Az élet kódjai

Hazaút. A hazajutásról akár még filmet is forgathatnánk. Eredetileg
úgy volt, hogy kocsival visznek minket ki a repülőtérre, de elromlott
az egyik járgány, ezért Unreal és én kaptunk egy vonatjegyet, hogy azzal
menjünk el Villion (az elgépelésért elnézést kérek, de már nem emlékszem a
nevére) repülőterére, majd ott szálljunk át egy buszra, és azzal menjünk
Marseille-ba. A vonatra felszálltunk. Akár csak Budapesten az elővárosi
vonalakon, itt is van egy kis ledes tábla, ami mutatja, hogy melyik
állomás is jön. De még van 3-4 féle információk közöl. A célállomásunkat többször
is mutatta, amiből én arra következtettem, hogy azon keresztük fogunk menni.

Így történt, hogy fent ültünk a vonaton akkor is, amikor le kellett volna
szállni. Épp balra néztem ki az ablakon, amikor valami repülőtér szerű
képződményt láttam. Megkérdeztem Unreal-tól, nem itt kellett volna-e
leszállni. Az utasok faggatása után kiderült, hogy igen. A következő
megállónál leszálltunk. Tanácstalanul forgolódtunk az állomáson. Végül azt
javasoltam, keressünk egy taxit, majd menjünk egyenesen a Marseille-i reptérre,
mert félő, hogy lekéssük a buszt. Egy taxi jött is felénk, de integetésünkre,
nem állt meg. Unreal stoppolni próbált, de sikertelenül. Végül kerestünk
egy helyet, ahol hívtak nekünk taxit. Egy idősebb ember nyitott ajtót, akinek
elmutogattuk, hogy taxit hívjon ide. Mondtam taxi. Mutattam egy telefonálás
egyezményes jelét (hüvelykujj fülbe, kisujj a száj elé). Majd a föld felé mutattam.
Közben angolul artikuláltam. Csak négyszer kellett megismételni, mire felfogta,
hogy taxit akarunk hívni. (Nem is rossz egy embertől. - mondaná Bishop, az android)

A taxi megérkezett. Itt következett a második probléma. A Marseille-t még értette.
Azt is, hogy airport. De utána kérdezett valamit, mire mi azt mondtuk, egyes terminál.
Mutogattunk is, mert persze ő sem értett más nyelven. Ezt sem értette. Pedig a felfelé
mutató hüvelykujj gondolom elég egyezményes. (Lehet, hogy azt hitte, azt mondom,
fasza a járgányod). Valami csoda folytán mégis kiértünk a repülőtérre időben. Sajna
a csomagok miatt plusz pénzt vakart le tőlünk, pedig a taxióra kevesebbet mutatott.

A becsekkolás sem ment minden probléma nélkül. Kis autómatákkal kellett volna megoldani
a problémát, de az valahogy nem akarta az igazságot. Volt ott egy kockás inges öreg fickó,
aki rendszeresen belenyúlt folyamatba. Például az ellenőrzéshez szükséges útlevelet
forgatta el a kezemben. (Pedig jól raktam be). Az idő fogyott, ezért végül az emberi
személyzet segítségét vettük igénybe. A kockás inges férfi továbbra is ott matatott
a gépek mellett, végül mintha egy nagyot csapott volna az egészre.

A Marseille-i gép késve indult. Ennek ellenére még időben megérkezett, mert a másik
gép is késett. Ezzel nem is lett volna semmi baj, ha nem vidéken lakunk Unreallal,
és nem ment volna el az összes tömegközlekedési eszköz. Unreal végül egy kis telefonálással
kiderítette, hogy egy éjszakai járattal szolnokig el tud menni, oda pedig kijönnek érte
kocsival. Én pedig bementem a munkahelyemre, megágyaztam és másnap nagyon korán
kezdtem dolgozni.