Őszinte leszek. A kislányom lassan három éves lesz. A szobatisztaság nem megy. Ha kanállal eszünk, több falat landol a földön, mint a szájába. Elég nehezen megy a szocializáció.
Ezért ahelyett, hogy ezekre gyúrnánk, inkább demókat kezdtem mutatni neki.
Az egész elég spontán jött. Egy délutáni alvás során, mikor a Revision releaseit nézegettem, arra lettem figyelmes, hogy a lányom felébredt és az ölembe ült, kíváncsian, hogy mit is nézek én a YouTube-on. (Tudom, tudom! Eredeti vason kellett volna néznem minden release-t. De az eredeti vason a GPU hűtője úgy zúg, hogy mellette nincs délutáni szunyóka.)
Arra gondolva, hogy ezek a releasek talán nem neki valók, egy hirtelen ötlettől vezérelve lejátszottam a .the .productot. Érdemes tudni erről az intróról, hogy nem a mostani türelmetlen nézőknek készült, akik 3 perc felett már nyavajognak, hogy "túl hosszú". Ez kérem kemény 11 perc.
Végignézte, még a végső feliratokat is, ahol a készítők arról panaszkodnak, hogy nem tudják mivel kitölteni a helyet. Utána csak ennyit mondott: Még egyszer. A következő fél órában párszor visszanéztük. A kezdeti sikereken felbuzdulva elkeztem vadászni a gyerekbarát alkotásokat. Második próbálkozás a Circus Extreme volt. Igyekeztem még a biztonságos zónán belül maradni. A release ugyanis gyerekrajzokból készült, számítottam rá, hogy tetszeni fog neki. Így is történt.
Aztán itt megszakadt a sikersorozat. A hasonló egyszerűséggel felépített Sandbox Punks már nem tetszett. Próbálkoztam néhány United Force demóval, mert ezek dallamosak, színesek, de ezek sem tetszettek. Az Ix talán túl absztrakt volt. A Rove-ot végignézte, de nem került bele a "még egyszer" kategóriába. A Masagin mosolygó csillagocskái tetszettek, de más nem. A Popular Demo nem lett népszerű.
Már kezdtem feladni a reményt, hogy találok mást is, amikor egy olyan naphoz érkeztünk, amikor a gondolatolvasó képességem épp csődöt mondott. A lányom ugyanis el tudja mondani, mit szeretne, de csak azokat a jellemzőket tudja megragadni, amik felkeltették az érdeklődését. Nekem meg a mondat töredékekből kell kitalálni, mit is szeretne. Az esetek többségében ez működik is, de néha kudarcot vallok.
Ez történt a "nagy hold" esetén is. Ugyanis mutattam neki régebben pár time-lapse videót a teliholdról, és ez megint eszébe jutott. Végig is mentünk a kedvenceken, de mindegyikre csak azt mondta: Nem ezt, a nagy holdat. Mikor már a teleszkópos felvételeknél tartottunk, ahol az egész képernyőt a Hold töltötte be, elfogyott a türelme, nekiállt ordítani és csak ezt hajtogatta: a nagy holdat, nagy holdat.
Mivel a racionális megoldásokból kifogytam, jöhettek az irracionálisak. Mercury: Fermi Paradox. A sírás rögtön megszűnt.
Ezt is megnéztük pár százszor. A végére azt hiszem rájöttem, miről is szól: Egy civilizáció jelet küldött a világűrbe, de mire az űrhajó megtalálja őket, addigra elpusztulnak, sőt a bolygó is lakhatatlanná vált.
