HTML

Az élet kódjai

Csináld maga. Senki nem csinálja meg helyetted.

Friss topikok

Pan megmenti a világot

2020.05.03. 08:03 Travis.CG

Eddig elég sok negatív dolgot írtam az intézeti rendszergazdákról. Álmomban sem gondoltam volna, hogy egyszer egyikük megoldja egy problémámat. Pedig most pontosan ez történt!

Elkészültem a programmal, aminek az lenne a szerepe, hogy koherenciát csempésszen abba a kaotikus világba, amit úgy hívnak pályázati adminisztráció. A program egy lokális adatbázist használ, aminek az a feladata, hogy megkönnyítse az életemet, de ezt valami Microsoftos mellékízzel teszi.

A fejlesztői gépen egy Visual Studio 2015 volt, adatbázis kezelőnek pedig egy SQL Server 2012. A program elkészülte után megpróbáltam a Publish menüponttal egy telepítőbe tuszkolni mindent, de elsőre nem sikerült. Mint megtudtam, alapértelmezetten nem rak bele minden szükséges komponenst a telepítőbe. Miután kiválogattam, hogy a PDB fájlokat, DLL-eket is tegye mellé, akkor már használható lett az eredmény.

Gondoltam kipróbálom a telepítőt a feleségem gépén is, mert azon nincs fent a több giga Visual Studio, közelebb áll az adminisztrátor konfigurációjához, aki majd használni fogja a programot. Ekkor szembesültem vele, hogy a futtatáshoz kell egy .Net Framework, és egy SQL Server LocalDB.

Szerencsére be lehet állítani, hogy milyen függőségei vannak a programomnak, és azokat a telepítő próbálja meg letölteni. A .Nettel még nem is volt probléma, de a LocalDB nem akart települni. Illetve települt, de utána hibaüzenetet adott, a kész program meg kivételeket dobott, hogy a szervert nem találja.

A Stackoverflow szerint a baj az volt, hogy a letölteni kívánt függőség megváltozott ahhoz a verzióhoz képest, amivel fejlesztettem. Ezt én nem értettem. Hogyan tudna megváltozni egy több, mint nyolc éves program?

Közben a programot egyre inkább használni akarták, én meg kapcsolatba kerültem egy fertőzött emberrel, amitől az intézet vezetősége kitiltott. Kénytelen voltam a telepítést az intézet rendszergazdáira, azon belül is Pan-ra bízni. Mondanom sem kell, ő sem jutott közelebb a megoldáshoz.

Ezért készítettem még egy telepítőt, de most azt állítottam be, hogy ne töltse le a komponenst, hanem csapja a programom mellé. Erre több, mint nyolc hibaüzenetet dobott, hogy neki azok nincsenek meg. A Microsoft dokumentációja szerint nekem kell letölteni azt a komponenst, aminek az URL-je ott van a Visual Studio könyvtárhierarchiájának mélyén, és amelyiket a programom telepítésekor le is tud tölteni.

Rendben, akkor letöltöm én. A dokumentáció arra viszont nem tért ki, hogy mind a 32 bites, mint a 64 bites verziót le kell tölteni, és elhelyezni az XML-ek mellett x86, illetve x64 alkönyvtárakban, és akkor a Visual Studio mellékelni tudja. A telepítő már több száz megabájtra duzzadt.

Ez sem jött be. Azt a hibaüzenetet kaptuk, hogy "...SQL Network Interfaces, error: 50...". Ezt sem tudtam értelmezni, mert nem használtam hálózatot, lokális adatbázist adtam meg kapcsolatként. Közben Pan kiderítette, hogy hiába lesz telepítve az SQL Server, a program képtelen lesz használni az adatbázist, kivéve, ha előtte az SqlLocalDB parancssoros eszközzel létre nem hozzuk az adatbázis bejegyzést. Mi van? Nem ezért van a telepítő? Nem az lenne a feladata, hogy a felhasználónak ne kelljen parancssorban bogarászni?

Egyébként ez a OneClick telepítő megérne egy külön bejegyzést. Fogja az elkészített programot, és kérdés nélkül elrejti a felhasználó AppData könyvtárának a bugyraiba, olyan intuitív elnevezésekkel, mint 8342-12312-74. Mikor megkaptam a hibaüzenetet, győztem megkeresni a program helyét.

Hanem, amikor elkészült az adatbázis bejegyzés, települt az SQL Server, még mindig nem lehetett használni a programot. Nem stimmelt az SQL Server verziószáma! Ekkor tudtam meg, hogy három féle verziószáma van a programnak. Van egy, amit mi, halandók használunk: SQL Server 2012, van egy belső adatbázis verzió, ami 706, és van még egy verziószám, amit akkor ír ki, ha parancssorban turkálunk benne, ami V11. Tényleg szükség van minderre? A hibaüzenet szerint, nekem 852-es adatbázisra van szükségem. A táblázat alapján ez SQL Server 2016!

Mikor Pan először kezdett beszélni nekem arról, hogy a programom a 2016-os adatbázist vár, azt hittem túl sokat ivott. Hiszen nekem SQL Server 2012-m van. Csak tudom, mi van a gépemen, még a Visual Studio is kilistázza nekem az elérhető szoftver komponenseket, és ott csak a 2012 szerepel.

Azért megnéztem, mi van a gépemre telepítve. Legnagyobb meglepetésemre volt SQL Server 2008, 2012, 2016 is. Amikor elkezdtem használni a LocalDB-t, ott valahogy a 2016-t kezdte el használni, bár nem emlékszem, hogy felajánlotta volna, melyik verziót akarom használni. A Visual Studio OneClick telepítője viszont csak a 2012-t ajánlja fel, mint telepíthető függőséget.

Hanem ekkor még nem volt vége. Pan hiába rakta fel a 2016-os verziót a célgépre, az még mindig nem működött. Ugyanis ez a szemét SQL Server képes különböző verziókat egy helyen tárolni. Mikor Pan 2012-es verziójú adatbázist hozott létre a 2016-os SQL Serverben, akkor a programom még mindig nem működött. Amint rájött erre, és javította, azonnal futott minden.

Mindig is tudtam, hogy nem értek a Windows-hoz, de azt hittem képes vagyok megoldani bármilyen problémát. Itt viszont semmi nem az volt, aminek látszott. Teljesen érthetetlenek számomra a telepítő készítés logikája, az opciók, az alapérelmezett beállítások. Semmit mondó hibaüzenetek és szürreális megoldások. Pan mégis átlátta az egészet és végigevickélt rajta. Egy rossz szavam sem lehet rá ezután.

Szólj hozzá!

Címkék: rendszergazda

A bejegyzés trackback címe:

https://cybernetic.blog.hu/api/trackback/id/tr9615629718

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása