Egy mai számítógép bonyolult. Használatukhoz viszonylag keveset kell tudni, de amint valaki a csillogó UI mögé néz, elborzad. Nagyon sok tudást kell elsajátítani, hogy egyszerű programokat létrehozzunk. Egy bonyolult program pedig még több időt, sőt fanatikus elhivatottságot igényel.
Annak idején a mikroszámítógépek is bonyolultak voltak, de egy-két könyv elolvasása után bárki képes volt kódot írni rájuk. Ezért is vannak olyan kezdeményezések, hogy a mostani számítógépek bonyolultságát lecsökkentsék. Vannak Raspberry kezdemények és vannak virtuális számítógépek.
Ez utóbbiakról lesz most szó. Ezek a virtuális konzolok úgy viselkednek, mintha régi számítógépek lennének. Kevés színnel, alacsony felbontással, de cserébe beépített eszközökkel a könnyű fejlesztés érdekében. Edukációs szempontból nagyon jók. Egyrészt, erős hardver van mögötte, ezért a tanulási fázis elején, amikor még nem a kód optimalizáslása a fő szempont, akkor is gyors lesz a program. Gyorsabb, mint egy régi 8 bites gép. Tudatosabb tervezés van mögöttük, tehát nincs az a helyzet, mint a régi mikroszámítógépeknél, ahol a különböző tervezésnél alkalmazott egyszerűsítések és költségcsökkentő eljárások nyomán logikátlan limitációkat keletkeztek. Magas szinten programozhatóak. A Lua programozási nyelv, amivel kódolhatunk egyszerű, letisztult. Az eredmény pedig látványos.
A demoscenén belül viszont szerintem kevesebb a létjogosultságuk. Először is, mert mi nem félünk valódi retro gépeket használni. Sokan ezeken a gépeken nőttek fel. A korábban említett logikátlan limitációk egy scenernek kihívást jelentenek. Egy új trükk felfedezése, amire még a hardver fejlesztői sem gondoltak, pedig maga a megdicsőülés. Ezek teljesen hiányoznak a fantázia konzoloknál.
Ennek ellenére a fantázia konzolok rendkívül népszerűek. Valahogy úgy viszonyulnak a retro hardverekhez, ahogy a Unity a PC-s demókhoz. Kevesebb izzadság, több szabadság, gyorsabb végeredmény. Azért arról sem szabad megfeledkezni, hogy a retro gépek kódolói az eltelt 20 évben akkora tudást, tapasztalatot halmoztak fel, ami szinte beláthatatlan előnyt ad nekik egy új belépővel szemben.
Sokáig ferde szemmel néztem a fantázia konzolokra, mert nekem egy demó platform fizikai gépet jelent. Valamit, aminek sárgul a műanyag borítása, amihez hardver kiegészítőket lehet szerezni, és amire vigyázni kell, mert ha tönkremegy, akkor nem lesz. Persze lehet venni műanyag utánzatokat, amiben ARM proci ketyeg és emulátorból futnak a stuffok, de az már nem ugyan az. Mivel a MoonShine kötelékében célplatformnak számít, egy profi pedig nem válogat, ezért belemélyedtem a programozásukba, hogy ezzel is támogassam a csapatot.
A fantázia konzolok védelmében azért nem árt megjegyezni, hogy manapság a retro hardverekre is PC-n fejlesztenek, amit emulátorban ellenőriznek. Szóval nagy különbség nincs fejlesztési szempontból. Végezetül ha az ember kipróbálta őket, nagyon könnyen rákap.
A demoscene szempontjából két fantázia konzol az elterjedt. Az egyik a Pico-8, ami egy fizetős modell, és a TIC-80, ami egy nyílt forráskódú. Utóbbi nagyobb teljesítményű, több platformra elérhető, több programozási nyelven is kódolhatunk rá. Hasonlóság közöttük, hogy Lua-ban programozhatóak, weben is futnak, és akár natív alkalmazást is készíthetünk belőlük. Ugyancsak közös pont, hogy kód, sprite, zene és képernyő szerkesztő van bennük. Pico-8-ban van még egy hangeffekt szerkesztő is helyet kapott.
Kész művünket cartridge-be menthetjük, ami egy kis méretű fájl. Ezt lehet terjeszteni a többi konzolosnak. Ezen kívül exportálhatunk önállóan futtatható állományba, webre, így azoknak is eljuttathatjuk művünket, akik nem tudják miről is szól ez az egész.
