HTML

Az élet kódjai

Csináld maga. Senki nem csinálja meg helyetted.

Friss topikok

Digi és a megnyekkent Ubuntu esete

2019.01.06. 22:08 Travis.CG

Az a jó a családlátogatásokban, hogy akkor rögtön rendbehozhatom a fél éve magára hagyott, ismeretlen eredetű problémákkal küszködő gépeket.

Az egyik ilyen eset egy Ubuntu volt, amit még én állítottam be két éve. Igyekeztem minél kevesebb bonyodalmat okozni a Windowshoz szokott felhasználóknak, ezért kérés nélkül mentek fel a frissítések és a GRUB2 menüje nem jelent meg.

Közben történt egy internet szolgáltató váltás, aminek hatására a gép furcsa dolgokat kezdett csinálni: A mentett weboldalakat gond nélkül megjelenítette, de újakat nem volt hajlandó megnyitni. Az internetet bekötő ember szerint ez merevlemez probléma volt, de szerencsére nem engedték neki, hogy megjavítsa, ezért az adatok megmaradtak a gépen.

Röviddel ez után történt egy disztribúció frissítés is. Illetve történt volna, ha a megvárták volna a telepítés végét. De nem így történt, inkább kikapcsolták, mert "túl sokáig tartott". A leállítás még ment, a boot már nem.

Hurrá, a Jézuska megint gondoskodott számomra a meglepetésről.

A gép bebootolt, a Linux el is indult, de a grafikus felület csak az egér mutatót jelenítette meg. Akkor nagy baj nincs, mert ha boot CD is kellett volna, akkor lettem volna csak igazán pácban. A konzolos bejelentkezés ment, ezért elsőre a GRUB2-t kapcsoltam vissza, hátha a helyreállító módokkal tudok valamit kezdeni.

Itt egy kicsit bénáztam, mert a HIDDEN_TIMEOUT opció is be volt kapcsolva, ezért elsőre nem jelenítette meg a menüt, de végül az ESC gombbal elővarázsoltam.

Feljöttek a helyreállító menük, úgyhogy adtam neki egy csomag javítást. Vagy másfél óráig kerregett, de végül kaptam egy rendszert, ami már a grafikus felületet is megjelenítette.

Jöhetett a net.

Az első furcsaság az volt, hogy az ifconfig parancs nem mutatta a hálózati csatolót. A grafikus felület beállító panelje szerint minden a legnagyobb rendben volt, de mégsem volt net. Valaki hazudik és az ökölszabály, hogy a grafikus cuccok a ludasak. Jobb ötlet híján az /etc/network/interfaces fájlba felvettem az enp0s1-t, mert a grafikus beállító ezt várta. Reboot. Nem történt semmi változás. Aztán kiadtam az ifup enp0s1 parancsot, mire varázsütésre megjelent a hálózati csatoló. Na jó, a varázsütés kicsit túlzás. Két percet kellett várni, és a boot idő is megnövekedett ennyivel. Gondoltam, azzal majd később foglalkozom, először legyen net.

A fejemben lévő lista egy újabb elemét pipálhattuk ki. Már csak netet kell varázsolni.

A telefont böngészve megtaláltam a Digi internet konfiguráló dokumentációját, de legnagyobb meglepetésemre, minden úgy volt beállítva, ahogy kell. Illetve reménykedtem benne, mert az internet eléréshez szükséges jelszót nem tudta senki. Hagytak ott millió papírt, de az előfizető azonosítói nem voltak közötte. Persze, minek is az egy merevlemez hibás gép mellé?

Szerencsére emlékeztem pár ip címre, amit megpingelve választ kaptam. Hoppá, akkor mégis van net! Az SSH is működött. Már csak azt kell kitalálni, miért nincs névfeloldás.

Elég sok időbe telt, mire mire megtaláltam a megoldást. A gond az volt, hogy folyton visszatértem a Digi dokumentációihoz. Volt nekik egy PDF-ük a DNS szerverekkel, azt állítottam be. Pingre válaszoltak, tehát léteztek. Végül egészen véletlenül futottam be egy 2018 márciusi bejegyzésbe, ahol azt tanácsolták, hagyjuk a fenébe a Digi DNS szervereit, használjuk a Gugliét.

Beállítottam az új névszervereket a grafikus felületen, de továbbra sem működött. Aztán kiderült a turpisság. A nmcli device show parancs szerint továbbra is a Digis szervereket akarta használni, csak a harmadik és negyedik helyen próbálta volna a Guglit. De mivel a működésképtelen DNS szerverek válaszoltak, csak értelmes adatot nem közöltek, ezért a rendszer meg sem próbált tovább lépni.

Végül az /etc/network/interfaces fájlba felvettem a nameserver opciót a megfelelő címekkel és bumm, ment újra a mahjong meg a többi Flash játék. Mert ezek voltak a legfontosabbak.

De egy valamit továbbra sem értek. Miként hagyhatja egy szolgáltató, hogy fél évnél hosszabb ideig ne menjenek a szerverei? Nézik, ahogy az emberek fórumokon próbálják kiküszöbölni a problémát és még csak annyit sem tesznek, hogy legalább egy linket kitegyenek a saját oldalukra, hogy mit kell csinálni. Bár lehet, hogy gőzerővel dolgoznak és keresik a merevlemez hibát a saját DNS szerverükben.

Szólj hozzá!

Címkék: rendszergazda

A bejegyzés trackback címe:

https://cybernetic.blog.hu/api/trackback/id/tr214531722

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása