Baráti beszélgetések alkalmával gyakran terelődik a filmekre a szó. Ilyenkor megkérdezik, hogy láttam-e X filmet.
- Nem láttam - felelem a legtöbbször.
- Pedig az nagyon jó, neked is biztosan tetszene. Nézd meg feltétlenül.
Nem fogom megnézni a filmet. Egyrészt sajnálom rá azt a két órát, az utazásról nem is beszélve, amíg eljutok a moziig. Még a DVD kölcsönző felkeresése is plusz idő, amit akár demók kódolásával, cikkek olvasásával is tölthetek, ráadásul utóbbiak sokkal szórakoztatóbbak.
De nem volt ez mindig így. Régen én is faltam a filmeket, olvastam a fórumokat és listát vezettem a várható premierekről. Azután azt vettem észre, hogy egyre kevesebb feljegyzést készítek, alig olvasom a fórumokat, ha meg megnézek egy filmet, azt is unom. Mi történhetett?
Végül is mit kapunk egy tipikus hollywoodi filmtől? A valóság egy szűkített, eltúlzott képét. Képtelen történeteket, végleteket, az események sarkosítását. De ugyan ezt kapom, ha a rokonaimmal/ismerőseimmel beszélgetek! Annyi furcsa, szürreális történetet mesélnek, hogy néha nem tudom, én vagyok nagyon naív a világgal kapcsolatban, vagy tényleg a káosz uralkodik az életünkön.
Ezeket a történeteket is kategóriákba lehet sorolni, akár csak a filmeket:
Akció: "Ezek már az egész IV. kerületet megvásárolták. A géppisztolyos őrök nem engednek be senkit, aki nem közéjük tartozik."
Krimi: "A kínai áruházban elaltatták a nőt. Már majdnem kivették a veséjét, de az volt a szerencséje, hogy a férje bement az áruházba." (úgy tűnik, ezt mások is ismerik)
Sci-fi: "Ha egy terhes nőnek csúcsos hasa van, fiút fog szülni."
Horror: "Az anyuka egyszer megkívánta a szőlőt és az arcához kapott. Mikor megszületett a lánya, az arcán szőlőfürt-szerű anyajegy volt. Mi mind tudtuk, hogy miért."
Fantasy: "Én megálmodtam a halálát. Azt álmodtam, hogy egy tóban fürdött és integetett nekem. Azonnal felébredtem és rögtön tudtam, hogy meghalt."
De a legdurvább történeteket egy olyan volt munkatársam mesélte, aki szerintem skizofrén volt. Az első két története még érdekes volt. A második kettő meghökkentő, de mivel mindig készségesen meghallgattam, rámszabadította a fél Alkonyzónát. Élettörténete röviden:
Tíz évesen segített az apjának házakat tervezni, némelyik olyan jól sikerült, hogy tényleg megépítették. Tizenkét éves korába freskókat festett, mert olyan jól rajzolt, hogy a helyi lelkész megkérte, fessen a templom falára. Harmadikos szakközépiskolás korában a negyedikeseket tanította elektrotechnikából, mert a tanár épp nem ért rá. Még egyetem előtt ipari robotokat programozott, amivel az üzem hatékonyságát sikerült 20%-al növelnie. Annyi pénzt kapott, hogy egy földet vett, de ezzel kivívta a helyi maffia-kapcsolatokkal rendelkező ügyvéd haragját, aki be is perelte. Egyetlen ügyvéd sem vállalta el az ügyét, ezért úgy döntött, majd ő védi magát a tárgyaláson. Természetesen megnyerte a pert. Az egyetemen orosz fegyverfejlesztési kutatók oktatták, és hívták őt is csillagháborús projektekbe, de pacifizmusa nem engedte, hogy ilyen tevékenységbe vegyen részt.
Egyetem után besorozták, de megtagadta a szolgálatot és szökevény lett. Később a New York-i metró irányítórendszerét programozta egy kis csapatban, majd bankokban dolgozott, mint programozó. Szabadidejében pénzügyi könyveket olvasott, aminek hatására két hónappal előre tudta jelezni a gazdasági válságot és meghozta a szükséges óvintézkedéseket.
Elmondta, hogyan tehetünk szert paramépességekre és azt is elmagyarázta nekem, mi az epigenetika, mert én biztos nem hallottam róla, annyira új felfedezés ( a New York Times tudományos mellékletében olvasta, az sokkal megbízhatóbb forrás, mint a Nature vagy Science).
Ezek után kinek kellenek filmek?
