A csoportvezető hevesen dobogó szívvel nyitotta meg az e-mailt. Most végre kiderül, hogy elfogadták-e a cikket! A válasz rövid és lényegre törő volt. Bár nagyon udvariasan fogalmaztak, a cikket elutasították. A csoportvezető megnyitott egy új ablakot a gépén és elkezdte fogalmazni a levelet a többi szerzőnek.
Zsinórban a harmadik - gondolta, miközben ujjai automatikusan fogalmazták a szöveget. Ez a harmadik újság, ami képtelen megérteni az eredmény súlyát. Az idő pedig kevés. Most kell valami nagyot felfedezni, amíg kitart a pályázat és lelkesek a doktoranduszok. És amíg elég fiatal vagyok - szólalt meg váratlanul egy hang a koponyája hátsó szegeletében. Igen, közeledve az ötven felé, egyre kétségesebb, hogy hatalmas felfedezést tegyen, mert a növekvő adminisztráció, a pénz utáni hajsza minden kutatóból irodistát csinál. Irodisták nem tesznek felfedezéseket, csak aktákat tologatnak, aláírnak, iktatnak, mellékleteket töltenek ki, iratokat csatolnak más iratokhoz és próbálnak eleget tenni a többi irodista papír éhségének.
Nem, most kell feltenni életművére a koronát, amivel akár még akadémiai tagságot is nyerhet. A levél, amit a társzerzőknek írt, sokkal optimistább volt, mint a tények. Talán ő maga is elhitte a lelkesítő szavakat. Észre sem vette, hogy ugyan azokat a közhelyeket használja, mint két elutasítással ezelőtt.
Épp, hogy elküldte a levelet, amikor kopogtattak az ajtaján. Az egyik PhD hallgató volt, a csapat gerince. Az ő munkáján alapult az egész kutatás, ő fektette be a legtöbb energiát. A csoportvezető minden kérését teljesítette, méghozzá időben.
- Kaptam egy ajánlatot. A Baumann-csoportban kellene mutációkat elemezni - mondta az udvariassági formulák után.
- Még itt is rengeted munka van. Kicsit át kellene dolgozni a kéziratot, megtámogatnánk az eredményeket még több vizsgálattal, akkor biztosan el fogják fogadni. Nagyon jó lapba tudnánk leközölni. A legtöbb kutató teljesen rosszul közelíti meg ezt a kérdést. A mi hipotézisünk a jó.
- De az új kísérletek ellentmondanak neki. Most, hogy a módszerek pontosabb értékeket adnak, már nem látjuk olyan tisztán az eredményeket. Fél éve még megállta volna a helyét a hipotézis, de ma már nem.
- Azok teljesen rossz kísérletek, nem kell őket figyelembe venni. Az sem igaz, hogy pontosabbak a mostani eredmények. A régebbi adatokat kell keresni, azok a jók.
A PhD hallgató bágyadtan bólogatott. Nem vitatkozott tovább. Majd hozzátette:
- Két hónap múlva kezdek.
- Addig még rengeteg idő van. Összeszedem a gondolataimat, leírom, mit kell csinálni és ha meglesznek az eredmények, ismét beküldjük a kéziratot. Azt már nélküled is meg tudjuk csinálni, csak a vizsgálatok legyenek lezárva.
- Rendben.
Miután hallgatója elhagyta az irodát, a csoport vezető csak kicsit csüggedt. Nem baj - gondolta. Még van két másik ember, majd azok megcsinálják a szükséges elemzéseket. Közben újabb levele érkezett. A legutolsó pályázathoz csatolt B melléklet nem felelt meg a formai követelményeknek. Az új határidő péntek éjfél. Már majdnem felkereste a pályázat weboldalát, hogy elolvassa az új formai követelményeket, amikor megcsörrent a telefon. Az egyik professzor volt, akit eredetileg csak azért vettek be, mert megjelent egy cikke egy igen fajsúlyos lapban.
- Olvastam a leveledet. Úgy tűnik az összes magas impaktú laptól elutasítottak. Melyik újságot célzod meg?
- Még nem döntöttem, számtalan lehetőség van. Új vizsgálatokat fogok tervezni. Ez hihetetlenül nagy ötlet, két hónapja, mikor beszéltem Morrisonnal egy konferencián, ő is nagyon lelkes volt. Azt mondta, az eddigi eredményeink fele is elég lenne egy jó cikkhez.
- De az egészet elutasították. Háromszor.
- Sok nagyon jó cikket elutasítanak.
- Jó - zárta le a meddő vitát a professzor. Azért hívlak, hogy vegyél le a szerző listáról.
- Miért?
- Szerintem a leglogikusabb lépés az lenne, ha valami alacsonyabb impakt faktorú újságban közölnétek le. Én viszont nem akarok szerzőként szerepelni egy ilyen lapban. Egyébként sem érzem, hogy a hipotézis annyira jó. Minél többet gondolkodom rajta, annál több ellentmondást találok benne. Az új cikkek is egyre több részletet cáfolnak.
- Ezeket megbeszélhetnénk. Leírod az észrevételeidet és lépésről-lépésre átvesszük valamennyit...
- Már háromszor megtettük - vágott a szavába a prof - , de te makacsul kitartasz az eredeti elképzelésed mellett.
- Mert úgy van, látszik az eredményeken. Az az igazság.
- Ennek ellenére szeretném, ha levennél a szerző listáról.
Egy ideig még győzöködte a professzort, de az hajthatatlan volt. Udvariasan válltak el, de a csoportvezető mérges volt. Miért fordul mindenki ellene? Olyan sokat kér? Csak egy kis felfedezést akar tenni! Emlékezett mit érzett az első kísérletek kiértékelése után. Örömöt, mámort, mert minden érték összevágott, egy irányba mutatott. A hipotézis szinte kínálta magát. Akkor kellett volna megírni a cikket. Már nem is emlékezett rá, miért késlekedtek, de mire rászánták magukat, hogy leírják az észrevételeket, más kutatók teljesen ellentmondó képet kezdtek mutatni a jelenségről.
Lehet, hogy nekik van igazuk? Az anyagosztályról közben benézett egy nő.
- A rendeléseden a tételek összeget nagyobb, mint a havi kereted. Ki tudnál belőle venni pár dolgot?
- Mi a határidő?
- Háromkor el kell mennem, és még ma szeretném az összeset elküldeni.
- Jó, meglesz.
Rendelés és a pályázat formai követelményei. - gondolta. Mit is kéne csinálni a hipotézissel? A laborasszisztens kopogtatott.
- A szakdolgozók beszennyezték a puffert. Már háromszor csinálom meg a kísérletet és a pozitív kontrol sem működik.
- Biztos, hogy a szakdolgozók voltak?
- Csakis ők lehettek. Arra a vörös képűre gyanakszom.
- Ő két hete nincs itt.
Az asszisztens nem szólt semmit. A hallgatásával tartott ki hazugsága mellett. A csoportvezető túl jól ismerte már ahhoz, hogy tudja, észérvekkel nem megy semmire.
- Beszélek a szakdolgozókkal - ennyi elég is volt beosztottjának. Fölényes képpel távozott. A csoportvezető újra megpróbálta összeszedni gondolatait. Mit is kellene csinálni a kézirattal? Á, biztos, hogy jó a hipotézise! Nem kell azon semmit sem változtatni. Majd mások is meg fogják érteni a nagyszerűségét. Ismét megcsörrent a telefon. Gondolatának fonala újból megszakadt.
A nap végén, fáradtan ült a számítógép előtt, agyában próbálta összeszedegetni a gondolta-morzsákat, hogy elméletté ragassza őket össze. De minden próbálkozásra széthullottak. Ekkor mantra szerűen megismételte: cserben hagytak. Újra és újra nekilátott, hogy valami egységet teremtsen. Sikertelenül. Végül feladta a próbálkozást, csak a mantrát ismételte: cserben hagytak, cserben hagytak.
