Mivel egy nagyra nött gyerek vagyok, ezért könnyen megértetem magam a gyerekekkel. Ennek az a következménye, hogy a családi összejövetelek alkalmával egyfajta játszópajtás leszek, legalább három gyerek csimpaszkodik rám.
Ezen gyerkőcök életét nagyon átszövi a TikTok. Bár én a lányomat távol tartom tőle, a YouTube Shorts révén így is rengeteg marhaság szivárog át hozzá. Az életkor beállítás, szülői felügyelet ér valamit, de elég nehéz belőni, mi az, ami még oké egy 12 év körüli gyereknek, és mi az, ami nem. Mondjuk úgy, én szigorúbbra állítanám a mércét. Nos, a lányom unokatestvéreinél semmilyen kontroll nincs. Még az öt éves kisfiú is bizonygatja nekem, hogy a nyúl tud fára mászni, mert "játtam a tyiktyokon". A tyiktyokkal szembe mit sem ér a biológus PhD.
Egyébként szoktam látni, hogy mit néznek, mert a gyerekek étkeztetését a kedvenc videóik vetítése kíséri. Én még rádiót hallgattam a nagyszüleimmel a vasárnapi ebéd ideje alatt. Volt egy Jó ebédhez szól a nóta című műsor. Mostanában jó ebédhez szól a TikTok a sláger. Mit néznek? A kisfiú gagyi animációkat, ahol Pókember és más szuperhősök textrúráival ellátott dinók csapkodják egymást. Szemlátomást ezek valami játékmotorral összedobott csaták, amiket vég nélkül néz. (Demoscenerként folyton azon agyalok, honnan szerzik ezeket a riggelt modelleket, mert a videók minősége alapján biztosan "kölcsönzik" valahonnan.) Nővére zabáló kínaiakat néz, vagy sminkelő nőket.
Gondoltam, megismertetem őket a nyolcvanas évekkel, és egy jó kis Karácsony esti diafilmezést rendezek nekik. Apóson szerint "ezek a gyerekek már nem értékelik az ilyesmit". Ezzel nem értettem egyet. Azt gondoltam, hogy egy gyereknek tetszeni fog, mert sötétben kell ülni és fényeket nézni. A tény, hogy mind a mai napig készítenek diafilmeket, azt sejteti, hogy a mostani gyerekeket is le lehet kötni velük. A lányomnál annak idején nagy sikere volt, ő most is epekedve várta. A két másik gyerek el sem tudta képzelni, hogy milyen lesz. Nézték a világító masinát, amibe kézzel fűztem be egy hosszú valamit, és a készülék még meleg is volt. Ráadásul tekerni is kézzel kellett.
A dolog egyetlen szépséghibája az volt, hogy objektív lencséje két lencsetagból állt, amiből az egyik eltörött. Viszont ha kézzel tartottam az objektívet kb. 3 centivel a vetítőtől, akkor egészen elfogadható képet kaptam. Még a szöveget is el tudtam olvasni, ha nem remegett a kezem.
Eljött az este. Besötétítettem, a gyerkőcöket a sötét szobába tereltem. Indult a vetítés. A kisfiú szerette volna tekerni, gondoltam hagyom neki. Direkt egy farkasos mesét választottam, mert minden vele töltött játék alkalmával farkasokkal kell megkűzdeni. Tekerte a diát, a történetet nem is figyelte. Egyszere csak a nővére is tekerni akarta. Akkor elkezdtek harcolni. Én középen ültem, kézzel tartva az objektívet, két oldalról ütöttek a gyerekek, hadonásztak az arcom előtt. Próbálták megszerezni egymástól a kis tekerőt, hogy ők irányíthassák a gépet. A kép ugrált a falon. Majdnem tönkretették a diavetítőt, ami idősebb volt, mint az apjuk, meg az anyjuk. Kezdtem aggódni, hogy elszakítják a diafilmet, ami túlélte a gyerekkoromat.
Jött a szigor. Kijelentettem, hogy csak én tekerhetem, üljenek az ágyra, megy a mese. Kb. két dia ment le, amikor a kisfiú - mintegy békülési szándékkal - súgni akart nekem valamit. Érteni nem értettem, de legalább telement a fülem a nyálával. A nővére azt kérdezgette, mit játszunk, ha ennek vége van. A lányom duzzogott, hogy neki nem engedtem tekerni. Minden érdekelte őket, csak a falon látható mese nem. Kérdeztem, hogy folytassuk-e a vetítést? A lányomat kivéve nem akarták.
Nagyon csalódott voltam, hogy nem tudtam egy jó kis élményt átadni. Másnap apóson mindent tudó arckifejezéssel vitte vissza a diavetítőt a padlásra. Büdös kölkök, ha ez kell nektek, akkor nézzétek a zabáló kínaiakat a nyomorult TikTokon.
