A magyarországi Elixir úgy tűnik sokkal akívabb, mint a Magyar Bioinformatikai Társaság. Utóbbi évente egyszer szervez egy összecsapott konferenciát, csakhogy békén hagyja őket a közösség, de az Elixiresek lelkesedése töretlen. Tavaly láthattuk az első Software Carpentry-t, most pedig a Carpentry oktatók felnevelése kezdődött el.
A kétnapos oktatásra az ország számos pontjáról jöttek jelöltek, vagyis nem kell félni, hogy az egész kezdeményezés beltenyésztett rendezvénnyé váljon (habár a Debreceni Egyetem érezhetően felülreprezentált volt).
Az oktatást Sarah Morgan és Piraveen Gopalasingam vezette (de megengedte, hogy Pivnek hívjuk és így megkegyelmezett hitvány kiejtésünknek), akik az EBI-nál végzik a jövő bioinformatika oktatóinak képzését. Érezhető volt, hogy mindketten tapasztalt oktatók és rengeteg oktatásmetodikai tudással rendelkeznek.
Mivel a hallgatók nagy része maga is oktat vagy oktatott már, így nem kifejezetten arról volt szó, hogyan oktassunk, inkább arról, milyen módszerek vannak és a különböző hátterrel rendelkező emberek megoszthatták egymással a tapasztalataikat.
Egy konkrét példán említve: Nem sorolták fel, milyen oktatási módszerek vannak, hanem arra kértek minket, hogy négyes csoportokban szedjünk össze annyit, amennyit tudunk. Ezeket kis, tapadós cédulákra írtuk, minden cédulára egyet. Miután letelt a feladatra adott idő, az összeset felragasztottuk egyetlen nagy papírra, oktatóink csoportosították azokat, majd reagáltak mindegyikre. Kiemelték egyesek előnyeit és hátrányait.
A közös, oldott légkör és a folyamatos tennivalók miatt nem lankadt a figyelem és több információ áramlott, mintha csak diákra vetítve látnánk felsorolva mindezt. Legalábbis én így éreztem. Akadt, aki szerint túl sok triviális dolgot mondtak el. Szerintem pedig az ilyen megbeszélések alatt sok olyan problémát is érintettünk, amivel egyes tanárok a munkájuk során találkoztak és az oktatók mindig reagáltak ezekre.
Persze a fő irányvonal (figyeljünk a hallgatóságra, kérjünk visszajelzést, tűzzűnk ki elérhető célokat) evidensnek tűnhet. De ha visszagondolok saját, nem túl releváns oktatói tevékenységemre, az derül ki, hogy nem sok visszajelzést kértem. Talán nem tévedek nagyot, ha feltételezem, hogy mások is időnként megfeledkeznek egyik-másik alapvető dologról.
A másik kifogás, ami fülembe jutott, az volt, hogy az itt elmondottak nem alkalmazhatóak az egyetemi tanrend kötöttségei között. Való igaz, hogy az egyetemi oktatás során nem sok tanárt hívtunk "Kapitányomnak", de ez nem jelenti azt, hogy nem szabad próbálkozni, illetve bele kell törődni. Egyikünk, aki segítő volt az első Software Carpentri-n, például tudta alkalmazni a piros-zöld tapadós cédulákat, amivel a hallgatók segítséget kérhettek.
Már az első nap is tevékeny volt, a második napon volt a gyakorlat. Házi feladatként egy rövid, három perces bemutatót kellett tartani, tetszőleges témában. A laptopnak nem sok hasznát vettem az első nap, ezért úgy döntöttem, anélkül oldom meg a feladatot. A felszerelésem elég szegényes volt, ezért valami egyszerű dolgot akartam csinálni. Végül egy YouTube videót használva inspirációként, bemutattam, hogyan lehet egyszerűen tejet önteni dobozból. Voltak mások is, akik mellőzték a technikát. Láttunk csomó kötési technikákat vagy A3-as papíron bemutatott interleukineket.
Három tagú csoportokban megbeszéltük minden tag előadását, építő javaslatokat tettünk, majd bemutattuk mindenkinek a javított verziót. Itt újabb kritikákat kaptunk.
Ezután ismét csoport munka következett. Kiválasztottunk egy bemutatót és azt felturbóztuk egy egész kurzussá a rendelkezésre álló egy órában. Nem csak a kurzus anyagát terveztük meg, hanem a feltételeket is összegyűjtöttük.
Mire idáig eljutottunk, alaposan elfáradt mindenki, kivéve az instruktorokat. Nem tudom, honnan szedték az energiát, de biztos nem az apró süteményből.
Összességében szerintem hasznos volt, még akkor is, ha nem leszek Carpentries oktató.
