Hollywood nem tud semmit! Újra és újra bebizonyosodik, hogy a forgatókönyv írók és rendezők egy alternatív univerzumban élnek, ami a legcsekélyebb hasonlóságot sem mutatja hétköznapi életünkkel. Példának okáért vegyük a csináld magad mozgalom jelképét: a ragasztó szalagot.
Ha egy jelenet azzal kezdődik, hogy az egyik szereplő lehúz fél méter ragasztó szalagot, akkor a néző máris tudja, hogy itt valami csoda fog történni. A karakter ügyessége és szakértelme a szerte dobált lim-lomokból a ragasztó szalag mágikus erejének köszönhetően egy új entitást hoz létre, ami tervezés és kivitelezés szempontjából a NASA vívmányaival is felveszi a versenyt.
Pedig rögzítéshez az epoxi gyanta sokkal megfelelőbb. Ha nekem kell mozdulatlanná varázsolnom két alkotó elemet, már keverem is a koktélt.
Vonzalmam az epoxi gyantákhoz korán megmutatkozott. Amikor először költöztem el otthonról egy szolgálati lakásba, elég hamar nyilvánvaló lett, hogy valamit bütykölni kell. A lakás viszonylag jól felszerelt volt. Találtam partvis fejet, partvis nyelet. Az egyetlen gond az volt, hogy a kettőt nem lehetett összeilleszteni. Egy boltban a ragasztókat böngészve akadtam a megoldásra: az epoxi gyantára. Víz álló, saválló, időjárás álló. A tubusból kinyomva nem volt több, mint egy ronda, fekete massza. Amíg meg nem száradt, kegyetlen bűzt árasztott. De amit összeillesztettem vele, az szétrobbanthatatlan volt. Mikor elfogyott, sokáig kerestem, de nem találtam hozzá foghatót. Hiába, az elsőt nehéz elfelejteni...
Utána még sokan jöttek. Emlékszem egy átlátszó, gyorsan száradó típusra, amivel például a lányom rollerjét javítottam. A törött műanyag szépen egyben maradt, bár meg kell jegyezni, hogy szilárdság tekintetében nem volt tartós. A következő ütközés hatására azonnal eltörött.
Azokat a fajtákat, ahol a keverési arány nem 1:1, azokat nem szeretem, mert ha nem sikerül megfelelő formában kikeverni, akkor nem lesznek tartósak. Így jártam egy műanyag játék házzal is, ahol az oldalsó részek rosszul forrtak össze, de a tetőt jól tudtam rögzíteni vele.
Az is jó, hogy teljesen különböző anyagokat is össze lehet illeszteni, még akkor is, ha közöttük hatalmas rés van, így azok kitöltéséhez is remek választás. Ahogy a fotóállvány javításnál is tettem.
Egy keveset még az ágyrács építésénél is felhasználtam. Mikor bontottam szét, a csavarok eltávolítása után is egyben volt a váz. Szeretem, amikor működnek a dolgok.
Legutóbb a lányom egy elegáns rúgással eltörte a szemüvegem, pontosan középen, ahol az orromon nyugszik. A szemüvegnek vékony fém kerete volt, ezért biztos voltam benne, hogy bármilyen jók is az epoxi gyanták, önmagukban nem elegendőek, hogy rögzítsék az eltört darabokat. Egy gem kapcsot spirálisan feltekertem, beledugtam a szemüveg két törött csonkját, és ezt használtam merevítőnek. A hézagokat pedig feltöltöttem gyantával. Száradás után lereszeltem az egyenetlenségeket, és kész is voltam.
Ha valaha McGyver-filmet készítek, abban biztosan nem ragasztó szalag lesz, hanem epoxi gyanta.
