Hedvig, Tamás és ötéves lányuk Janka, meglátogatták a nagyszülőket, Karcsi bácsit és Mari nénit. A Húsvét nem számított nagy ünnepnek, ezért csak a szűk család ünnepelt. A tervek szerint vasárnap délelőtt csak Hedvig öccse, Andor jönne át, feleségével Nórával és a három éves Bellával. Délután mindannyian elmennek a nagypapa testvéréhez, Miklóshoz, akinek szintén két gyereke van, mindketten házasok és mindkettőnek gyereke is van már. Ez 16 ember. De akkor már átjön a szomszéd faluból a dédmama, Karcsi bácsi és Miklós édesanyja is, aki szeretné látni az unokákat.
Természetesen ott volt még Jack kutya is. Jack igazi munka kutya volt. Állandóan munkában volt. Hol a virágokat ásta ki, hol használati tárgyakat rágott szét. Szegény a lelkét is kidolgozta, gazdái mégis mérgesek voltak rá, különösen Mari néni, aki még egy söprűt is igénybe vett, ha kutya nevelésről volt szó. Jack úgy próbált jó pontokat szerezni, hogy még keményebben dolgozott.
- Jack! Mész a helyedre! - üvöltötte Mari néni a konyhából, csukott ablak mellett.
- A mama rám mérges? - kérdezte Janka megszeppenve.
- Nem, a mama Jackre mérges - mondta Hedvig.
- Nem, a mama nem mérges rád. De egyszer úgyis agyon verem ezt a kutyát - erősítette meg Mari néni, miközben készült a húsvéti reggelihez. Tojást pucolt és sonkát vágott.
Karcsi bácsi közben titkos küldetésen volt. Átment a szomszédhoz, aki nyulakat tenyésztett és kért kölcsön egy kisnyulat, amit a teraszon akart elhelyezni a nyuszi fészekben, hogy játssza el a Húsvéti nyúl földi helytartóját. A sikeres együttműködést egy kis pálinkával is megerősítették. Mari néni még mindig dohogott, az ablaktáblák ütemesen rezegtek hangjára. Karcsi bácsi, kihasználva a helyzetet, észrevétlenül leült és bennfentes biccentéssel jelezte a szülőknek, hogy a nyúl-akció a következő fázisba lépett.
Mari néni végzett a terítéssel, ezért mindenki az asztalhoz ült.
- Mit szoktunk mondani? - fordult Jankához. - Aki ételt, italt adott... - a kislány értetlenül nézett rá.
- Hagyd ezt a hülyeséget - vágott közbe Karcsi bácsi. - Soha nem szoktuk mondani.
- De most Húsvét van - védekezett Mari néni.
A teríték ünnepi volt. Fehér abrosz, amin tányérok sorakoztak. A szeletelt kenyeret is kosárba tették. Mindenki evett a sonkából és a tojásból. Kétféle torma is volt, egy csemege és egy tejszínes.
- Hogy ízlik? - kérdezte Mari néni.
- Nem valami finom - jegyezte meg Karcsi bácsi.
- Mert nem ezt a fajta sonkát szoktuk venni. Éreztem én, mikor főztem, hogy alig van íze. Annyi fűszert beletettem, de mégis, semmi íze. Többet ilyet nem fogunk venni. A házi sonka sokkal jobb. Ez a gyors érlelésű sonka nem jó.
Karcsi bácsi felállt és szó nélkül kiment, hogy ellenőrizze a nyulat.
- Köszönöm, nem kérek többet - mondta Janka is.
- De még egyél, alig ettél.
- Köszönöm, nem kérek.
- Akkor egyél még tojást.
- Nem kérek.
- Ennyi reggeli nem elég. Akkor egyél egy kis kalácsot.
- Nem kérek.
- Nézd, teszek rá sonkát is. Kapd be!
- De nem kérek!
- Na, edd meg szépen.
Janka sikítani kezdett és berohant a szobájába.
- Nem evett semmit! Ez a ti hibátok! - fordult Janka szülei felé. Teljesen leszoktattátok az evésről.
- Anya, ne szekálj már!
Mari néni hangja fokozatosan emelkedett, mint egy repülőgép.
- Én nem szekállak. Mindent ráhagytok, nem foglalkoztok vele eleget. Így kell viselkednie egy hat évesnek? Így?
Karcsi bácsi érkezése vetett véget a vitának. Szemével megkereste Jankát, mikor látta, hogy a szobájában van, halkan megjegyezte.
- Jack megfojtotta a kisnyulat.
- Miért nem zártad le a teraszt? - kérdezte Mari néni.
- Lezártam. Valahogy mégis feljutott.
- Jaj, ez szörnyű! - mondta Hedvig.
Karcsi bácsi ismét kiment, hogy eltüntesse a nyomokat. Janka közben megnyugodott és elment fogat mosni az apjával, Mari néni pedig leszedte az asztalt, közben folyamatosan düdörgött Hedvignek.
- Apád hibát hibára halmoz az idén, de ha mondom neki, akkor meg van sértődve. Miért nem viszi vissza azt az átkozott kutyát a menhelyre? Csak kárt okoz nekünk.
Kintről közben kutya nyüszítést lehetett hallani. Karcsi bácsi seprű nyéllel igyekezett móresre tanítani Jacket. Az oktatás után a nyúlmentes fészekbe kirakta az ajándékokat Mari nénivel és várták, hogy Janka végezzen a reggeli rutinnal.
A kislány futva érkezett. Csak kétféle sebességet ismert: a futást és a rohanást.
- Janka, megjött a Nyuszi!
- Hol van? - nézett körbe.
- Nincs itt, csak az ajándékokat rakta le.
- Ezek is az enyémek? - mutatott egy másik fészekre, ahol szintén rengeteg ajándék feküdt.
- Nem, azokat Bellának hagyta itt. Majd ők is átjönnek nem sokára.
Ez volt a varázsszó. Janka már nem is figyelt a saját ajándékaira, csak azt nézte, mi az, amit nem ő kap.
- Janka, nézd, te is ugyan azt kaptad, csak más a színe.
A kislányt ez nem győzte meg. Továbbra is meredten bámulta a "nem a tiéd" kosarat.
- Szeretnéd inkább azt? - kérdezte Mari néni. Janka bólintott, mire nagymamája heves pakolásba kezdett. A kislány ekkor észrevette, hogy az egyik ajándék egy főző készlet. Olcsó, fröccsöntött étel utánzatok voltak benne. A színek még csak köszönő viszonyban sem voltak azzal, amit utánozni akartak. Mindez mégsem számított. Janka magához ölelte.
- Apa, főzök neked levest - majd pillanatok alatt szétpakolta az egész készletet. A kis lábosba beletette a krumplit, répát, hagymát, húst, kenyeret, gyümölcsöket, tojást, tésztát, és minden egyebet, ami a keze ügyébe került. Úgy gondolta, minél több alapanyag van benne, annál finomabb.
- Nem nézed meg a többi ajándékodat? - kérdezte Mari néni.
Janka nem hallotta. Épp szalámit, uborkát és sajtot pakolt a képzeletbeli levesbe.
- A nyuszi nagyon szomorú lesz, ha nem nézed meg a többi ajándékodat.
A levesbe, de inkább annak tetejére egy kék gömb került, amit a család egyik fele zsemlének, másik fele narancsnak azonosított. Megkérdezték Janka véleményét is.
- Olívabogyó - vágta rá gondolkodás nélkül, figyelmen kívül hagyva a tényt, hogy ez volt a legnagyobb méretű összetevő.
- Kibontom neked ezt a buborék fújót - próbálkozott Mari néni.
Közben a kapu kinyílt. Megérkezett Bella, Nóra és Andor. Bár csak ötszáz méterre laktak, egy Toyota terepjáróval jöttek.
Mindenki üdvözölt mindenkit.
Bella meglátta, hogy Janka valami érdekes dologgal játszik, amit ő még korábban nem látott. Kinyújtotta kicsi kezét, úgy kérte.
- Ez az enyééém! - visította Janka, válaszul Bella sírni kezdett.
- Add egy kicsit oda neki - kiabálta túl a hangzavart Mari néni.
- De elvesziii!
- Majd visszaadja.
A hangzavart kihasználva Karcsi bácsi és Andor váltottak néhány szót.
- A kutya megfojtotta a kisnyulat - kezdte Karcsi bácsi.
- Várható volt, én ezért nem vettem Bellának. A kutyák nem bírtak volna magukkal.
- Akkor sem kellett volna megölnie. Ez a kutya nem normális.
- Mit vártál? Végül is egy ragadozó.
Közben Nóra Mari nénivel konzultált.
- Anyumat is elhívtam, nem baj? Itt találkoznánk. Eljön Réka és az új barátja is. Elviszik Bellát az állatsimogatóba.
Mari néni mit felelhetett volna? Természetesen azt, hogy nem baj. A gyerekek közben otthagyták a félig kibontott ajándékokat és inkább a kertben felállított trambulinba mentek. A korábbi veszekedést felváltotta az öröm hangja. A hangmagasság és hangerő mit sem változott. Továbbra is csengett mindenki füle.
A megbeszélteknek megfelelően megérkezett Nóra édesanyja, testvére Réka és Roland, akivel Réka randizik. Roland még nem ismert senkit, ezért neki minden egyes köszönés alkalmával random kérdésekre is válaszolnia kellett: Mit dolgozol, ki vagy, hányas cipőt viselsz. Roland előző életében politikus vagy szakkommentátor lehetett, mert mosolyogva vette az akadályt.
Bella és Janka újabb ajándékokat kaptak az újonan érkezőktől. Egy kiszínezhető párnát, rajta népszerű mentő állatkákkal, akik piszlicsáré problémákat úgy oldanak meg, hogy kivonul az egész bagázs. Földön, vízen, levegőben. Janka magához szorította a párnát és ugrált tovább. Hiába magyarázták neki, hogy színezze ki olyanra, amilyenre szeretné. Számára a hófehér párna a rózsaszín kontúr vonalakkal maga volt a megtestesült tökéletesség. Ebből is látszik, a felnőttek csak sémákban tudnak gondolkodni.
Mari néni, ahogy felszabadult a gyerekek felügyelete alól, berohant a konyhába és roham léptekben elkezdett ebédet főzni. Nóra és Hedvig is bement. Andor kint beszélgetett Rékával és Rolanddal. Karcsi bácsi elkezdte locsolni a veteményest. Tamás a gyerekekre figyelt.
Kis idő múlva Andor is belépett a konyhába.
- Elviszik Bellát? - kérdezte Nóra.
- Nem viszik sehova - jelentette ki Andor.
- Miért?
- Nem hoztak gyerekülést, nincs náluk pelenka és Bella délutáni alvásának idején akarnak ott lenni - közben Réka is belépett.
- Miért gond ez? Majd alszik a kocsiban.
- Nagyon nyűgös lesz, nem fogja érdekelni semmi - válaszolta Nóra. Visszahozzátok és nekünk fog hisztizni.
- Túl problémások vagytok - jegyezte meg Réka.
- Majd ha neked lesz gyereked, még visszakapod.
- De akkor sincs gyerekülés - vágott közbe Andor. Anélkül nem fogjátok elvinni Bellát sehova.
- Addig ellesz anyu ölében - legyintett Réka.
Andor és Nóra nem tágított. Rékáék lassan elbúcsúztak és elmentek. Bella szülei még mondták a magukét.
- Ezt még visszakapja tesóm, ha majd neki is gyereke lesz! - ígérte Nóra. Nekem mondja, hogy problémás vagyok!
Lassan eljött az ebéd idő. Mindenki asztalhoz ült és ebédelni kezdett. Mari néni újból kötelességének érezte, hogy megtömje sovány, alultáplált unokáját, aki egy tányér leves és rántott hús után nem akart enni sem sült tarját, sem szalonnába göngyölt csirkemájat, sem gyümölcs kenyeret, sem kakaós piskótát.
Az ebéd végeztével Mari néni elkezdte a tányérokat leszedni az asztalról. Hedvig segített neki.
- Jaj, a cipő! - kiáltott Mari néni fél úton a mosogató és az asztalok között állva, megrakva tányérokkal. Gyorsan letette, ami a kezében volt, és elviharzott az egyik szobába.
- Janka, gyere, ezt még elfelejtette odaadni a nyuszi! - mondta mindezt olyan hangerővel, hogy attól sem kellett volna tartania, ha Janka történetesen műtéti altatásban van. Akkor is hallotta volna.
Janka meg is jelent. Meglátta a világítós cipőt. A világítós cipő története múlt évben kezdődött, amikor az óvodában egyre több gyerek kapott olyan lábbelit, aminek az oldalán apró ledek világítottak minden egyes lépésnél. Nemsokára ez lett az elválasztó, hogy ki számít embernek és ki alsóbb kasztból valónak. A család szabályos hajtóvadászatba kezdett. Három város boltjait kutatták, de mindenhol azt mondtak, hogy elfogyott.
Nem sokkal Húsvét előtt akadt Mari néni egy párra, amit rögtön meg is vett. Majd a rumlikkal telezsúfolt szobában felejtett. Most, hogy eszébe jutott, félbe hagyott minden tevékenységet, Jankának is félbe kellett hagynia, amit addig csinált, sőt egy rejtélyes okból kifolyólag Hedvignek is. Mari néni a rumli szobába invitált mindenkit.
- Gyorsan vegyed fel! Nézzük meg, jó-e - mondta Mari néni, közben arra gondolt, hogy lassan indulni kellene, de még az edények sincsenek a mosogató gépben. Viszont azt is tudni akarta, hogy jó-e a cipő, és nem kell-e visszacserélni a jövő héten.
Janka viszont lenyűgözve bámulta a ledeket. A valóság számára leredukálódott néhány diódára, amit egy kínai üzemben egy cipő talpába ragasztottak és ami az első esőzés után valószínűleg be is fog ázni.
Mari néni végül nem bírta tovább, elkezdte felhúzni a lányra a cipőt. Talán a sietség lehetett az oka, hogy Janka zoknija felgyűrődött, és a csodálatos cipő költemény hirtelen spanyol csizma lett. Janka visított egyet, lerúgta a cipőt és nem akarta visszahúzni. Mari néni ismét bevetette kiképző őrmestereket megszégyenítő hangerejét, hogy finoman megkérje unokáját, próbálja meg újra felvenni a cipőt. De csak további visítás volt a válasz.
- Miért nem adtad rá a cipőt? - fordult Hedvighez. - Tudod, mennyi dolgom van. Mindjárt indulni kell. Nem tudok mindent én csinálni. A tányérok még mindig az asztalon vannak, még össze sem pakoltunk Miklóséknak. Egyáltalán ivott ez a kicsi?
Szerencsére ivott, ezért a támadás sorozat megszakadt. Mari néni koncentrálhatott többi dolgára.
A rendrakás és pakolás után kocsiba szálltak és indultak a közeli faluba, Karcsi bácsi testvéréhez, Miklóshoz. Janka ötszáz méter után elaludt. A többiek szótlanul ültek, nehogy felébresszék. Ez volt a nap legbékésebb része. Az autó motorja melankolikus monotonitással duruzsolt, az ablakon keresztül békés táj képe látszott. A forgalom is gyér volt, mindenki otthon ünnepelt.
A ház előtt parkoltak. Janka a hirtelen beállt csendre felébredt. Nyűgösen nézett körbe, szívesen aludt volna még. Az utastér megtelt az éles gyerek sírással. Mivel az autó két ajtós volt, nehéz volt megszökni a dobhártya szaggató hangoktól. Érezhetően felment a pumpa mindenkiben. A gyerekben azért, mert felébresztették, a felnőttekben azért, mert visított a gyerek. Mivel a gyereken senki nem akarta levezetni mérgét, az autó többi utasában kellett céltáblát találni.
- Ha csak én vagyok vele, soha nem csinálja ezt - jegyezte meg Mari néni. - Csak, ha ti is itt vagytok - vetette oda Janka szüleinek. - Rossz hatással vagytok a gyerekre.
A szülők pontosan tudták, mi van rájuk rossz hatással, de inkább hallgattak.
Beléptek a kapun, és a ház mögötti kertbe mentek. Andor családja már itt volt. Miklós a fiával (akit szintén Miklósnak hívtak) és lánya férjével, valamint Andorral egy mobil telefon kijelzőjét nézték. A hangszóróból foci meccs hangja hallatszott. Felesége, Eszter a lányával (akit szintén Eszternek hívtak) és a fia feleségével, valamint Nórával, egy alig pár hónapos csecsemő fölé hajoltak. Ő volt a legújabb jövevény. A nagyobb gyerekek, akikre már nem fordítottak akkora figyelmet, egy trambulinban ugráltak.
Karcsi bácsiék köszöntöttek mindenkit, majd a csoport felbomlott, és mindenki csatlakozott a kasztjához. Kivéve Tamást, akit a foci nem érdekelt, és a babát nem akarta fogdosni. Őt a gyerekek rángatták magukkal, hogy ugráljon velük a trambulinban.
- Tamást mennyire szeretik a gyerekek - jegyezte meg Nóra, de hirtelen új fejlemény történt. A kisbaba használatba vette a pelenkát és a női osztag egy emberként követte az anyukát, hogy a ház belsejében tanúi legyenek a pelenkacsere-rituálénak.
Fél óra múlva átjött a gyerekek dédanyja. Botra támaszkodva lépkedett, minden lépésre nyögött egyet. Amikor figyeltek rá, hangosabban tette. Hoztak neki egy széket, amin kényelmesen elhelyezkedett. Az egyik gyerek azonnal lecsapott a botjára és boldogan futkosott vele a kertben. Először puskát imitálva lelőtt mindenkit, majd rakéta lett és röpdösött vele.
- Ne vedd el a dédi botját - mondta Miklós első unokájának, de olyan lágyan, mintha megdicsérné.
Amikor a nap a látóhatár felé közelített, mindenki búcsúzkodni kezdett. Mentek a puszik jobbra-balra. Autóba ültek és hazamentek, hogy a két nap múlva visszatérjen egy megszokott, pihentető hétköznap.
