Habár egy kutatómunka több ember együttes munkájának az eredménye, a legtöbb bioinformatikus szeret leválasztani egy szeletet ebből a munkából és arra úgy tekint, mint a saját játékára. Mint amikor az ovisok együtt homokoznak ugyan, de azért lapátjukkal demarkációs vonalakat húznak.
Ezt a hozzáállást akkor lehet tetten érni, amikor valaki mással megismételtetik a vizsgálatot, amit a bioinformatikus végez. Ez egy nyílt sértéssel ér fel. Régebben még én is ilyen voltam, de mostanában már nem zavar, mert tudom, hogy amit csinálok az jó (köhöm köhöm), másrészt élvezet látni, ahogy valaki szenved és kínlódik, mert az elvárásait a valóság tönkre zúzza.
Az alapszituáció a szokásos volt: Sok adat, kevés munkaerő, minden tegnapra kell. Ez utóbbi természetesen csak a bioinformatikusokra vonatkozik, a laborosok heteket is ülhetnek a válaszokon.
Ebben a miliöben kellett lefuttatni egy csomó nagy lefedettségű targetált szekvenálást. Az smCounter2-t használtuk, amiről korábban csupa jót zengtem. Annyit módosítanék, hogy a Qiagen a cikk elfogadása után törölte a programot a Githubról, úgyhogy az már csak a cég szolgáltatásán keresztül érhető el. Tehát cloud ide-vagy oda, a jó öreg Letöltés gomb még nem fog kimenni a divatból. Szerencsére volt biztonsági mentésem a repóról, ezért mi gond nélkül használhattuk.
Az eredménnyel mégis probléma volt. Nem találtunk a "kedvenc" génben mutációt. Mert minden laborosnak van egy kedvenc génje, amibe mutációnak kell lenni, ha törik, ha szakad. Ilyen esetekben a megbeszélések során verni szokták az asztalt, hogy ismételjük meg a vizsgálatot ilyen-olyan beállításokkal. Most viszont egyszerűen megbíztak egy másik bioinformatikust titokban. Legalábbis nekünk elfelejtettek szólni.
Talán soha nem jöttünk volna rá, mi is történt, ha egy levelezésbe véletlenül bele nem kerülünk, ahol kiderült, hogy még azokat a mutációkat sem sikerült a másik csoportnak megtalálni, amit mi megtaláltunk. Ennek pedig az volt az oka, hogy a másik csapat nem az smCounter2-t használta, hanem valami saját tákolmányt, ami az UMI információkat teljesen figyelmen kívül hagyta. A PCR duplikátumok pedig jóságosan elfedték a valódi jelet.
Végül, ha már belekerültünk a levelezésbe, akkor szépen átbeszéltük a metodológiát, és a végén ők is megtalálták ugyan azt, amit mi, de a "kedvenc" génből ugyan úgy hiányzott az a nyamvadt mutáció. Hiába, nem vagyunk a Mátrixban, hogy a kanál (illetve esetünkben a DNS) meghajoljon az akaratunknak.
A tanúság, hogy a tudományos kutatásban az egót félre kell tenni. Akkor is, ha ellentmondanak a hipotézisnek, és akkor is, ha az eredményeinket mások ellenőrzik. A kommunikáció pedig fontos, mert előbb-utóbb úgyis kiderülnek a rejtett manőverek. Túl kicsi a kutatói közösség ahhoz, hogy sokáig rejtve maradjanak a titkok.
