem lesz kivétel.
Lemenőben volt a nap, amikor elérték a Genom Központot. A bejárat felett fehér transzparens hirdette, hogy a mai napon kezdődik a XXII. Nemzetközi Számítógépes Rákkutató Konferencia.
- Ide orvosok vagy tudósok jönnek? - kérdezte Susannah.
- Teljesen mindegy, egyikükre sem hasonlítunk - mondta Eddie, majd hozzátette: - Van egy olyan érzésem, hogy a mi kis íronk csak szeretne itt lenni.
Beléptek a forgó ajtón. A regisztrációs pult felé vették az irányt. Az asztal tele volt névjegy kártyákkal. Két kedves nő mosolyogva üdvözölte őket.
- Megtudhatnánk a kedves nevüket? - kérdezte a jobb oldali nő.
- Á, itt van az enyém - kapott fel Eddie találomra egy kártyát. A többiek követték példáját. A regisztráció után mindannyian kis szatyrokat kaptak, amiben toll, jegyzetfüzet és a konferencia nyomtatott anyaga volt, valamint ismeretlen műszerek reklámbrossúrái. Roland megvetően mérte végig a szatyrot. Hozzászokott, hogy vándorlásai során csak erős anyagból készült felszerelést használjon, de ez a szatyor úgy nézett ki, öt percet sem fog bírni.
- Arra találják az előadó termet - igazította útba őket a recepciós.
- Hogy fogjuk megtalálni az írót? - kérdezte Susannah.
- A szokásos módszerekkel: telepátiával, semmiből előbukkanó varázstárgyakkal, gondolkodó gépekkel - vágta rá azonnal Eddie.
- Drágám, kezdesz idegesítő lenni - felelte a nő. Eddie duzzogva elhallgatott.
Roland felhúzott szemöldökkel rájuk sandított. Az együtt töltött idő alatt most először fordult elő, hogy valódi házastársakként viselkedtek.
Jake észrevett egy kutatót, aki a kiakasztott posztereket nézte. Alacsony volt, sárga esőkabátot viselt, és bár fedett helyen voltak, széles karimájú kalap volt a fején. Jake odalépett mögé, elgáncsolta. Már nyúlt volna a fegyveréért, amikor Roland elkapta a csuklóját.
- Ez egy alacsony ember! - sziszegte a fiú.
- Jake...
- Értesíteni fogja a Bíbor Király embereit!
- Nem, Jake. Ő nem can-toi. Csak egy ember, akinek borzalmas az öltözködési stílusa.
A földön fekvő férfi elkerekedő szemmel bámult rájuk.
- Tessék? - ennyire futotta tőle.
- Ugyan, Jake - lépett oda hozzájuk Eddie. Elkapta a férfi orrát, és megtekerte. - Nem visel maszkot. Nem can-toi.
- Érvényes a vízumom, érvényes a vízumom - hadarta a sárga esőkabátos fájdalmában.
- Drágáim, menjünk abba a terembe - mutatott előre Susannah. - Itt felesleges feltűnést keltünk.
A terembe belépve, rengeteg embert láttak. Mindegyikük előtt furcsa, sok gombos szerkezet feküdt. Eddie, aki '86-ban lépett át Roland világába, sejtette, hogy ezek talán számítógépek. Az előadói pultnál rövid hajú, szemüveges férfi készült az előadásra. Egy pillanatra felnézett és megakadt a szeme az újonan érkezetteken. Egy pillanatra megmerevedett, majd idétlen vihogásba tört ki. Az első sorban ülő kutatók érdeklődve nézték, mi lehet a nevetés tárgya, de nem értették, mi olyan mulatságos.
Roland szeme résnyire szűkült, ahogy farkas szemet nézett a vihogó férfivel.
- Ő lesz az - jelentette ki, majd elindult felé. A többiek követték.
A szemüveges férfi csak röhögött, mintha a világ legjobb poénjával szórakoztatták volna.
- Ti...ti... - képtelen volt befejezni a mondatot. Furcsa akcentusa volt, Eddie szerint Kelet-európai országból származhatott.
Néhányan futó pillantást vetettek a kis közjátékra, de inkább a laptop monitorját bámulták. Roland elővett egy lövedéket és táncoltatni kezdte az ujjai között. A férfi nevetése elakadt.
- Hallod a hangomat? - kérdezte Roland.
- Tisztán és érthetően - felelte a férfi. Hasonló réveteg kifejezés ült az arcára, mint Jake-nek, amikor azt mesélte nekik, hogy New Yorkba kell jönniük.
- Miért írsz rólunk?
- Elolvastam a Setét Torony mind a hét vagy nyolc kötetét és ez kikívánkozott belőlem. King a bevezetőben azt írta, ez az ő válasza a Gyűrűk Urára. Nekem ez a válaszom a Setét Toronyra. A Gannak nem lehet parancsolni. Olyan, mintha befognád a szád a tüsszentés előtt. A trutymó az orrodon fog távozni.
- Kinghez méltó hasonlat - jegyezte meg Eddie.
- Azt kérnénk, hogy többet ne írj rólam vagy a ka-tetről. Szabotálod az utunkat a Setét Toronyhoz. Te nem a Gan köldöke vagy.
- Nem, nem vagyok a Gan köldöke. Sokkal inkább az alfele.
- Legalább van önkritikája - szúrta közbe Eddie. Hangjában némi elismerést lehetett felfedezni.
- Akár milye is vagy a Gannak, ideje felhagyni vele - vette vissza a szót Roland. - Háromig számolok és te nem fogsz emlékezni erre a beszélgetésre, de aszerint fogsz cselekedni.
- Random szereplők hipnotizálása: pipa - mondta Eddie, inkább csak úgy magának.
- Egy, kettő, három - mondta Roland.
A férfi pislogott hármat. Értetlen tekintettel nézett körül. Roland és barátai pedig eltűntek a létezés eme síkjáról, akár csak egy Bruce Willis sci-fi szereplői.
