A Jurassic Park egyik üzenete, hogy az életet nem lehet bezárni, nem tudjuk irányítani. De ha Szent-Györgyi Albert gondolatait is belekeverjük, akkor mondhatjuk azt, hogy az élő állapotú anyag nem ül meg a fenekén. Banális dolog, de a biológusok könnyen megfeledkeznek erről, hiszen nap. mint nap azon dolgoznak, hogy kontrolláják az élő anyagot, mert ha kontrollálják, akkor megismételhető kísérletet tudnak csinálni.
Nem, ez nem pontos megfogalmazás. A biológusok azért feledkeznek meg erről, mert azt hiszik, amit csinálnak, azzal kontrollálják az élő anyagot. Itt van a logikai bukfenc.
Egy gyors kitérő, miről is van szó. A labormunkám során törzsgyűjteményt is kellett csinálnom, ami azt jelentette, hogy a felnövesztett baktériumokat, ami hordozott a kísérlet szempontjából fontos tulajdonságot, konzerválni kellett. A konzerválás abból állt, hogy glicerines oldatba tettük őket, majd bementek egy mínusz húsz fokos hűtőbe.
Mintha egy YouTube videón megnyomnánk a leállítást, minden életfolyamat megáll, majd ha elővesszük a hűtőből, akkor minden folytatódik, mintha mi sem történt volna. Jó, mi? A helyzet az, hogy az életen nincs stop gomb. A hűtő csak lelassítja a folyamatokat, meg nem állítja. Eléggé lelassítja, de teljesen nem állítja meg.
Mikor évek múlva előszedtek mintákat a törzsgyűjteményemből, egy részük döglött volt (ami jól mutatja, milyen ügyes is voltam a laborban), de amelyik élt is, az sem hordozta azt a fontos tulajdonságot, ami miatt eltettük. Persze lehet, hogy ez is az én ügyetlenségem miatt volt (az akkori témavezetőmnek biztosan még most is ez a véleménye), de az is lehet, hogy a minta megváltozott a hűtőben állás során. Olyan körülmények között, amikor nem kellene változnia.
A legújabb cikk is hasonló módon indult. Azt vették észre, hogy egy külső hatásoktól mentes sejtvonal, amelyiknek nem kellene változást mutatnia, megváltozott. Nem olyan drasztikusan, mint az én törzsgyűjteményemnél, de eléggé ahhoz, hogy felkeltse a kutatók érdeklődését.
Meg kellett mondanom, hogy az eltérés milyen mértékű. Gyakorlatilag mutációkat kellett összehasonlítanom. Akkor még a ritka betegségeken is dologztam, ezért az összehasonlítás mérékeként az oszlopdiagrammok mellé odatettem, hogy mennyi különbség van két testvér között. Ezek alapján látszott, hogy olyan kicsi a különbség, hogy akár ikrek is lehetnének. Illetve ikrek is, mert a minta ugyan az, csak az idő vas foga csócsálta meg kicsit.
A másik dolog, amit kértek, hogy "mi okozhatta"? Ez már egy fogós kérdés, ezért csináltam egy szignatúra elemzést. Ezt a kollégák nem értették, nem is tették bele a cikkbe. Röviden arról van szó, hogy a képződött mutációk nem véletlenszerűek. A mutációs mintázatból következtethetünk a mutációt okozó határsa. Ezt a rákkutatásnál szokták használni, de reménykedtem benne, hogy itt is ad valami kézzel foghatót.
Habár az eredmény nem volt olyan pontos, mint a tumor minták esetén, azért sikerült találni egyetlen szignatúrát. Ez a cirkadián ritmus volt. Ami azt jelenti, hogy az idő volt a főkolompos.
Az eredmény nem meglepő és nem is új. Már jelentek meg publikációk arról, hogy a "tutinak" gondolt sejttenyészetek, amiket a különböző laboratóriumok használnak, hogy "ugyanolyan" mintával dolgozzanak, az idők során labor specifikus tenyészetek lettek. Az evolúció nem áll le, az élő változik.
Ezért a szöveteket több szekvenálási technológiával is megszekvenálták, hogy legyen alapanyaga azoknak a kutatóknak, akiket részletesebben is érdekel a téma. Ez szerintem jó dolog. Jobb, mint ülni rajta, miközben nem jutunk vele semmire. Az adatok megosztásánál igyekeztünk a FAIR ajánlásoknak is megfelelni.
