Az Enterprise 128 régóta egy vágyálom számomra. Gyerekként a gépeket nem fejlesztettük, hanem újab vettünk. Ezért az egészséges versenyszellem keretében nem azzal fejeztük ki felsőbbrendűségünket, hogy semmitmondó processzor paraméterekkel dobálóztunk, hanem félig lehunyt szemmel kimondtuk gépünk nevét.
Ebben a - mai szemmel nézve nevetséges - versenyben a legtöbb gép 64 kilobyte memóriával volt ellátva. A következő nagy ugrás a 128 kilobyte-os gépek voltak. A C128 és az Enterprise. Az Amiga már akkor is a király kategória volt, azok nem versenyeztek mikroszámítógépekkel, hanem különböző bővítő kártyákkal felvértezve egymással mérték össze erejüket.
Én erről akkor semmit sem tudtam. Nem jártam klubbházakba, copy partikra. Számomra az informatika fejlődéséről egy műszaki bizományi kirakata adott felvilágosítást, ahol az elérhető legjobb gép az Enterprise volt. Szép, színes gombjai voltak, beépített joystick, sztereo hang, és nem utolsó sorban 256 szín. Hazafelé az iskolából mindig megálltam a kirakat előtt és megnéztem a gépet. Aztán a gépet eladták, én meg még évekig játszottam a C64-el, majd jöttek a PC-k. Az Enterprise feledésbe merült.
Mikor megismerkedtem a demoscene-vel, ahol nem nézik hülyének az embert, mert használhatatlan gépeket programoznak, ismét felrémlett bennem, hogy akár még szerezhetnék is egy ilyen gépet. Az idők viszont megváltoztak, gyakran tetemes pénzt kérnek el ezekért a gépekért, mert retro. (Ez a retro őrület azért kicsit túlmegy a józan ész határain. A legdurvább eset ezzel kapcsolatban, mikor egy bolhapiacon ezer forintot akartak elkérni egy kicsi, koszos gumilabdáért, mondván, hogy ez nem gyerekeknek van itt, hanem gyűjtőknek.)
Nem akartam egy fél vagyont egy Enterprise-ra költeni, amit még a maga idejében sem vásároltak, miközben Grass azzal dicsekszik nekem, hogy valami ócskásnál ötezerért talált egyet. (Ilyenkor bezzeg nem gondol rám.) Ezért csak különösebb cél nélkül böngésztem a különböző weboldalakat, eredménytelenül.
Azért néha nekem is lehet szerencsém. Találtam egyet, ami ha nem is ötezer volt, de az a kategória, amire azt mondtam, hogy "egye fene". (A feleségem inkább megrökönyödött, hogy milyen hülyeségeket vásárolok, de ez egy másik kérdés.) Így lettem egy Enterprise boldog tulajdonosa.
Azért a gépről igencsak hiányos ismereteim voltak, ami rögtön meg is mutatkozott, mikor kibontottam a csomagot. Először is, nincs rajta bekapcsoló gomb! Mintha nem is számítógép lenne, hanem egy hűtőszekrény, vagy vasaló. Szinte nincsenek is rajta csatlakozók, csak kivezetések az alaplapról.
Azt sem tudtam, hogy a gép kétféle billentyűzet kiosztással került forgalomba. Egy némettel és egy angollal. Természetesen németet vettem, német hibaüzenetekkel. (Később tanultam meg átállítani angolra.) Azt sem értettem, mit ír ki a gép. Ha már a billentyűzetnél tartunk, az valami katasztrófa. Egyszer régen vettem egy összehajtható gumi billentyűzetet, mondván az milyen menő, de használni valami borzalmas volt. Az Enterprise billentyűzete még ennél is rosszabb. Egyáltalán nem kényelmes, szenvedés használni. A 10 print "hello", 20 goto 10 program megírása itt volt a leglassabb.
Először be sem tudtam kapcsolni. Kaptam hozzá egy SCART csatlakozót, amit ha beköttöttem, és még a magnót is rákapcsoltam, nem volt képe. Ha nem kötöttem be a magnót, akkor halványan felderengett a gép képe. Kétszázötvenhat szín? Egy színt láttam, 5 árnyalatban.
Végül maradt az RF csatlakozó, mert úgy bejöttek a színek. A kazettáról a cikk megjenéséig még nem sikerült betölteni semmit, mert a betöltésnél a hangerő szabályozó állása nem mindegy milyen szinten áll. Ezt a képernyő tetején egy szines csíknak kellene jeleznie, ha a hangerő megfelelő.
Ennyit a negatívumokról. Lássuk, melyek az értékek. Először is, a BASIC értelmező egy kis dobozban, külön kapott helyet a gép oldalában. Ez hallatlanul jó ötlet. C64-en nekem nagy fájdalmam volt, hogy közönséges BASIC-ből nem lehet elérni a grafikát. Volt ugye a Simon's Basic, ami orvosolta ezt a problémát, de ha azt is betöltöttük, újabb értékes memóriát vesztettünk. Enterprise alatt erről szó sincs. Az egyetlen probléma, hogy a gép ezen tulajdonságát nem használták ki annak idején. A modern kor felhasználói azok, akik ide terveztek egy SD kártya olvasót.
A hardver elég erős, hogy más Z80 számítógépet emuláljon. Tehát elméletileg a ZX Spectrum és Amstradt CPC demók is futhatnak rajta. Majd meglátjuk, ki fogom próbálni. A gép még most is szépnek tűnik a maga egyedi megjelenésével. Még a lányom is ki akarta próbálni, annyira tetszett neki.
Meglepő, de kicsi és csendes közösség formálódott a gép köré. Nekik is van klubbjuk, szerveznek találkozókat, és jól elvannak. Ezt elég furcsa látni az Amigás közösség után, akik nagyon hangosak tudnak lenni, és napokon keresztül el tudnak vitatkozni azon, mi is az Amiga.
Az első benyomások nem túl pozitívak a részemről, remélem a későbbi kalandok érdekesebbek lesznek.
