Hétfő volt. Első látásra teljesen szokványos bűnügyhöz hívtak minket. A házban két hulla hevert, közvetlen közelről lőtték le őket egy kilenc milliméteres fegyverrel. Deborah, a húgom kapta az ügyet. Telefonon beszélt valakivel, közben hevesen gesztikulált kezével, mintha ez bármit is jelentene a vonal túlsó felén lévőnek.
A tetthely nem tetszett. Hiányzott belőle minden művésziesség, elegancia. Színtiszta pragmatizmus volt a két ember megölése. Mint, amikor valaki érzi az éhséget, de ahelyett, hogy megterítene, főzés közben ügyelne az étel állagára, színére, csak proteint, zsírt és szénhidrátot turmixolna össze a szervezet számára szükséges arányban, és egy húzásra meginná. Hol marad a fűszer, az öntet és a díszítés? A bennem élő Sötét Utas csak mély sóhajjal vette tudomásul a látottakat. Kifinomult Dexter soha nem tenne ilyet. Neki szükséges van a Holdra, kedvenc filéző késére és a játékszerére. Ez itt nem volt több, mint egy pipa a bevásárló listán.
- Francba, az FBI volt - jelent meg mellettem Deborah. Befejezte a telefonálást és elég zaklatottnak tűnt.
- Idejönnek segíteni nekünk? Kedves tőlük.
- Nem. Az áldozatok magas rangú katonai vezetők voltak. Az FBI szerint hadititkokat akartak átadni egy ellenséges kormánynak jó pénzzért.
- Miért osztották meg veled ezt az információt?
- Gondolom, nem akarják erre pazarolni az adófizetők pénzét. Azt mondták, egy Jack Reacher nevű ex katonai rendőr kérdezősködött korábban az áldozatok utánuk.
A fejemben a sötét utas jelezte, hogy ez fontos információ.
- Hol van most ez a Reacher?
- Senki nem tudja. Felszívódott. Az FBI azt is mondta, hogy több, gyanús haláleset kapcsán is felmerült már a neve, de bizonyítani nem tudtak semmit.
- Milyen bűnesetekről van szó?
- A legkülönbözőbb, de többnyire a hadsereghez köthető bűnügyekről van szó. Reacher kérdezősködni kezd, majd a bűnösök eltűnnek, vagy meghalnak. Végül Reacher is eltűnik.
- Érdekes. Egy jött-ment, aki hobbiból bűnözőket gyilkol.
Ez akár rám is igaz lehetne. Persze én nem vagyok jött-ment. Impozáns Dexter jó családapa, megbízható munkatárs, a társadalom hasznos tagja. Látszólag a legártalmatlanabb emberi lény a világon. Legalábbis a felszínen. De Dexternek van egy sötét oldala, amit jól elrejtve őríz. Imád embereket ölni hideg acéllal. Harry, a nevelőapám erkölcsi kódexének hála, csak azokat ölöm meg, akik rászolgáltak. Tehát sorozatgyilkosokat.
De itt van Reacher, aki szintén embereket öl. Olyanokat, akik megérdemlik. Ő nem saját maga szórakoztatására teszi, hanem valami magasztos pátosz, az Igazság Keresése címszóval. Ha lennének érzelmeim, most biztos elmorzsolnék egy könnycseppet. Nincs igazság. Ha lenne, egy hozzám hasonló szörnyeteget elkapnának és halálra ítélnének. De hosszú évek óta űzöm hobbim a gyanú legkisebb árnyéka nélkül.
Reacher méltó trófea lenne, ebben a Sötét Utas is egyetértett. Olyan izgalom jött rám, hogy alig bírtam kivárni, hogy végezzünk a helyszíneléssel. Az irodában aztán elkezdtem kutakodni Reacher után. Tényleg kemény diónak ígérkezett. Nem volt lakcíme, nem voltak élő rokonai, nem volt jogosítványa. Míg én mindent elkövettem, hogy teljesen átlagosnak tűnjek, ő pont az ellenkező stratégiát alkalmazta. Annyira abnormális volt, amennyire csak lehet.
Átnézve a rendőrségi nyilvántartást, ugyan azt találtam, amit Deborah-tól megtudtam. Neve a legkülönbözőbb bűnesetek kapcsán merült fel, de valahogy soha sem elkövetőként. Ahol viszont megjelent, komoly katonai kiképzésen átesett emberek hullottak. Tálibok, terroristák, a maffia nehézfiúi. Ez adott egy ötletet, és megnéztem, mit találok a hadsereg nyilvántartásában. Az első találat meglepő volt. Reacher katonai rendőrként szerelt le. Ez sok mindent megmagyaráz. A parancs teljesítést viszont nem ment neki, legalábbis erre utalt a számtalan lefokozás.
De vajon hol fog legközelebb lecsapni? A nyilvános eseteket egy térképre rajzoltam, és próbáltam kitalálni, merre mehet. Mozgásában alig volt valami rendszer. Hol itt volt, hol ott. Ezzel nem jutottam előbbre. Miként lehet egy céltalanul bolyongó ember úti célját megtalálni?
Pénzre biztosan szüksége van. Az egyetlen biztos pont az életében a bankszámla. A banknak tudnia kell, honnan vesz fel pénzt.
Most kifizetődő volt a rendőrségi adatbázishoz való hozzáférésem. Pillanatok alatt megvolt a bank neve. Még korábban megszereztem a rendőrfőnök számítógépes hozzáférését, ezért a nevében információkat kértem a banktól Reacherről. A válasz talán holnapra, holnaputánra fog megérkezni. Addig nincs mit tenni, várni kell.
Összességében jó kedvem volt. A munkaidő lejárta után vígan kocsikáztam haza. A forgalom a szokásosnál csendesebb volt, csak három sofőr mutatta a középső ujját, és kettő dudált eszeveszetten. Nevettem rajtuk.
Hazaérve, az ajtóban megcsapott Rita főztjének illata. A testemnek energiára van szüksége, de az ehhez vezető út során végig kell hallgatnom Drága Egyetlenem napjának történetét. Végighallgattam, de közben Reacherre gondoltam. Az árnyékként suhanó célra, amit fűrészes élű késpengém fog megállítani. A katonai aktája szerint 196 cm magas, 120 kg. Mennyi vér ömlik ki egy ekkora testből? Az én fizikumom sem átlagos, de vajon képes leszek felemelni, hogy egy hordó savban változtassam felismerhetetlenné a holttestet?
Rita tovább mesélt valamit egy elromlott fénymásolóról, ami valami miatt teljesen kiborította. Az én gondolataim a holttest eltűntetése körül forogtak. Ha feldarabolom egy fűrésszel, akkor könnyedén mozgathatom, csak többet kell fordulni a hordóig. Ez viszont azt jelenti, hogy a szokásos időnél többet kell a nyomok eltűntetésére fordítanom. Nem megoldhatatlan! Rita is a mondandója végére ért! Nagyszerű, akkor mindjárt eszünk!
Másnap a rendőrfőnök egész nap a városházán volt, nem kellett attól tartanom, hogy meglátja a választ az el nem küldött emailjére. Foglalkozhattam a saját munkámmal, hiszen azt sem hanyagolhattam el. A csapatom jól dolgozott, ezért könnyű volt őket koordinálni. Nem léptem ki a rendőrfőnök levelezéséből, hogy azonnal reagálhassak, ha válasz érkezik.
Deborah délután keresett fel. Megakadt a nyomozással, és ilyenkor át szokta beszélni velem, hol tartanak. Valami miatt inspiráló hatással vagyok rá. Csak fél füllel hallgattam, amit mondott. Az agyam Jack Reacher körül forgott. Amikor Deborah nem nézett rám, lopva a montorra sandítottam, a válaszra várva.
Deborah épp arról beszélt, hogy két gyanúsított is van, de nincs elég nyomozója, hogy mindkettőt szemmel tarthassa. Húgom szerint a valódi tettes még rejtegethet tárgyi bizonyítékokat, és ha nem lépnek időben, az illető eltűntetheti azokat.
- Mi van, ha rossz fickót kezdünk el figyelni? - kezdte Deb. - Rémes lenne, ha emiatt elszalasztanánk az igazi elkövetőt. A kollégáim azonnal elkezdenének fúrni. Nem engedhetek meg egy ilyen malőrt.
Egyetértően bólogattam. Deborah kemény munkával küzdötte fel magát a ranglétrán. Magasról pedig könnyen leeshet az ember. Pláne, ha ezt a létrát alulról rángatják. Ekkor vettem észre a folyosón a rendőrfőnököt. Időt előtt visszajött! Bizonyára első dolga az lesz, hogy az irodájába menjen és bekapcsolja a számítógépet. Ki kellene lépnem a levelezéséből, de Deb nem nézné jó szemmel, ha hirtelen a billentyűzeten matatnék. Most úgy kell viselkednem, mint egy odaadó testvér, aki mélyen átérzi a másik problémáját.
Ebben a pillanatban új levél érkezett. A bank elküldte a válaszát. Ebből baj lesz, ha csak ki nem találunk valamit.
- Kérj telefon lehallgatást - mondtam Debnek. - Az majdnem olyan, mint egy megfigyelés.
- Szerintem semmi értelme - kezdte. Vajon kimegy a mosdóba a rendőrfőnök? Ha igen, azzal nyerek pár percet. Lehet, hogy már volt kint a városházán. Minél gyorsabban el kell távolítanom a számítógépétől. - A bíróság is legalább egy hetet ülne, amíg megkapjuk az engedélyt.
- Beszélj a rendőrfőnökkel - javasoltam neki. - Most láttam a folyosón. Ha támogatja az ötletet, biztos el tudja intézni, hogy rövidebb legyen az elbírálás.
- Most biztos nem ér rá ezzel foglalkozni.
Legszívesebben magam előtt rugdaltam volna egészen a rendőrfőnök irodájáig, de nem tehettem.
- Szerintem most próbáld meg, mielőtt belemerülne a munkájába. Tudod, akkor nem szereti, ha zavarják.
Deb bólintott, majd az ajtó felé indult. Még ki sem lépett az ajtón, én máris a levélre klikkeltem, és továbbítottam a saját címemre. Az eredetit kitöröltem, majd ürítettem a lomtárat is. Nyomok eltűntetve.
Este tovább maradtam, mintha az adminisztrációval lenne elmaradásom. Elolvastam a levelet, majd ismételten a rendőrfőnök hozzáférését használva válaszoltam. Szépen megköszöntem a segítséget, és azt írtam, hogy amennyiben további információi lennének, azt Dexter Morgan beosztottnak küldjék. Így elejét vehetem, hogy további gyanús üzenetek jelenjenek meg a nagyfőnök levelezésében.
Az örs elcsendesedett. Már csak én voltam bent. Tudom, mert úgy tettem, mintha a kávéautómata felé mennék, de közben meggyőződtem, hogy senki nem fog váratlanul az irodámba léni, hogy leleplezzen. Most volt itt az ideje, hogy megnézzem a levelet. Reacher Clewistonban volt. Egy kis város az Okeechobee tó partján.
Micsoda ostoba nevű tó, mintha egy gyerek adta volna neki. Viszont nincs messze, és lehet horgászni benne. Talán álcázhatnám egy hétvégi pecázásnak Reacher megölését. Úgy is mondhatnám, ő fog horogra akadni. Dexter csak elmegy pihenni egy kicsit. A tó remek helye, ha holtestet akarok eltűntetni. Már csak a családnak kellene beadni valahogy a dolgot.
De még soha nem voltam horgászni, nincs felszerelésem sem. Nem hihető, hogy hirtelen el akarok menni, ráadásul egyedül. Még azt sem tudom, milyen idő lesz a hétvégén. Egy jó kis vihar, és Dextert mindjárt arról faggatják, hol is volt valójában.
A másik probléma, hogy Reacher nem marad sokáig egy helyen. Lehet, hogy hétvégére továbbáll. Sokkal messzebbre, ahol nem érem el ilyen könnyen.
Végül egy kissé kockázatos terv kezdett körvonalazódni benne, de a Sötét Utasom megnyugtatott, hogy könnyedén kivitelezhető. Szabadságot vettem ki a következő két napra, majd hazamentem.
Rita még ébren volt, a gyerekek már aludtak.
- Milyen napod volt? - kérdezte Rita.
- Ah, rettenetes. Holnapra elküldtek egy továbbképzésre. Egy új diagnosztikai eljárást tervez bevezetni az osztályunk, és ehhez három főt várnak. Két napos lesz a továbbképzés. Már korábban el kellett volna mondanom. Azért is maradtam ilyen sokáig, hogy ne halmozódjon fel túl sok munka.
- Semmi baj, menj nyugodtan. Majd azért esténként hívj fel. Összepakoljak neked?
- Nem kell, majd reggel összepakolok.
Úgy tértem nyugovóra, hogy minden rendben lesz. Ez volt az első hiba. A hamis biztonságérzet.
Reggel, mikor Rita elvitte a gyerekeket az iskolába, a szekrényem titkos rekeszéből elővettem a játékszereimet. Penge éles késeket, vízhatlan nylon ruhát, hogy megvédjem magam a szerteszét spriccelő vértől, és természetesen a trófea gyűjteményemet: egy-egy tárgylemezt egyetlen csepp vérrel, mindegyik áldozatomból. Reacher tárgylemezét meg is írtam.
Természetesen más eszközöket is elraktam. Erős fényű elemlámpát, térképet, készpénzt (kártyát nem akartam vinni), zárrezegtetőt. A kocsimat egy parkoló házba vittem, majd bérelt autóval mentem tovább. Clewiston csupán két órányira volt, de maga a készülődés is rengeteg időt elvett.
Nyugodt voltam, élveztem a vezetést. Nem éreztem semmi veszélyt. Kora déltuán érkeztem meg, kelet felől, a 27-es úton értem el a várost. Meg kellett találnom Reachert, de nem tudtam, hol kezdjem. Amiben biztos voltam, hogy valahol meg kell szállnia, és valahol ennie kell. Ezért először lassú tempóban áthajtottam a városon, hogy némi képet kapjak a hely hangulatáról.
Közben próbáltam elképzelni, hogyan élhet Reacher. Hivatalos lakhelye nincs, sokat utazik, viszont kocsi nélkül. Bizonyára kevés csomagja van. Talán egy vagy két bőrönd. Nincs munkahelye, sem állandó bevétele. Kénytelen minimális pénzt költeni. Olcsó helyeken fog megszállni, olcsó éttermekben fog enni. Ez pedig leszűkíti a mozgásterét.
Ahogy egyre nyugatabbra haladtam a városban, úgy tűnt minden egyre drágábbnak, legalábbis Reacher nézőpontjából. Valószínűleg az autópálya lehajtó melletti kamionos pihenőben szállt meg. Pár száz méterre van tőle egy étterem. Ideális hely egy vándornak. Sötét Utasom is helyeselt.
Visszafordultam keletre, amerről jöttem. Kissé távolabb lekanyarodtam a főútról és megálltam egy kifőzde előtt. Viszonylag sok autó parkolt itt, nem feltűnő még egy. Bementem és megnéztem az étlapot. Hamburgert rendeltem, mint mindenki más. Csak a szemem sarkából néztem a vendégekre. Legtöbbjük nagydarab kamionsofőr. Testalkatuk alapján bármelyik lehet Reacher.
Leültem egy szabad asztalhoz és enni kezdtem. Egy alak suhant el mögöttem. Kilépett az ajtón. Utána néztem, de csak a kabátját láttam egy pillanatra. Ő az! A Sötét Utas szimatot fogott. Felhúzta ínyét, mint egy farkas, és sürgetett, hogy menjek utána, mert ő volt az. Egészen biztos, hogy ő volt az.
Vártam két percet, csak aztán álltam fel. Pénzt tettem az asztalra és én is kiléptem a friss levegőre. Nincs kocsija - gondoltam. Jobbra fordultam, és az út mellett elindultam. Erre kellett mennie. De nem láttam, tehár nem erre ment. Ellenkező irányba fordultam, és meggyorsítottam a lépteimet. Észrevettem, de csak egy pillanatra. Bekanyarodott egy saroknál és eltűnt a szemem elől.
Utána mentem. A sarok előtt lelassítottam. Kilestem, és csak akkor fordultam be én is, mikor megbizonyosodtam, hogy nem fog észrevenni. Világosbarna kabátban volt, fekete farmerben és nagy, ormótlan bakancsban. Csak a tarkóját láttam, de ennyi is elég volt nekem. A ruhája alapján meg fogom ismerni, hiszen nem valószínű, hogy átöltözik.
Nem akartam lebuktatni magamat azzal, hogy tovább követem. Biztos voltam benne, hogy vissza fog menni a szállásához. Megfordultam, visszamentem a kocsimhoz és a panzióhoz hajtottam. Vártam és figyeltem. Egyre sötétebb lett, egyre több ember fordult meg az apartmannál. Nem kapcsoltam lámpát, nehogy felhívjam magamra a figyelmet. Már tizenegy is elmúlt, mire Reacher megjelent. A hatos ajtóhoz ment. Mintha egy kicsit lassan nyitotta volna ki az ajtót, de nem fordult meg, nem nézett körül, így engem sem láthatott.
Miután belépett, az ajtó melletti kis ablakon fény szűrődött ki. A függönyt behúzta, ezért nem lehetett látni Reachert. Tovább vártam. Bizonyára levetkőzött, zuhanyzott, készülődött a lefekvéshez. Miután kialudtak a fények, még fél órát vártam. Ennyi biztos elég, hogy elaludjon.
A mellettem lévő ülésről felvettem a kézipoggyászomat, amibe minden szükséges felszerelést beraktam. A zárrezegtető és a kábító injekció a zsebemben pihent. Gyors, határozott léptekkel az ajtóhoz mentem, mintha csak itt szálltam volna meg. A szerkezet segítségével majdnem olyan gyorsan nyitottam ki az ajtót, mintha csak kulcsom lett volna. Beléptem, és behúztam magam mögött az ajtót, nehogy a kintről beszűrődő zaj felébressze Reachert. Vártam. A kinti fény, bármilyen gyér is volt, ahhoz elég volt, hogy most a teljesen sötét szobában ne lássak semmit. Hozzászoktattam a szemem a sötéthez. Elővettem az altató injekciót, majd az ágyhoz léptem. Semmi kedvem nem volt egy ekkora pasassal birkózni.
Valami viszont hiányzott! Először nem értettem, hogy mi. Mikor az ágyhoz léptem, már tudtam. Elhúztam a takarót, de az ágyban nem volt senki. Igen, ha valaki alszik, akkor a légzését hallani kell egy ilyen kis szobában, de mikor beléptem, nem hallottam semmit.
Csalódottak voltunk. Reacher valahogy megneszelte, hogy követem, és lelépett. A fürdőszobába léptem. Igen, az ablak nyitva volt. Nem tudom, egy ekkora ember, miként préselte át magát azon a kicsi ablakon, de megtette. Most pedig lelépett. Ideje lelépnem nekem is, gyorsan.
Az ajtóhoz léptem, kinyitottam. Mielőtt elsötétült volna előttem a kép, egy felém száguldó öklöt láttam.
A Sötét Utasom vinnyogott, mint egy csapdába esett kiskutya. A karomat, lábamat nem tudtam mozdítani. A számat kipeckelték. A hátamon feküdtem, miközben a fejem lelógott az ágyról. Reacher ott guggolt előttem, látszólag fejjel lefelé. A földön a táskám tartalma kipakolva. Haragot és dühöt éreztünk, mintha megtalálták volna azokat az újságjainkat, amiket jól eldugtunk.
- Kíváncsi voltam, ki követ - kezdte Reacher. - Már az étterembe belépve feltűnt, hogy maga nem lehet sem hétvégi pecás, sem kamionsofőr. Mereven mozgott, körül sem nézett. Mikor elhagytam az éttermet, követett. Láttam a tükröződő kirakatokban. Egy órát sétáltam a városban, de nem jött utánam. Mikor visszajöttem ide, a parkoló felől jöttem, ezért rögtön kiszúrtam magát. Gondolkodtam, hogy ott támadjam meg, vagy csaljam ide. Mivel egyedül volt, ki akartam kérdezni, ezért visszamentem, amerről jöttem, és úgy tettem, mintha az út felől jönnék a bejárathoz. A többit már tudja.
Tudtam.
- Ha csak meg akarna ölni, egyetlen pisztoly is elég lenne. Nem lenne szükség öt különböző késre. És erre sem.
Reacher felmutatta a tárgylemezeket. Az egyiknél hosszabban is elidőzött. Az ő neve volt ráírva. Már csak a vércsepp hiányzott.
- Maga egy sorozatgyilkos és engem szemelt ki - hangja tárgyilagos volt, nem hallottam benne semmi érzelmet. - Csak így van értelme ennek az egésznek. Úgy néz ki, ez egy vagy-maga-vagy-én szituáció, igaz?
Álltam a tekintetét. Beszélni úgysem tudtam volna. Reacher bólintott.
- Rendben, akkor maga - felkapta a fecskendőt, majd a karomba döfte.
A bérelt autóm hátsó ülésén fekve tértem magamhoz. Reacher vezetett. A kezemet a hátam mögé kötözte a saját ragasztó szalagommal, de a becket kivette. Mivel feküdtem, a tükörből nem áthatott. Óvatosan a bokám felé kezdtem tapogatózni. Ha szerencsém van, nem vette el a vékony pengét, amit oda rejtettem. A fém érintése megnyugtatott. Ha ki tudom szabadítani magam, a pengét a nyakába szúrhatom. Nem hallna meg azonnal, de elég vért vesztene, hogy legyőzzem. Reacher egy folyamatban lévő bűnügy egyik gyanúsítottja, ráadásul mondhatnám a rendőrökek, hogy elrabolt, ami jelenleg igaz is. Önvédelemből öltem meg. Még a nyomok eltűntetésével sem kellene bajlódnom.
Először viszont magamat kell kiszabadítanom. A pengével óvatosan elkezdtem átvágni a szalagot. Könnyen és gyorsan vitte. Mikor végeztem, egy ideig mozdulatlan maradtam. Vártam a megfelelő pillanatot, hogy gyorsan felüljek és végrehajtsam a végzetes mozdulatot.
Most! - gondoltam, de mielőtt megmozdulhattam volna, a kocsi megállt. Talán kiráncigál, majd akkor támadok. Reacher leengedte az ablakot, kiszállt, majd becsukta az ajtót. Mindjárt kinyitja a hátsó ajtót. Amikor lábra állít, akkor kell támadnom.
Három másodperc is eltelt, de az ajtó nem nyílott. Csak most tudatosult bennem, hogy nem húzta be a kéziféket. Nem éreztem, mikor indult el az autó, de mikor felültem, már gurult egyre sebesebben le, egy lejtőn. A szélvédőn keresztül a tó sötét vizét láttam. Előre nyúltam a kézifékért, de mire meghúzhattam volna, az autó a vízbe csapódott. Az ütközés ereje meglepett. A lehúzott ablakon keresztül az autó pillanatok alatt megtelt vízzel, hínárral. Sötétség borult rám. Éjszaka a tóban, egy autóba zárva még a csillagok sem látszanak az égen.
Megvártam, még teljesen megtelik az autó vízzel. Igyekeztem nyugodtan lélegezni, kivárni az utolsó pillanatot. Reacher biztosan a parton vár. Meg akar győződni, hogy nem bukkanok fel. Lassan elhagytam az autót. A víz alatt a tó feltételezett közepe felé úsztam. Reacher valószínűleg egy-két méterre láthat el, ebben a sötétségben. Hallani viszont biztosan könnyen meghallhat, ha karjaimmal csapkodva kiemelkedem. A víz jól vezeti a hangot.
Nem csapkodtam a karjaimmal, nem lihegtem. Lassan vettem a levegőt, még ha a tüdőm zihálásra akart is ösztönözni. Olyan érzés volt, mintha úgy akartam volna öngyilkos lenni, hogy visszatartom a lélegzetem. Csak lebegtem a vízen és éreztem, ahogy a szívem kalapálása alább hagy. Nem tudom, mennyi idő telhetett el, de végül a part felé evickéltem. A füvön a hátamra feküdtem, és néztem a csillagokat. Reachernek nyoma sem volt.
Végül felálltam, és az úton elindultam hazafelé. Fáztam, megalázottnak éreztem magam. Még egyszer sem fordult elő, hogy egy áldozatom meglógott, sőt, majdnem megölt volna. Dexter eszén nem szoktak túljárni. Ezt most elfelejtjük - döntöttem el. A Sötét Utas lelkesen egyet értett.
