Eddig csak résztvevőként voltam jelen konferencián, de most alkalmam nyílt rá, hogy bekukkantsak a kulisszák mögé. Már a Sangerben is beszéltem egy emberrel, aki az ottani konferencia központban dolgozott. Ő azt mondta, hogy egy konferencia előkészítése már egy évvel az esemény előtt elkezdődik. Mivel ott folyamatosan voltak rendezvények, feltételezem, jól bejáratott protokollok voltak a felmerülő problémákra.
Akár így van, akár nem, egy dologban biztos vagyok: nálunk ennek nyoma sem volt. A konferencia szervezése nyűg. Ezt tudta az a szervezet is, akikenek a nevén futott (továbbiakban a Szervezet), ezért letudták azzal, hogy adtak egy csomó pénzt a csoportvezetőnek. A csoport vezető letudta az egészet azzal, hogy kiadta a feladatot két PhD hallgatónak.
Mint minden konferenciának, ennek is volt weboldala, amit a Szervezet fejlesztett valamikor az ősidőben és utána soha nem tartott karban. A regisztráció még csak működött valahogy, a meghívott előadókat is fel lehetett vinni, de minden egyébre alkalmatlan volt. A PhD hallgatók például szerették volna, ha az előadók nevei középre lennének igazítva a fényképek alatt. Ez nem egy bonyolult feladat, egy harmad osztályú programozó két perc alatt megoldja. A Szervezet erre nem mutatott hajlandóságot, szerintük a weboldal úgy tökéletes, ahogy volt. Nosza, mit tehet ilyenkor a felhasználó? Telenyomja szóköz karakterrel az előadó nevét. Ha pedig ez sem elég, jöhet a nem törhető szóköz.
Persze egy csomó felhasználó egyszerűen nem használta a weboldalt, megelégedtek azzal, hogy e-mailen regisztrálták magukat, olyan adatokat megadva, amilyen nekik tetszik, ezért nem is volt megpelő, hogy hiányzott egy-két kötelező adat. A regisztráció megnyitásakor rögtön egy csomó török, üzbég, bolgár kutató jelezte részvételi szándékát. Mikor a csoportvezető az iránt érdeklődött, hogy "fontos" országokból regisztrált-e valaki, a válasz csak két széttárt tenyér volt.
Természetesen mindenki igénybe akarta venni az összes elérhető kedvezményt. Még nem is tudták, mennyibe kerül a részvétel, de már jelezték, hogy nekik kell a támogatás. Az ideig évben már be kellett fizetni valamit, hogy a támogatást megkapják, mert állítólag tavaly voltak olyan csóró kutatók, akik felvették az utazási támogatást és elfelejtettek eljönni a konferenciára. Nem igazán tudok haragudni rájuk.
Az e-mailek száma egyre csak növekedett. Minden apró-csepről problémával a két PhD hallgatót keresték meg. Még azokkal a problémákkal kapcsolatban is, ami a Szervezet hatáskörébe tartozott. Közben az intézet sem volt túl segítőkész, pontosabban azok, akik kezelték a pénzt. Minden szerződésbe belekötöttek. Végül a gazdasági igazgató azt kérte, hogy szerkeszthető szerződéseket csináljanak, írja alá a szálloda, majd az intézet beleírja azokat a dolgokat, amik rá tartoznak, úgy ahogy nekik tetszik.
Szerencsétlen PhD hallgató engem kérdezett meg, hallottam-e már szerkeszthető szerződésről. - Persze - válaszoltam. A Vietnámi háború idején a hadifogoly táoborokban. Ott alkalmazták őket.
Majd a regisztráció ideje lejárt. De mivel egyetlen "fejlett" országból sem akartak jönni, így a regisztráció idejét kitolták. Az ELTE-n felvehető kurzus lett, mert azt remélték a sok csillogó szemű, tudásra szomjas PhD hallgató majd megtölti a termet. A szervezők immár nem csak a taxitársasággal (akik majd furikázzák a meghívott előadókat), a szállodával, a gazdasági osztállyal és az étkeztetés lebonyolítóival vívták napi harcukat, hanem most már az ELTE tanulmányi osztályával is.
A határidők közeledtek, a munkaórák hosszabbodtak. Én közben igyekeztem egyre használhatatlanabb benyomást kelteni, nehogy valaki kitalálja, hogy jövőre az én nyakamba kellene varrni bárminek is a megszervezését. De ahogy közeledett a határidő, mindenkinek részt kellett venni a buliban valamilyen formában. Így lettem én a konferencia hivatalos fotósa. Ezt viszont nagyon jól akartam csinálni, mert akkor talán ezzel bíznak meg máskor is, nem olyasmivel, ami bármilyen formában is pénzzel (és azon keresztül a gazdasági osztállyal) van kapcsolatban.
Ezért kértem, hogy vegyenek nekem egy vakut, mert a fényképeződépem beépített vakuja nagyon közel van az optikai tengelyhez, amitől nem lesznek természetes hatásúak a képek. Mondanom sem kell, sikerült egy olyan vakut választani, ami nem volt az országban. A konferencia után két héttel közölték, hogy a beszerzés késni fog.
Végül elérkezett a konferencia napja. A PhD hallgatók sík idegek voltak. Az egyik meghívott előadó még az utolsó pillanatban sem volt képes megmondani, mikor érkezik. Akiknek nem jutott munka, azokat a csoportvezető beültette az első sorokba, hogy "érdeklődve figyeljenek és okosakat kérdezzenek". Őket sem irígyeltem. Negyven perces előadások, hármas/négyes blokkokban. A hátsó sorokban még könnyú elszundítani, na de az első sorban? Egyikük panaszkodott is, hogy alig bír ébren maradni és a nyaka is fáj, ahogy folyamatosan felfelé néz. Javasoltam neki, hogy jegyzeteljen. Akkor nem baj, ha nem felfelé néz és ha mozog, nehezebben alszik el.
Én fotókat készítettem. Mivel nem jött meg a vaku, alkamazkodnom kellett a helyzethez. Volt egy teleobjektívem optikai képstabilizátorral és elvittem egy kis 50mm-est, mert annak 1.8-as rekesze van, az talán elég lesz. Az előadókról az előadások első öt percében megcsináltam a képeket. Akkor még éber a közönség, kevésbé zavaró, ha egy teleobjektíves ember belevakuzik az arcukba. Két képet csináltam jobbról, kettőt balról, párat pedig az 50mm-essel, hogy az is látsszon, hogy embereknek beszélnek, nem az üres teremnek. Mivel nem vagyok egy profi fotós, kísérleteztem mindenféle beállítással. Elsősorban a vaku használatot akartam elkerülni. Ez még ment az elején, de aztán arról panaszkodtak az előadók, hogy túl sok a fény a teremben és 25%-al levették a fényerőt. Akkor már csak vakuval tudtam normális képet készíteni.
Azért így is akadt kihívás. Az egyik előadó például beállt a számítógép mögé és onnan olvasta fel a diákat. Nem tudtam olyan képet készíteni róla, hogy ne látszódjon a feje teteje. Úgyhogy vártam. Amikor eljött a kérdések ideje, végre felemelte a fejét. Akkor jött a memória törlés. A másik probléma a csoportképpel volt. Az előadó teremben kellett lefényképezni őket, de az 50mm-es objektív nem tudta befogni őket. Ott álltam, mindenki mosolygott, várt, nekem meg dönteni kellett. Akkor panoráma fotó lesz! Hat képet csináltam és reméltem, hogy a Hugin majd teszi a dolgát.
Közben volt alkalom, hogy a regisztrációs pultban is ültem kicsit. A legtöbbször a wifi jelszót kérték. A második legnépszerűbb kérés a konnektor helye volt, hogy feltölthessék a telefonjukat. Egy előadónak volt problémája a repülő jeggyel, mert a franciák pont akkor terveztek sztrájkot, amikor az illető utazni akart. A telefonos ügyfélszolgálatot nem tudtuk felhívni, interneten nem értük el a foglalását (mint kiderül azért, mert a weboldal a jegy számát kéri vagy az email címet és foglalási számot. De a jegy számával nem működik.) Mire végül sikerült felhívni őket, kiderült, már át is rakták a repjegyet.
Csoportvezetőnk csak egyszer akadt ki a szervezésre, mert az ebédhez sorba kellett állni. A hallgatók nagyon a szívükre vették, de megnyugtattam őket, hogy csak az alacsony vércukor szint áll a dolgok mögött.
Egy kellemetlen incidens volt csak. A résztvevők minket kértek meg, hogy hívjunk taxit nekik a reptérre. Az egyik résztvevő viszont a portán kért taxit egy olyan időpontra, amikorra már valaki másnak foglaltunk. Megjött a két taxi. Az események rekonstruálása során arra jutottunk, hogy a résztvevők a várakozás során elkezdtek beszélgetni, és beültek egy taxiba. A másik meg ott várt. Negyed óra múlva szólt, hogy hol a kuncsaft? Kerestük az illetőt égen-földön, de nem találtuk. A taxi óra meg csak ketyegett. Végül jobb híján összedobtuk a pénzt neki. Állítólag tavaly is volt egy hasonló malőr, de akkor nem fizették ki a taxist, és a társaság tiltó listára tette az egész intézetet.
Miután befejeződtek az előadások, a konferencián résztvevő PhD hallgatóknak vizsgát kellett tenniük. A kérdések viszonylag nehezek voltak, de semmilyen szankció nem volt a mobiltelefon használatra, beszélgetésre, sőt ha megkérdezték a választ, és tudtuk, megmondtuk nekik. Ennek ellenére az összesítésnél kiderült, hogy csak a jelentkezők fele vizsgázott.
Az elkészített képeket kicsit fel kellett javítani. A becsillanó részeket levágtam, piros szemeket kiretusáltam. A csoportkép először nem sikerült jól, mert a Hugin a különböző képeken, ugyan attól a személytől való apró fejmozgásokat összemosta egyetlen szellemképes fotóvá. Végül felfedeztem, hogy ki tudom maszkolni az egyes képek részleteit, amit aztán nem vesz figyelembe a program. Ezzel sikerült elérni, hogy mindenki szem nyitva legyen, mindenki a kamerába nézzen. Mivel a webre készültek a fotók, ami kicsit életlen lett, azt átméreteztem. Nekem ilyen szempontból jó gyakorló terep volt ez a konferencia.
A vicces az, hogy a konferenciával való munka nem fejeződött be annak végeztével. Utána kellett kifizetni mindent. Ekkor jött rá a gazdasági hivatal, hogy az a szerződés, ami átment öt emberen, nem felel meg. Átutalások akadtak el a bürökrácia bugyraiban. A PhD hallgatók rohangáltak a különböző rangú emberek között, mert egyesek nem voltak hajlandóak beszélni a másikkal, valaki féltette a hátsóját és olyan is akadt, aki totál sületlenségeket hordott össze. Mint egy ostoba szappanopera. Nem akarom teljesen kiteregetni a szennyest, de nemrég a szervezők egyike, mikor belépett az irodába, csak ennyit mondott: Nem akarok börtönbe kerülni!
