Egy előadást és egy bemutatót szeretnék megosztani. Mindkettő valamilyen szinten a jövő trendjeit igyekszik bemutatni. Mivel minden jóslás nehéz, különösen, ha a jövőről van szó, így kérem kellő óvatossággal kezeljétek az itt leírtakat.
A jövő számítógépe
A HP egyik előadásában felvázolták a nemes egyszerűséggel The Machine-nak nevezett koncepciót. A mai, CPU központú számítógépes architektúra fejlesztése nem tartható, nemsokára annyi tranzisztort kellene egy lapkára zsúfolni, hogy a kvantummechanikai hatások miatt a számítási teljesítmény romlani fog. A CPU-k energiafogyasztása is egyre nagyobb, ami a fenntartható fejlődés egyik gátja. Mielőtt a felvázolt sötét kép miatt rituális öngyilkosságot követnénk el, lássuk, milyen megoldást javasol a HP. Először is, a sok, redundáns tárolóhelyet, mint memória, merevlemez, elsődleges cache össze kell vonni egyetlen entitássá, ami perzisztens, mint egy mai winchester, de az elérési sebessége a legújabb DRAM-okat is veri. Nem, nem is az SSD-kre gondolnak, annál sokkal nagyobb tárolókapacitást vizionálnak, nagyobb adatbiztonságot és titkosított adatfolyamot. Erre a központi memóriára ülne rá több processzor, amelyek konkurens módon érnék el az adatokat. Mint valami hatalmas videokártyán.
A rendszer előnye, hogy megszűnne az adatok mozgatása a különböző hierarchián elhelyezkedő tárolóhelyek között. A CPU-k specializálódhatnának, a perzisztens tárolóhely kevesebb áramot igényelne. Természetesen problémák is akadnak szép számmal. Először is, nincs operációs rendszer, ami képes lenne elfutni rajta. Az olyan egyszerű dolgok, mint a "nem működik, újraindítom" hatástalan, mert a memória kikapcsolt állapotban is megőrzi tartalmát. A titkosításról nem is beszélve, ami jól hangzik, de egy hardver szinten alkalmazott megoldás mennyire tud lépést tartani a technikai fejlődéssel (ha pedig lépést tart vele, hogyan biztosítják a kompatibilitást?)
Az impozáns terv 2020-ra érhet kézzel fogható állapotba. Legalábbis most így gondolják. Az előadás után több olyan kérdés is elhangzott, amire az előadó egyszerűen nem tudott válaszolni. Annyit mondott, hogy továbbítja a kérdést az illetékesekhez. Érdekes koncepció, majd meglátjuk, mi valósul meg belőle.
Virtuális valóság genom böngésző
Egy cég virtuális valóság böngészőt készít. Csináltak egy kis bemutatót, amit ebédszünetben megnéztem. Először ezt a videót nézhettem meg:
Egy fejre helyezett Samsung mobiltelefon volt a forrás, amihez hasonlót a Unity Meetupon is kipróbáltam. Ez a videó szerintem elmegy egy ismeretterjesztő filmben, de egy kutatóintézetben elég unalmas. Feltették a fejemre a kütyüt, a szemem előtt pedig megjelent egy menü. A fejem forgatásával irányíthattam egy célkeresztet, de arra nem sikerült rájönnöm, hogyan tudok klikkelni. Azt mondták, a halántékomnál van egy gomb, de csak a hangerőt tudtam változtatni. Végül megnyomtam valamit, amitől elindítottam egy demót, amiben egy hűtőszekrény belsejében találtam magam. Másodjára valami autóban ültem. Ezután a szervezők nem engedték, hogy bármit is megnyomjak... Egy másik kutató véletlenül valami horror bemutatót indított el. Mikor levette a szemüveget, csak annyit mondott: Ez félelmetes volt. Vártam a géneket, de egy szörny jelent meg.
A megjelenítésről az Unreal Engine gondoskodik. Az én demoscene-hez szokott szemem elég puritánnak találta a bemutató minőségét. Bioinformatikus felemet sem győzte meg, hogy cseréljem le az IGV-t.
A második bemutató valódi virtuális valóság volt. Egy hatalmas sisakot viseltem, két kezemben joystic-szerű vezérlő volt és lépkedtem a géneket reprezentáló gömbök között. A grafika ismét elég gagyi volt, ráadásul folyton beleakadtam a kábelekbe, amelyek összekötötték a szemüveget a számítógéppel.
Utána elindítottak valami játékot, ahol két vezérlővel robotot kellett szerelni. Az egész olyan volt, mint egy számítógépes játék első pályája, ahol begyakoroltatják a játékosokkal az alapvető műveleteket. Öt percig bénáztam valami ajtó kinyitásával, aztán átadtam másoknak a terepet.
A bemutatónak mégsem ez volt a legnagyobb hibája, hanem az, hogy a fejlesztőknek érezhetően fogalmuk sem volt, mire is akarják használni a technológiát. Azt akarták, mi mondjuk meg, mire használható mindez, miközben folyamatosan hangoztatta, hogy ne a szokványos 2D-ben gondolkodjunk.
Nekik is elmondtam, hogy a munkám legnagyobb része nem az, hogy nézegetem a genomot. Rengeteg mintát kell feldolgozni, nincs idő mindegyiket megnézni. A másik probléma az összes eddigi genom böngészővel, a különböző mérettartományok egyidejű ábrázolása. Egy SNP nagyon kicsi, de a genom óriási. Ha a nagy léptéken kitesznek egy pontot, az több millió nukleotidot is jelenthet. Ha belenagyítunk, nem látjuk például a szomszéd géneket.
Ezt úgy tudnám elképzelni, ha nem egy kész alkalmazás lenne, hanem egy platform, ahova betölthetnék bármilyen táblázatos adatot és én mondanám meg, hogy melyik tengely milyen adatot mutasson. Egyfajta vizualizációs platform, mint a Processing, csak 3D-ben.
Végül egy gyakorlati buktató: Itt a Sangerben elég nagyok az irodák, de ha három bioinformatikus sisakkal a fején elkezd rohangálni, hogy megnézzék a legújabb illesztést, annak elég csúnya vége lenne.
