A második Carpentries-t a Semmelweis Egyetemen szerveztük. Felszínesen én is résztvettem a szervezésben, de csak a weboldalt birizgáltam még a kezdetekben, és segítőként voltam jelen. Mivel az egyetem nem adott elég pénzt, kénytelenek voltunk egy szponzort is bevonni, ami az egyik régi melóhelyem volt. (Most, hogy nem ott dolgozom, már ennyire jól megy nekik.)
A kurzus célja az volt, hogy a hallgatók megismerkedjenek az adatok hatékony táblázatba rendezésével és azok feldolgozásával. A téma fontosságát a résztvevők is érezték, mert a regisztráció megnyitása után, mikor még nem is kezdtük hirdetni az eseményt, négyen regisztráltak. Egy hét alatt elfogyott az összes szabad hely. Először csak négy várólistát állítottunk be, de még azért is harcoltak emberek, hogy felkerüljenek. Végül 19-en oda is felvetették magukat.
Ennek ellenére voltak, akik bármiféle visszajelzés nélkül nem jöttek el. Ezutón szeretném üzenni nekik, hogy ha van egy ingyenes rendezvény, amit oktatók ingyen tartanak. A szervezők fizetés nélkül, az adminisztrációval és egyéb bürokratákkal harcolva lehetővé teszik a létrejöttét, akkor legalább annyit tegyetek meg, hogy jelzitek, ha a kisujjatokon kibújó pörsenés miatt nincs kedvetek eljönni. Csak azért, mert mások szívesen elfoglalnák a helyeteket.
Vicces módon 2005-től valamennyi munkahelyemről voltak ismerőseim a kurzuson, ha programozós és Sangeres időket nem számítjuk. Azért ilyenkor látszik, milyen öreg is vagyok.
Akik mégis eljöttek, először egy táblázat kezelő segítségével megtanulták az adat rendezés alapjait. Mivel mindenki a saját gépét hozta, segítőként meggyűlt a bajunk ezzel. Valahol Excel volt, de máshol LibreOffice, egyik gépen magyarul, másikon angolul. Valamint ezek kombinációi. De persze a legnagyobb baj az volt, hogy senki nem értett az Excelhez. Ha nem jelent meg valami, csak vakartuk a fejünket, hogy miként lehet elővarázsolni azt a menükből.
Sajnos nem én voltam, aki a legkevésbé értett az Excelhez, amitől az a kényelmetlen érzésem támadt, hogy álszent vagyok. (Vagy csak túlságosan jól ismerem az ellenséget.)
Bitmumus is tiszteletét tette. Az egyik esetben egy szóköz volt a könyvtár név végén, ami láthatatlanul megült és megakadályozott minden olvasási műveletet, egy másik esetben pedig a Windows döntött úgy, hogy megvonja a jogosultágokat az R Studiótól, amitől nem lehetett írni a felhasználó egyetlen könyvtárába sem, még akkor sem, ha rendszergazdai módban indítottuk el!
Az első nap egyébként az oktató ügyesen bevonta a hallgatókat, amiben nem kis szerepe volt az édességnek, amit az emberek közé dobált, ha valami okosat mondtak.
Utána volt egy kis OpenRefine, aminek csak annyi szerepe volt, mint a bennfoglalásnak az általános iskolában. Segített, hogy a következő lépcsőfokra, az R-re érjünk. Ez már sétagalopp volt a segítőknek, de a hallgatóknak itt kezdődött az igazi gyötrelem.
A data frame megértése például nagyon sokáig tartott. Szerintem az volt a probléma, hogy mindjárt az elején nem tisztázták, hogy ez egy táblázat, ezért a hallgatók nem értették, hogyan épül fel, miért kell azonos hosszúságú vektorokat egy adatstruktúrába pakolni. A kavart csak tovább növelte, hogy az oszlopneveket a, b, c betűkkel jelölték, de az egyik oszlopban is voltak a, b, c karakterek.
Mindkét nap végére alaposan lefáradt az egész társaság. Remélem mindenki tanult valami hasznosat, amit alkalmazni fog a következő projektje során.
