Absztrakt
Vannak tudományos projektek, melyek egy idő után összeomlanak és lehetetlenné válik a további munka. Korábbi kutatások a PhD hallhatók hozzáállását tették felelőssé (Lusta, 1980), de újabb kutatások a csoport vezetőinek felelősségét is firtatják (Szapuló, 2018). Jelen publikáció célja egy olyan mérőszám bevezetése, amely segítségével bárki, aki az adott projektben részt vesz, képes legyen megbecsülni, mikor érdemes a munkából kiszállni.
Bevezetés
Régóta ismert tény, hogy a tudományos kutatások részeredményeinek keletkezése semmilyen összefüggésben sincs a ráfordított idővel. Egyes eredmények gyorsan jönnek, mások viszont kemény munka árán sem akarnak összejönni. Az is régóta ismert tény, hogy egyes projektek végül elhalnak és nem születik belőlük publikáció (Smartass, 2014).
Egy új megközelítés szerint - ami a minta azonosítók bevezetésének számával igyekszik megbecsülni, mikor válik a projekt kezelhetetlenné - lehetővé válik megjósolni, mikor kell beavatkozni, hogy munkánk ne fusson zátonyra.
Anyag és módszer
Három kutatási projekt információit összegyűjtve hoztuk létre a modellt, ahol a mintaelemszámot és a hozzájuk kapcsolódó egyedi azonosítókat gyűjtöttük össze. Minden statisztikai teszt Wilcoxon teszt volt, mert mással nem kaptunk olyan eredményt, ami a vezető kutatónak tetszett volna. Mivel nem támogatjuk a p-érték használatát, következetesen kihagytuk minden számításból. A számításokat Excel 4.0-ban végeztük, egy Windows 3.1-t futtató számítógépen, mert ez volt az egyetlen gép, amin nem futott a Bitcoin bányászó alkalmazás.
Eredmények
A projekt ellehetetlenedése összefüggést mutat a kutatók által bevezetett új azonosítók számával (R=0.98). Minél többen dolgoznak egy munkán, az egyes részfolyamatoknál gyakran ugyan annak a mintának több azonosítója is van. Vegyünk egy hipotetikus esetet, ahol 10 növényi mintából kell mutációkat meghatározni. A növényeket egy speciális üvegházban nevelik, ahol kap egy azonosítót. Ez alapján tudják az üvegház dolgozói, melyik növény hol található és melyik kutatócsoport protokollját kell alkalmazni. A kutatók saját azonosítókat használnak, amibe általában belekódolják a különböző kezeléseket is. A növényekből izolált DNS újabb azonosítót kap, mert az eppendorf csőre nem tudják kiírni azt a hosszú szöveget, amit az Excel tábla vígan kezel. Elküldik egy szekvenáló céghez, aki néha kénytelen új azonosítót rendelni mindegyik mintához, mert az operációs rendszerek legtöbbje képtelen emoji karaktereket használni fájl névként, és még a szóköz is gondot okozhat neki. A bioinformatikusok előszeretettel változtatják meg az azonosítókat, néha csak azért, mert a kutatók arra sem veszik a fáradságot, hogy alapvető információkat közöljenek a projektről. Végül a publikációban teljesen más azonosítók vannak, mert azok néznek ki jól.
Ebben az egyszerűsített példában is egy mintának hat különböző azonosítója volt. A teljes mintaszám pedig 10 volt! A példa nem tért ki olyan esetekre, amikor új kutató érkezik, több éven átívelő munkáról van szó, vagy egyszerűen elvesznek információk (mert valaki alkoholos kézzel matatott az eppendorf csövek körül). Minden egyes új azonosítóval nehezedik a kommunikáció a projekten belül, ami a mintaelem szám növekedésével tovább bonyolódik. Végül senki sem fogja tudni, miről van szó és a projekt elhal.
Ahol I az elbaltázósádi index, a az egyedi azonosítók száma egy mintára, n pedig a teljes mintaszám. Könnyű belátni, hogy az index torzít alacsony mintaelem számnál, bár ha csak egy mintánk van, egyetlen azonosítóval, azzal úgysem tudunk tudományos igényű eredményeket elérni.
Összegzés
Egy projekt bonyolultságát nehéz megbecsülni. Ha az összetettség elér egy kritikus értéket, minden további munka lehetetlenné válik. Ebben a cikkben a minták azonosítóinak számát vettük alapul, hogy meghatározzuk, mikor jut el a projekt a teljes káoszig. Az index használatával elkerülhető, hogy egy csomó munka a kukában végezze.
