Nálam a retró számítógépek felhalmozásának van határa. Ezek közül az egyik, hogy olyan eszközt nem szerzek be, amit nem használok. (De azért senki se firtassa, mikor kapcsoltam be utoljára az Amigámat) Azért, hogy rámutassak egy porosodó vasra, hogy van, szerintem semmi értelme. Éppen ezért soha nem akartam olyan gépet, amiben 5.25-ös floppy van.
Az assembly/demoscene tudásom elmélyítésére szükségem volt a VGA kártya programozása Pascal és assembly nyelven című könyvre. Hosszasan keresgéltem a net bugyraiban, de nem találtam. Végül egy könyvtárközi kölcsönzéssel szereztem meg.
Maga a könyv érdekes, de ami még érdekesebb volt, hogy elküldték a lemez mellékletet is, ami nem volt más, mint két darab 5.25-ös floppy. Mint az sejthető, nagyon kíváncsi lettem a tartalmára. Az egyetlen probléma, hogy nekem soha nem volt PC-s 5.25-ös lemezem. C64 az teljesen más, de a két lemez formátuma nem kompatibilis,
Először a könnyebb megoldást kerestem. Megkértem Charlie-t, hogy küldje el a lemezek tartalmát. Feltételeztem, neki megvan, mert azt mondta, hogy a könyv megvan neki (sőt, a könyvet is az ő ajánlása miatt szereztem be), régi hardverei neki is vannak, talán lementette magának. Nem volt szerencsém.
A második lehetőség, hogy a melóhelyen nézek szét. Annyi elavult hardver van ott, talán lelek egy floppy-t. A lemezeket lementem, és többet erről az ügyről nem beszélünk.
Az irodánk lomtárában nem volt. A rendszergazdák állították, hogy nekik van három-négy, de a helyiségeket átkutatva egyet sem találtunk. Azt javasolták, kérdezzem meg a karbantatókat, mert nekik van hozzáférése a leselejtezett eszközök raktárához. A selejtezés során ugyanis elviszik a gépeket az irodákból, de hulladék lerakóig nem jutnak el. Bekerülnek az egyik raktárba, majd rájuk zárják az ajtót. Az egyik karbantartó mondta, hogy ő kettőt is eltett annak idején, mikor ezeket az ősi eszközöket leselejtezték. Közben fennkölt filozófiai problémákról beszélgettünk:
- Azt is mondják, hogy aki biztonságban akarja tudni az adatait, az ilyen lemezeken tárolja.
Először nem értettem, miért akarna bárki is lemezen tárolni bármit is. Hozzáérek az ujjammal és vége mindennek, ami rajta van. Még a neve is az, hogy hajlékony lemez. Tehát akár el is törhetem. De rögtön meg is adta a választ:
- Ezeknek a gépeknek nincs IP-je.
- Ha egy modern gépből kihúzzuk az UTP kábelt, annak sem lesz IP-je.
Igazából akkor is van IP címe, de nem éreztem szükségét, hogy ilyen apróságokkal összezavarjam. Ezzel sajnos megakasztottam a magas röptű kiberbiztonsági eszmecserét.
- És mit dolgozik? Itt dolgozik az intézetben?
- Bioinformatikus vagyok. Több, mint egy éve itt dolgozom.
- Szerintem a legnagyobb bioinformatikus Turing volt.
Amennyire én tudom, Turing foglalkozott informatikával, foglalkozott biológiával, pont bioinformatikával nem. Nem is vagyok benne biztos, hogy lett volna értelme az akkori számítógépekre biológiai problémákat bízni. Közben átnéztünk hat raktárt, de egyikben sem láttunk olyan gépet, amiben 5.25-ös floppy lett volna.
Második kísérlet is kudarcba fulladt. Bármennyire is nem akartam, kénytelen voltam venni egy meghajtót. Régi kacatokat sokan árulnak, ami nehéz, hogy olyat találjak, ami működik is. Akkor még nem tudtam, melyik gépbe fogom beszerelni a meghajtót, ezért egy ISA vezérlőkártyát is vettem hozzá.
A meghajtót gyorsan megkaptam. Burkolata már nem volt, ezért az elektronika és a mechanikai egységek csupaszon meredtek rám. Az eladó rendes volt, küldött egy tartalék kártyát is, hátha nem lesz kompatibilis a meghajtóval, alaplappal vagy bármi mással. Nem tudom, hol tárolhatták a felszerelést, de hatalmas kosz pamacsokat fújtam ki a szerkezetből.
Először egy Pentium I-es gépbe szereltem a meghajtót. Mivel ennek az alaplapjára közvetlenül is ráköthető a lemez, a vezérlő kártya használatától eltekintettem. A második probléma, hogy nem tudtam, milyen orientációba kell a szalagkábelt bekötni. Tudtam, hogy az oldalán található piros csíkot kell figyelembe venni, de azt már nem tudtam, mihez kell azt viszonyítani. Vállat vontam, majd random bekötöttem. Majd megcserélem, ha nem lesz jó.
Mikor a feleségem meglátta, undorodva mutatott a gépre:
- Ezen egér ürülék van?
- Hol? - kérdeztem aggódva. Semmi kedvem nem volt ilyesmit a lakásba hozni.
- Ott, nem látod? Ez gusztustalan.
- Az egy kerámia kondenzátor - mondtam, miután megértettem, mire mutat.
A lemezekről nem tudtam, hogy milyen sűrűségű: egyszeres vagy dupla. Ezt a BIOS-ban kell beállítani. Majd ezeket is végigpróbálom. A permutációk számát tovább növelte, hogy az 5.25-ös floppykat jumperekkel tovább lehet paraméterezni. Volt valami T jumper, S jumper, 0, 1 2, 3. A T valószínűleg a terminator, amit akkor kell bekapcsolni, ha ez a meghajtó van szalagkábel végén. Az S talán a sebesség? Nem tudtam. A számok pedig meghajtó számát lehet beállítani. Először nem tudtam, de ez PC esetén DS1 vagy DS2, attól függően, hogy a számozás 0-től vagy 1-től kezdődik a számozás. Tehát nálam DS1-nek kell lennie. A biztonság kedvéért a DS0-t is kipróbáltam.
Természetesen az is lehet, hogy rossz a kábel. Ebben az esetben kezdhetek előről mindent a másik vezérlőkártya kábeleivel.
A gép természetesen nem indult el FreeDOS-al. A boot folyamat megállt mindjárt az elején. Emlékeztem, hogy írtak erről valamit, de pontosan nem tudtam, mit. Utána nézni nem volt kedvem, inkább beszereltem a meghajtót a következő gépbe. Ez már Pentium 4-volt, a BIOS csak 1.2MB-os lemez formátumot támogatott. Ebben az alaplapban már nem tudtam fordítva bekötni a kábelt, hála egy műanyag keretnek, ami jó volt. Ugyan csak előny volt, hogy egyetlen floppyként kötöttem be, tehát nem számított, hogy miként áll a Terminator jumper.
A rossz hír viszont az volt, hogy semmilyen módon nem tudtam elérni a lemezeket. Az A meghajtóra átlépve hibát dobott a rendszer. A boot során arra számítottam, hogy felpörög a meghajtó, de ez sem történt meg.
Rendben, jöhet a másik kábel. Ez már annyival volt jobb, hogy a boot során felvillant a meghajtó ledje, amit haladásnak könyveltem el. Ennél tovább viszont nem jutottam.
Másnap viszont a melóhelyről kerítettek nekem egy 5.25-ös meghajtót. Hurrá! Ezzel már gyorsabban ment az ellenőrzés, mert eleve jó kábelt használtam, tudtam, mit kell beállítani a jumpereken. Működni viszont ez sem működött.
Elment a kedvem az egésztől. Ennyi időt elfecsérelni, teljesen feleslegesen! Mikor visszaadtam a kölcsönkapott meghajtót, akkor annyit javasoltak, hogy próbáljak meg egy lemez felszíni ellenőrzést a scandisk-el. Közben olvasgattam, és ráakadtam egy érdekes cikkre, ami leírta, miként kell karban tartani ezeket a régi meghajtókat.
Már csak két napom volt, mielőtt lejár a könyv kölcsönzési ideje. A fejet alkohollal letisztítottam, de továbbra sem használt, és a felület ellenőrzés sem működött. A fej meg sem moccant, csak a lemez pörögtt fel egy rövid időre.
Már úgy voltam vele, hogy feladom. Nem tudtam, mit csináljak egy hasznavehetetlen 5.25-ös meghajtónak. Talán a léptető motor ér belőle valamit. A kerámia kondenzátorral meg a feleségemet idegelhetem. Azután eszembe jutott, hogy van egy AMD-s gépem is. Windows 7 van rajta, és a feleségem szokott rajta Heros II-t játszani. Ezt eddig nem próbáltam, mert az ősi gépek közül ez volt a legújabb. Esetlen az új gépeim közül a legrégebbi? Nem tudom, de a BIOS beállítások között szerepelt a 360K is. Talán annyi volt csak a baj, hogy a lemezek egyszeres sűrűségűek voltak?
Ezt a gépet is szétszedtem, beledugram a floppyt. Ezzel a trükkel sem tudtam életre kelteni a meghajtót. Oké, vége. A lemez mindörökre olvashatatlan marad. Közben eszembe jutott a karbantartó és az adatbiztonsági kiselőadása. Az adatok rohadt nagy biztonságban voltak, pedig a gépnek még IP címe is volt, amire a meghajtót kötöttem.
Ha már úgyis szétszedtem ezt a gépet is, azért nézzük meg 1.2MB-os beállításokkal is. Erre semmilyen racionális érvem nem volt, csak egy újabb időpocsékolásnak tűnt. Újra indítottam, átléptem az A meghajtóra, mire a meghajtó életre kelt. Elkezdett krákogni, reszelni, a kis fej össze-vissza rángatózott, a képernyőn meg feltűnt a lemez tartalma. Hoppá!
Mindkét lemezt lementettem, csak két fájlt nem lehetett olvasni. Gondolom az idő nem volt kegyes ahhoz a kettőhöz. Végül is, 26 év telt el a könyv megjelenése óta. Ez azért nem olyan rossz arány. A meghajtót szépen elcsomagoltam. Nem tudom, mikor lesz rá szükség, de remélem, nem a közeljövőben.
