Az élet kódjai

Amikor ezeket a sorokat olvassátok, csoportunk legtehetségesebb PhD hallgatója elhagy minket. Nem azért, mert el akar hagyni minket. Nem. Mi sem szeretnénk, hogy elmenjen. Egyszerűen ilyen az egyetemi kultúra nálunk.

Adva van egy tehetséges PhD hallgató, aki még szeret is tanulni, jól megy neki a bioinformatika, két év után már nem kell fogni a kezét, elég neki a feladatot felvázolni, a többit megoldja. Kurzusokra jár, kapcsolatot keres más kutatócsoportokkal, szóval már rég posztdok szinten nyomja, csak nincs róla papírja. De az is folyamatban van, ahogy lenni szokott, az első szerzős cikkel van a gond.

A témavezetője itt hagyta, de ez sem töri meg, mert már egyedül is tudja, mit kellene csinálni, de azért biztos nem lehetett olyan kellemes.

Aztán elmegy pár hónapra külföldre tanulmányútra, majd arra kell hazajönnie, hogy nem hosszabbítják meg a szerződését! Miért? Mert akkor határozatlan idejű szerződést kellene neki adni. Oh, jajj, micsoda trauma lenne az egyetemnek, ha itt maradna és nekünk termelné a Q1/D1/akármi cikkeket.

Persze a tehetségeket nem kell félteni. Csak szólt a külföldi intézetnek, hogy nem lehetne-e a tanulmányútból állás, és lehetett. Pá pá. Itt volt egy hónapig, ment vissza. Mert ott is felismerték az értékeit. És nem arról van szó, hogy ott dögivel van pénz. Ott is megy a fejvakarás, honnan szerezzenek pénzt plusz egy emberre. Csak ott van akarat, hogy megoldás is legyen.

Még egy nyavajás búcsúpartit sem szerveztek neki. Én vettem egyedül némi belga csokit, hogy mégse úgy menjen el, hogy nem gondoltak rá.

De nem baj, szeptember óta már van új PhD hallgatónk! Miután megkapta első feladatát, hogy ne legyek túl szigorú, csak egy hét után kérdeztem csak meg, hogyan halad. Akkor közölte, hogy nem tud belépni a szerverekre. Megcsináltam neki a hozzáférést. Újabb hét után megnéztem a szerver logjait, 2 egész percre belépett. De máskülönben minden rendben van vele, két hónap után már szokott nekem köszönni is.

Az egyetemen meg megy a képmutatás a kiválósági programokról, tehetséggondozásról, meg arról, milyen harmadik világbeli országba tettek látogatást a vezetők. Nem ezektől a csillogó díszítésektől lesz jó egyetlen szervezet sem, legyen szó egyetemről, kutatóintézetről, vagy cégről, hanem az alapoktól, amire építkezik.

Nemrég kaptam egy felszólítást, hogy küldjek olyan külföldi kutatókat, akik "várhatóan pozitívan" nyilatkoznának az egyetemről. Visszaírtam, hogy nem ismerek ilyet. Tudom, kicsinyes bosszú. De az enyém!

Egész pipec party keveredett ebből az Experience-ből. Keményebb arcok már háromtól tolták. Én négy óra körül értem oda, így még el tudtam csípni Netro engine bemutatóját. Mindig érdekes látni, hogy mások hogyan készítenek demókat. Netro után Gargaj  toolját is megnéztük, én pedig rögtön megértettem, miért vagyok a tápláléklánc alján. Ott volt egy GUI-s hiper-szuper szerkesztő, amire Gargaj csak annyit jegyzett meg, hogy "két hónap alatt megvolt". Ja, nekem két hónap alatt legfeljebb egy triviális bugot sikerül kijavítani.

Matthew elhívott egy privát megbeszélésre, ahol többek között a Function-ön eltervezett közös projektről is akart beszélni. Majdnem egy hónappal ezelőtt Matthew csinált zenét egy demóhoz, majd elküldte nekem, hogy Feryx nem válaszol, nem tudja hogy áll a demó. Én még ennyit sem tudtam. Gondoltam, ha nem szólnak nekem, akkor biztos nincs szükség a segítségemre. Most pedig Matthew azon aggódott, hogy feleslegesen csinált zenét.

Lassan elkezdődött a demóvetítés. Már többször leírtam, hogy ezeket azért szeretem, mert itt mindig csepegtetnek némi háttérinformációt. Most is megtudtuk, hogy a Rebels FreePascal-ban készített 4k-t, ami a Visual Studion edződött exe tömörítőnek nem tetszett. Ezért a tömörítő fejlesztőjét elvitték egy McDonalds-ba, és addig tömték hamburgerrel, amíg ki nem javította a hibákat. De láttuk Jimmy attraktoros demójának szerkesztőjét is. Ami maga a demó.

Miután megnéztük az év legjobb demóit, következett a  demókompó. Gyakorlatilag majdnem az összes futtatható kategória képviseltette magát. Volt 256b, 4k, retro, procedurális grafika, demo. Oké, Amiga nem volt, ezért mondtam, hogy majdnem.

Kaszi75-nek hála a MoonShine megkapta az első greetinget! De voltak új indulók is, bővül a scene. A mini scene drámának sincs még vége. Matthew teljesen le volt törve a zene miatt, épp a mellékhelyiségben volt, amikor meghallott egy zenét, ami nagyon ismerős volt neki. Aztán rájött, hogy ez az ő zenéje. Tévesen azt hitte, hogy én készítettem valamit, úgyhogy nyakát törve rohant vissza a terembe, hogy lássa. Mint kiderült, Feryx készítette a demót, de mint később elmondta, nagyon nehéz dolga volt, mert a zene nem inspirálta túlzottan. Talán ettől Matthew is megnyugodott, hogy mégsem dolgozott feleslegesen.

Összességében remek kis kikapcsolódás volt, a szervezésre nem lehet panasz. Adamsmthz-nek hála azok is ott lehetnek az eseményen, akik személyesen nem tudtak megjelenni.

A legtöbb cikkes bejegyzésembe igyekszem valami mély tanúságot megfogni. De miután sikerült automatizálni a TruSight Oncology 500 Local App futtatását, sikerült automatizálni a szerzők közé jutásomat is. Így született meg a legújabb cikkem is. A szerencsejátékosok tudják, és most már én is tudom: a nyerő szériának egyszer vége szakad.

Az automatizálás ugyanis annyira jól sikerült, hogy mikor megtudták, hogy egyetlen parancsot kell csak lefuttatni, egyetlen paraméterrel, már ők akarták futtatni a programot. Ezzel megspóroltak egy üzenetváltást, és valószínűleg egy helyet a szerzők között. Biztos vagyok benne, hogy ez lesz az utolsó TSO 500-as cikkem.

Egy mai számítógép bonyolult. Használatukhoz viszonylag keveset kell tudni, de amint valaki a csillogó UI mögé néz, elborzad. Nagyon sok tudást kell elsajátítani, hogy egyszerű programokat létrehozzunk. Egy bonyolult program pedig még több időt, sőt fanatikus elhivatottságot igényel.

Annak idején a mikroszámítógépek is bonyolultak voltak, de egy-két könyv elolvasása után bárki képes volt kódot írni rájuk. Ezért is vannak olyan kezdeményezések, hogy a mostani számítógépek bonyolultságát lecsökkentsék. Vannak Raspberry kezdemények és vannak virtuális számítógépek.

Ez utóbbiakról lesz most szó. Ezek a virtuális konzolok úgy viselkednek, mintha régi számítógépek lennének. Kevés színnel, alacsony felbontással, de cserébe beépített eszközökkel a könnyű fejlesztés érdekében. Edukációs szempontból nagyon jók. Egyrészt, erős hardver van mögötte, ezért a tanulási fázis elején, amikor még nem a kód optimalizáslása a fő szempont, akkor is gyors lesz a program. Gyorsabb, mint egy régi 8 bites gép. Tudatosabb tervezés van mögöttük, tehát nincs az a helyzet, mint a régi mikroszámítógépeknél, ahol a különböző tervezésnél alkalmazott egyszerűsítések és költségcsökkentő eljárások nyomán logikátlan limitációkat keletkeztek. Magas szinten programozhatóak. A Lua programozási nyelv, amivel kódolhatunk egyszerű, letisztult. Az eredmény pedig látványos.

A demoscenén belül viszont szerintem kevesebb a létjogosultságuk. Először is, mert mi nem félünk valódi retro gépeket használni. Sokan ezeken a gépeken nőttek fel. A korábban említett logikátlan limitációk egy scenernek kihívást jelentenek. Egy új trükk felfedezése, amire még a hardver fejlesztői sem gondoltak, pedig maga a megdicsőülés. Ezek teljesen hiányoznak a fantázia konzoloknál.

Ennek ellenére a fantázia konzolok rendkívül népszerűek. Valahogy úgy viszonyulnak a retro hardverekhez, ahogy a Unity a PC-s demókhoz. Kevesebb izzadság, több szabadság, gyorsabb végeredmény. Azért arról sem szabad megfeledkezni, hogy a retro gépek kódolói az eltelt 20 évben akkora tudást, tapasztalatot halmoztak fel, ami szinte beláthatatlan előnyt ad nekik egy új belépővel szemben.

Sokáig ferde szemmel néztem a fantázia konzolokra, mert nekem egy demó platform fizikai gépet jelent. Valamit, aminek sárgul a műanyag borítása, amihez hardver kiegészítőket lehet szerezni, és amire vigyázni kell, mert ha tönkremegy, akkor nem lesz. Persze lehet venni műanyag utánzatokat, amiben ARM proci ketyeg és emulátorból futnak a stuffok, de az már nem ugyan az. Mivel a MoonShine kötelékében célplatformnak számít, egy profi pedig nem válogat, ezért belemélyedtem a programozásukba, hogy ezzel is támogassam a csapatot.

A fantázia konzolok védelmében azért nem árt megjegyezni, hogy manapság a retro hardverekre is PC-n fejlesztenek, amit emulátorban ellenőriznek. Szóval nagy különbség nincs fejlesztési szempontból. Végezetül ha az ember kipróbálta őket, nagyon könnyen rákap.

A demoscene szempontjából két fantázia konzol az elterjedt. Az egyik a Pico-8, ami egy fizetős modell, és a TIC-80, ami egy nyílt forráskódú. Utóbbi nagyobb teljesítményű, több platformra elérhető, több programozási nyelven is kódolhatunk rá. Hasonlóság közöttük, hogy Lua-ban programozhatóak, weben is futnak, és akár natív alkalmazást is készíthetünk belőlük. Ugyancsak közös pont, hogy kód, sprite, zene és képernyő szerkesztő van bennük. Pico-8-ban van még egy hangeffekt szerkesztő is helyet kapott.

Kész művünket cartridge-be menthetjük, ami egy kis méretű fájl. Ezt lehet terjeszteni a többi konzolosnak. Ezen kívül exportálhatunk önállóan futtatható állományba, webre, így azoknak is eljuttathatjuk művünket, akik nem tudják miről is szól ez az egész.

Miután a kedves barátom azt mondta, hogy Laravelben kell megcsinálni a frontendet, elkezdtem megismerkedni a rendszerrel. Úgy gondoltam: mi az nekem? Használtam Drupal-t, sajtá fejlesztésű keretrendszert, WordPress-t, egy Laravel meg sem kottyanhat. Azután megnéztem a doksit...

A doksi úgy kezdődött, hogy ebben tök könnyű dolgozni. Gondoltam magamba, az rám is fér. Tovább olvasva viszont jöttek ezek a fantázianevek minden mennyiségben. Az nem volt leírva, hogy mire jók, csak használhatom őket. Már maga a telepítés is ezekkel a semmihez sem fogható nevekkel volt tele. Kell a Composer, de lehet Vapor is, ha viszont Mac-et használsz, jobban jársz a Herd-el. De mivel ez mind kezd bonyolódni, jobb, ha Dockerből telepíted. Viszont ez ijesztő lehet elsőre, ezért kitalálták a Sail-t, ami egyszerűsíti a Docker telepítést. Ez eddig csak az alap rendszerhez kell, a szerzők viszont javasolják, hogy legyen egy Node és NPM is.

Aztán ott van a frontend megjelenítése, ami Blade, de használhatsz Livewire-t, mert akkor könnyebb lesz a Vue és a React, főleg, ha a kettő közé még beépíted az Inertia-t. Még mindig nem láttam át az egészet, mert egy sor kódot nem mutattak, csak sorolták a technológiákat, keretrendszereket, melyeknek célja, hogy nekem könnyebb legyen. De nekem nem volt könnyebb, mert még a telepítésig sem jutottam, csak olvastam, hogy az egyes mozaikszavak mögött mi húzódik. Minden egyes név mögött saját doksi állt, újabb nevekkel és leírásokkal, kis ikonokkal, mert attól látszik, mennyire kiforrott, ha ikonja is van.

Itt lett elegem. Miközben a véget nem érő dokumentációt olvastam, folyton az járt az eszemben, hogy kézzel már rég lekódoltam volna az egészet, helyette még mindig azt sem tudom, mi az a Laravel, azon kívül, hogy itt minden azért van, hogy nekem könnyű legyen, meg a száz másik komponens is ezért van. Ugrottam a telepítésre. Itt már legalább láttam a kódot, kezdtem érteni a fejlesztés menetét. Láttam, hogy még saját webszerver is van benne, mint egy Jupyter Notebook-ban. Nahát! Saját csomagkezelő. Huhú!

Majd elolvastam a mi a Route, a View. Két hét után már jelentek meg egyszerű, helló világ szintű elemek. Vérnyomásom is csillapodott, mert elkezdtem haladni a melóval. Úgy döntöttem, itt az ideje kicsit felturbózni az oldalt jogosultság kezeléssel. Ez egy hiba volt.

Ehhez kell a Laravel Kezdő Készlet, ami persze újabb fantázianeveket takaró komponensek tömkelegét öntötte rám. Úgy döntöttem, előbb telepítek, utána olvasom el a részleteket. Amikor kérdezte a telepítő, hogy felrakom-e a Vite-t, akkor vállat vontam és felraktam. A telepítés után hirtelen semmi nem ment, csak az autentikáció. Mint kiderült, Blade helyett a Vite-t kellett használni, az egész frontend fejlesztése PHP-ból átment JavaScriptbe. Összetörtem. Minden, amit eddig megtanultam, mehetett a kukába, mert a Route és a View már nem jelentett semmit, helyette máshol kellett keresgélni, de nem tudtam hol. A módosítások után már Node-al is kellett bűvészkedni. Ez már sok volt.

Újra telepítettem a kezdő készletet, de JavaScript nélkül. Pár hét elteltével megint kezdtem érteni a koncepciókat. Rájöttem, mi az a middleware és hogyan lehet használni. Egy-egy módosítás után az egész rendszer eljutott valami furcsa állapotba, ahol a változtatásaim nem jelentek meg, ekkor sűrűn kellett bújni az internetet, hogy ki tudjam javítani a hibát.

Alapvetően tetszik a rendszer. Nagyon jó, hogy a hibák rögtön megjelennek a képernyőn, nem kell logokból kivadászni, mint annak idején. Jó, hogy van csomagkezelő, adatbázis szerializálás. Az adatbázis integrálás végre egy konfigurációs probléma, nem kell ugyan azt lefejleszteni többször. Ami nem tetszik, hogy minden apró, jelentéktelen folyamatnak külön nevet adnak, hogy el lehessen helyezni egy ökoszisztémába, és utána csak azzal a névvel hivatkoznak rá. A változatosság jó, de elsőre nagyon ijesztő, hogy minden problémára két-három megoldás van. Kezdőként egyszerűen nincs segítség, hogy mit válasszon a programozó.

Apropó segítség. A Laravel most a 10-es verziónál jár, de sok helyen még a korábbi verziók nyűgei lelhetőek fel. Néha ezért nem lehet releváns információhoz jutni. Illetve a hivatalos doksit nem célszerű elhagyni. StackOverflow és társai még a korábbi verziókkal vannak tele.

Megrendezték a szokásos évi bioinformatikai konferenciát. Idén egyáltalán nem volt AphaFold, nem voltak rendezetlen fehérjék, viszont tanulóalgoritmusok dögivel. Most kevesebb csoportvezető adott elő, úgyhogy nem voltak töltelék előadások, hanem valódi munkákat mutattak be.

Érdekes módon több céges előadás is

A hallgatóság között egyre több az ismerősöm. Furcsa volt látni csoportvezetőként olyan előadót, aki annak idején PhD hallgatóként volt munkatársam. Ilyenkor úgy érzem, elszúrtam a karrierem, még akkor is, ha semmi kedvem mások munkáját irányítani.

Rendhagyó módon most nem készítek rövid kivonatot az előadásokról. Egyrészt mert a konferencia absztraktok elérhetőek itt, másrészt a teljes konferencia elérhető lesz a társaság YouTube csatornáján.

A korábbi híreszteléseknek megfelelően megjelent a Magyar Tudományos Akadémia parazita kiadványokkal kapcsolatos állásfoglalása. A 91 oldalas dokumentum összefoglalása egy mondatban: Az MDPI rossz, oda ne publikálj.

Természetesen ez egy eléggé sarkított kijelentés, de a lényeg, hogy megindult egyfajta mozgolódás, hogy mit kellene tenni ezzel a sok szemét újsággal. A dokumentum jó abból a szempontból, hogy feltárja a közismert okokat, miért jelentek meg ezek az újságok. Bemutatja nem csak a parazita kiadványokat, de a parazita konferenciákat, és más etikátlan kutatói viselkedéseket is.

Tetszett az is, hogy nem egy felülről érkező autokrata utasítást olvashatunk, hanem hagynak teret az intézményeknek, kutatóknak, igyekeznek érvényesíteni az egyéni különbségeket.

Én mégis azt érzem, nem az okokra fókuszálunk. Bár a dokumentum leírja a probléma gyökerét (nevezetesen, "jó" kutatást kell csinálni, mert akkor nincs szükség publikációs trükközésre), mégsem láttam az MTA-tól olyan leírást, hogyan kell "jó" kutatást csinálni. Arra vonatkozóan volt benne ajánlás, hogyan kell szankcionálni azokat a kutatókat, akik az MDPI-be küldik munkájuk gyümölcsét, de arra vonatkozóan semmi, hogy miként kell oktatni a "helyes" kutatói hozzállást. Pedig kiemelték az oktatás fontosságát is.

A másik nagy problémának azt látom, hogy az ajánlás alapján elég nehéz lesz előre tervezni. Ugyanis mindenki másképp látja, mi is tartozik a predator újságok közé. Sőt, még az azonos kritériumrendszer mellett is ugyan az az újság egyik évben predator, a másikban nem (ilyenkor kapcsolják be az álcázást).

Én személy szerint még mindig nagyobb problémának látom a helytelen módszereket, hibás kiértékeléseket. Ócska újságok mindig is voltak, mert egyszerűen igény van olyan lapokra, ahol béna eredményeket lehet leközölni. Most csak annyi történt, hogy egy üzletág épült erre az igényre.

A másik gond, hogy ahelyett, hogy megismernénk egy kutató munkáját, inkább egy számmal akarjuk jellemezni őket. Hiszen a kutatás bonyolult, az alapkutatásnak pedig alig látszik a kézzel fogható haszna. Igaz, vannak erdmények, amelyek jól mutatna a TV-ben, de valljuk meg, a legtöbb kutatásra nem ez a jellemző.

A számokkal viszont ilyen gond nincs. Mivel egy kutatóintézet nem tudja azt kommunikálni, hogy "mi alkalmazzuk a kutatót, aki felfedezte X-t", ezért azt kommunikálják, hogy 500 D1-es cikket írtak. Ha pedig számokat mutatnak be, akkor bődületesen nagyokat kell leírni. Nem elég 1-2 impakt faktorral nagyobbnak lenni a konkurensnél, 10-szer annyit kell produkálni. Vagy százszor annyit, hogy még a kiírt nullák száma is lehengerlő legyen.

Korábban a mérőszámok egyszerűek voltak, de az összehasonlítósdiban egyre bonyolultabb módon kell kiszámítani, hogy ki a jobb. Először csak összeszámolták hány cikke van. Aztán belevették, hogy a kutató hányadik a szerzők sorrendjében. Most, a parazita folyóiratok elleni harcnak hála, egy újabb elemmel bővül a képlet, a folyóirat parazita számosságával. Ha ez így folytatódik, a végén már nem lesz ember, aki képes lesz kiszámítani a pontszámát. Nem baj, majd erre is épülni fog egy üzletág.

Szerintem ezt az egész pontozós, összehasonlítós rendszert kellene megszűntetni (persze nem fogjuk, mert a pályázatok elbírálását könnyebbé teszi). Vagy legalábbis kutatóként elfelejteni, mert csak elvonja a figyelmet a kutatásról. Aki meg a kutatás helyett a mérőszámokat szereti számolgatni, meg összehasonlítani, mint valami elvadult szerepjátékos, az meg legyen boldog vele.

A scene azért is jó, mert vannak kis pocsolyákban jó nagy viharok. Ezeken lehet csámcsogni. A legfrissebb velőscsont a következő: A csapatot eredetileg Seffren alapította, vezette. Amolyan régi, tapasztalt veterán szövegeket nyomott a csapat Discordján, amiben nem is volt okom kételkedni. De néha voltak olyan megjegyzései, amire én felhúztam a szemöldököm.

Az egyik ilyen, amikor azt írta, hogy demót készít Windowsra, de nem használ OpenGL-t vagy DirectX-t, hanem közvetlenül ír a videó memóriába. Majd nevetve hozzátette, hogy lefagyott az egész. Kérdeztem tőle, mégis miként tud user space-ből olyan kódot írni, ami közvetlenül GPU memóriát címez? Csak annyit írt, hogy rendszergazdai jogosultágokkal kell futtatni a demóját. Nem értek a Windowshoz, de szerintem ez egy hülyeség. De még ha igaz is, kompón pont ezért nem fogják leadni. Szóval fölösleges ilyen nyakatekert módon demót írni. Épp a Function-ös demómmal voltam elfoglalva, ezért nem is foglalkoztam vele különösebben. Azt írta, a TRSAC invitáción dolgozik, amit szintén Function-ön fognak bemutatni. Mint gondolom tudjátok, ott nem adtak le TRSAC invitációt.

A másik furcsaság, hogy bár elmondása szerint folyamatosan demókat kódolt, ebből soha nem mutatott meg egy fikarcnyit sem. Általában aki folyamatosan arról beszél mennyit dolgozik, az azért tesz ezt, mert nem csinál semmit, ezért kompenzálnia kell. Én ezt a kompenzálást éreztem, meg a folyamatos kifogásokat. Többször írtam neki, hogy ha kell segítség, csak szóljon, de soha nem reagált rá.

A harmadik furcsaság a csapat weboldalával kapcsolatos munka volt. Ez kb. abból állt, hogy havonta írt az embereknek, hogy mikor lesz kész. Én naívan azt hittem, volt már egy megbeszélés, le van tisztázva, mi a feladat, csak ezek a lusta scenerek nem készítik el. Kiderült, nincs design, nincs regisztrált domain, nincs szerver, sőt, Seffren azt sem tudja, mit akar látni a weboldalon. Tehát koncepció sincs. Képzelhetitek, mennyire haladt a munka.

Végül eljött a TRSAC, nem volt se invitáció, se release. A hazugságok kezdtek feltornyosulni, mire mindenki legnagyobb meglepetésére a csapat vezetője kiszállt a csapatból. Elmondása szerint annyit kell a MoonShine ügyével foglalkozni, hogy nincs ideje kódolni. Úgyhogy most vezető nélküli csapat vagyunk.

Oké, itt az ideje, hogy a jó kis telót rászabadítsuk a nagyvilágra, és különböző helyzetekben vizsgáljam, mennyire állja meg a helyét. Az egyik ilyen helyzet az utazás. Papír alapú jegyet régóta nem veszek, de nyilvánvalóan nincs MÁV applikáció, ezért a jegyet letöltöttem PDF-ben és a telefonra másoltam.

Az első probléma az volt, hogy alapból a PDF megnyitására az ImageMagick-et használja, ami finoman szólva nem optimális. (Konkrétan nem volt képes megnyitni a jegyet.) Ezért telepítettem az Evince-t. Kicsit aggódtam, hogy miként tudom beállítani az alapértelmezett alkalmazást, de szerencsére ezzel nem volt gond, telepítés után a program elfoglalta méltó helyét a szoftverek hierarchiájában. A kalaúz sikeresen le is tudta olvasni, úgyhogy az első pont jár.

A második kihívás a vonat wifijéhez való csatlakozás. Ez az Advanced Network Settings nevű ikon mögött bújik meg. Nevével ellentétben annyira nem advanced, ugyanis kézzel kell beleírni az SSID-t. Az elérhető hálózatok listáját egy konzol paranccsal hívhatjuk elő:

sudo iwlist wlan0 scanning essid list | grep ESSID

Ezzel kapunk egy jó kis kusza listát, ahol még "Évike telója" is szerepel, ha az utasok között valaki netet oszt meg. De utána már be tudjuk írni a szükséges adatokat. Még egy érdekes adalék, hogy a Chromium böngésző képtelen volt megnyitni a bejelentkezési képernyőt, ahol el kell fogadni a nethasználat feltételeit. Szerencsére a Firefox a megfelelő helyre navigált. Miután elfogadtam a felhasználási feltételeket, utána már a Chromium is tette a dolgát.

Végül a GPS-t teszteltem. Van egy ModemManager nevű alkalmazás, amin keresztül lehetséges a modem kezelése. Érdekes módon a GPS csak SIM kártyával működik. Nem tudom, hogy ez miért van, de egy PinePhone fórumon is megemlítették. A modemet az mmcli parancssoros programon keresztül használtam. Van GUI verziója is, de ha már kínozzuk magunkat, tegyük stílusosan.

Több modemet is képes a program kezelni, ezért minden esetben meg kell adni, melyik modemet akarjuk használni. Azt gondolnánk, hogy mivel egy modem van a telefonban, ezért mindig a 0 lesz a megfelelő modem. Nos, ha véletlenül elbambultam a tájban gyönyörködve, és a telefon elaludt, felébresztve a modem száma megváltozott! Máig nem értem, miért.

A telefon helyzetéhez a következő parancsok szükségesek.

mmcli -m 0 --location-enable-gps-raw
mmcli -m 0 --location-get

Ezzel sokáig eljátszottam, bár a konzolban olvasható nyers GPS koordináták nem szolgáltak túl sok információval. Nem tudom, miért, de a SIM kártya behelyezésével a telefon még gyorsabban merült. Valamit ki kell találnom, mert a teljes vonatút alatt töltőn kellett tartanom, hogy le ne merüljön.

Csinátak egy wörksoppot hogy emagyarázzák a hüje kutatoknak hogy kő dé1 es cikket irni. Me nem tuggyuk. Két ellőadó gyütt, hogy magyarázzon. Az első emonta, hogy nem lehet eccerűen megmondani, hogy kő déeggyes cikket irni, me minden cikk más. De azé mégis megmonta, mer akkora ász.

Aszonta kell jó cím. Mint a filmekben. Meg köll valami kísértet levél, vagy kísérő levél. Túl sokk az infó, alig bírom viszaidézni a sok bőcsességet. És jó kísérőlevél köll, mer különben el sem óvassák a kéziratott. Meg jó absztrakt is kell. Tök jó, hogy igy emonták, me én eddig aztatat hittem, hogy jó téma köll, meg jó móccerek. De errül nem beszét, szóva az nem köll. Ja, meg monta, hogy kell sztori. A sztori fontos szerintem is. Onnan tudom a sztártitkokatt.

A másodikk ellőadás a zeggyes kiadókró szót. Van ugyebár a Szpringör, meg van az Emdípéi. Az első a jóó a másodika rossz, eztet rögtön leszürtem. Azé rossz az Emdépéi, mert nagyon gyorsan kinyomja a cikkeket, trükköznek a Q1 számítássalz, mert mútidiszcipilinárisak, és mindég azokat a bessorolásukat hasznájják, amiben magasabb a Q1. És ez rosz. És a Maggyar Tudómányoss Akadémián sem nézik jó szemme azokatt, akik Emdépéíbe publikának. Mikó ott dógoztam, akkó senkinek nem vót baja a Szájentifikk Ripórtal, pedig az is ilyen hulladék lap. Azis elfogad mindent csak jó legyön a móccer. Még azsem baj nekik, ha mások má leírtákk az egészett.

Dehát én csak egy bugris vok, nem érhetem fel éssze eztetet. Tehát Emdépéi rossz, de Szipringer jó.

Aztán nem vót rendes ebéd az ellőadások után. Csak pogi. Abbó is keveset raktak ki, nehogy ebízzuk magunkat. Délután meg jött a kiscsoportos foglalkozás. Kis papírokra felirtuk a problémáinkatt, mié nem tudunk D1-be publikáni. Aztán kerestünk megódást. Néha még talátunk is.

Aztatat javasúták, hogy nézzük meg a zujságot, ami déegy. Nézzzük meg mit szeretnek leközőni. Alakiccsuk úgy a szöveget, hogy szeressék leközőni. Nekem ugy tünik ezaz egész déegy cikkesdi ojan, mint amikó a rosszlányok teszik a szépet a gazdag kuncsaft elött. Csak itt még a pénzt is mi fizettyük a kiadónak.

Ellég sok problémája vót a kutatóknak. Csak néhányat sorollok föl, mer nem akarok könyvet írni. Túl sokkat kell oktatni. Nincs egyértelmü követelmény, mert a minusztérium mást ir ellő, mint a zegyetem, meg mást ir elö a zintézet. És ezek néha nem kompótib...konpatib...szóval nem vágnak ösze. Ezé a kutatok nem tuggyák mihez igazoggyanak. Meg hogyan fizessék ki a drága déegy pulikácijós dijjat.

Gondókodtam ezen az egészen, mikó mentem hazafelé. Egy időben az vót a fontos, hogy legyen cikk. Aztán az inpaktfakor köllött. Meg kelett az idézeccség. Mosmeg a déegy. Mindig van valami, amive mutatni akarják milyen frankok vagyunk. De ettő leszünk frakkok? Me ebbő nem láccik mit csinálunk kutatóként. Ebbő csak számok láccanak. Ez ojan, mintha a filmekrő csak arra emlékeznénk, hogy hány millát termelt és nem arró, mi vót a történés bene.

Me most a zegyetem vezetői nem tuggyák mit csinának a kutatókk, csak azt mennyi déegyet hagyott hátra hasmenés után. És arra buzditanak, hogy miné többet haggyunk hátra. Azé emlékezzenek rám, mert minden cikkbe beirom, hogy GPU, mestersegges intellektus, meg nagy nyelves modell? Mert ez a menő és akkó déegy lesz a cikk? Vagy azé emlékezzenek rám, mert klónoztam egy durva nagy bolhát? Vagy mer szekvenátam egy ritka büdös gombát?

Én azé azt szeretném, ha öreg koromra nem azt kérdeznék, hogy "hogy tudott ennyi déegyes Szpringer cikket irni". Hanem azt: "Papa, minek kelle ekkora bolhát klónozni?" És én ellégedett mosojjal mondhassam: Mert jólesett.

Két év értelmetlen huza-vona után az egyetem Informatikai titkársága eljutott arra a pontra, hogy érdemben foglalkozzanak a kérésünkkel. Mi ugyanis akartunk venni egy szervert. Erre a titkárság azt mondta, itt egy asztali PC. Mi ismét elmondtuk, hogy szerver kell, mire a titkárság ismét mutatott egy asztali PC-t. Ez így ment két éven keresztül.

Végül eljutott a nagykutyák fülébe, hogy itt van egy szerencsétlen csoport, akik még mindig nem kapták meg, amit akartak. Egyébként onnan lehet tudni, hogy nagykutyák kerülnek a levelezésbe, hogy a másolatot kapók száma drasztikusan megnövekszik. Közben a főnökeim kezdtek beletörődni az elkerülhetetlenbe, és már azt mondták, hogy ha csak PC-t lehet szerezni, akkor legyen PC, csak történjen már valami előrelépés.

A nagykutyák megkérdezték, mégis mire kell nekünk a számítógép. Mi tételesen leírtuk. Erre jött egy kioktató válasz, hogy ezekre az igényekre egy szerver kell, erre nem jó a PC. Tényleg? Mit nem mondanak! Mintha valami ócska szitkomban lennénk.

A másik dolog, hogy ha nagykutyákkal tárgyal az ember, előbb-utóbb megbeszélés keveredik a dologból. Most is így történt. Bár már minden igényünket leírtuk 50 e-mailben, most mégis el kellett fáradnunk hozzájuk, hogy személyesen is elmondjuk az egészet.

Ott volt a beszerzési osztály egy tagja, az üzemeltetésért felelős személy, a titkárság helyettese, és még mi is. Kiderült, nem férünk be egy normál irodába, el kell mennünk a tárgyalóba. Elkezdtek beszélni az egész helyzetről. Az utóbbi két év teljesen kiölte belőlem az érdeklődést a projekt iránt, szóval csak fapofával hallgattam a sok süketelést. Sajnos a megbeszélés eljutott egy olyan pontra, ahol a szerveren futó programok kerültek elő, ami az én feladatom.

Mert egy adatbázis frontend is lesz rajta, amire a kooperációs partnerek feltölthetik a kísérleteik eredményét. Az összes eredmény nálunk lesz, és majd ebből kell statisztikákat számolni. Sajnos erre nincs kész megoldás, így fejleszteni kell egy viszonylag egyszerű weboldalt, hozzá egy viszonylag egyszerű adatbázissal. Mikor az üzemeltetésért felelős ember megtudta, hogy én készítem a frontendet, anélkül, hogy egyetlen sor kódot is látott volna, elkezdte mondani, hogy ez micsoda biztonsági rés, mert a kutatók nem képesek normális kódot írni, ő már most biztos benne, hogy nem lesz védve az SQL injection ellen. Mert már olyan dolgokat tudnak beírni a hekkerek a HTML mezőkbe, hogy még ő sem érti, nem ám én. Ha pedig az én weboldalamat feltörik, akkor átveszik az irányítást az azt futtató virtuális szerver felett. Következő lépésként kijutnak a virtuális gépből, megtámadják a többi virtuális gépet és az egész egyetemi infrastruktúra halála következik be.

Azt is meg kell értenem, hogy nekik nincs idejük, hogy az én kódomat ellenőrizzék, nem segítenek semmit a szerver adminisztrációba, ezért nekem kell majd a biztonsági frissítéseket felrakni. Hatalmas nyugalmat erőltettem magamra és azt mondtam, menni fog a frissítések felpakolása.

Elmondta, hogy komoly cégeknél biztonsági feltételeknek kell megfelelni egy weboldalnak, sőt, a kormányzati szerveknél még nemzetbiztonsági feltételek is vannak, amelyek még szigorúbbak. Ennek a monológnak amúgy nem értettem, mi volt a lényege, mert az egyetemnek nincs semmilyen ajánlása, előírása. Nincs audit, semmilyen ellenőrzés.

Aztán megint visszatért az SQL injectionra (mintha más támadási felület nem is létezne), hogy ha keretrendszert használnék, akkor sokkal biztonságosabb lenne a weboldal. Kértem tőle, hogy akkor mondjon egy biztonságos keretrendszert.

Elkezdett hadoválni, hogy egyik sem jó, mert ha megszűnik a keretrendszer támogatottsága, akkor nem jönnek ki hozzá frissítések. Meg sztorizgatott, hogy hogyan törnek Wordpress oldalakat. Megkérdeztem, hogy akkor a saját megoldás miért nem jó? Azt válaszolta, hogy az még több rést tartalmaz.

Mondtam, hogy rendben, én át tudom írni akármilyen keretrendszerre a frontendet, csak mondja meg, melyiket használjam. Megint jött a süketelés, hogy nem tud egyértelmű választ adni. És itt el is érkeztünk oda, miért utáltam meg ezt az embert. Fikázni bárki tud, ahhoz nem kell tudomány. Konkrét segítséget nyújtani már nehezebb, ahhoz érteni is kell a témához.

Megint nekiszegeztem a kérdést (talán kicsit indulatosabban a kelleténél), hogy akkor mi legyen, ha saját fejlesztést nem lehet, de keretrendszert sem tud ajánlani? Végül kinyőgte, hogy legyen Laravel, mert az nagyon jól véd az SQL injection ellen. Végül is igen, tavaly óta nincs újabb ismert SQL-hez köthető sebezhetőség. Helyette van cross-site scripting :-)

Kérdezte, mit fog futtatni a szerver. Mondtam Linuxot. Megrázta a fejét. Kiderült, a webkiszolgálóra volt kíváncsi. Mondtam nginx. Megint jött a fintorgás, hogy ha nem számítunk nagy forgalomra, akkor felesleges. Kérdeztem, akkor mi legyen? Azt felelte, ő valahogy mindig visszatért az Apache-hoz.

Zárásként mejegyzem, hogy nem ez az egyetlen egyetem, aminek a berkeiben szervert üzemeltetek. Érdekes, azokon a helyeken sokkal támogatóbb a csapat. Valamint, ki tudja, miért, de van idejük figyelni a hálózati forgalmat, és szólni, ha valami gyanúsat találnak. Nem fikázzák az ember munkáját, hanem gyakorlati tanácsokkal látják el. Ez az ember meg hárítja a felelősséget, kötekedik. Remélem többet nem találkozom vele.

Mitől lesz tökéletes egy telefon? Attól, hogy csúcs hardver van benne? A tűéles kamerától, ami vaksötétben is zajmentes képet készít? Vagy attól, hogy a készülék gyártója nem támaszt semmilyen akadályt a felhasználó útjába, aki így tényleg azt csinál a készülékkel, amit akar?

Számomra az utolsó gondolat a válasz. Nem baj, ha a hardver döcögősebb, de azt csinálhassak vele, amit akarok. Szerencsére van ilyen telefon, a PinePhone.

A PinePhone nem egy csúcs hardver. Őszintén szólva a kommersz telefonok között elég gyenge. Az aksi úgy merül, mint egy túlsúlyos nehézbúvár. Csupán 5MP-s kamera van benne, de még egy képet sem tudtam készíteni vele. Nem vízálló, nincsenek rajta a kedvenc appjaink. (Illetve rajta lesznek, ha az illető lefejleszti hahaha.) Amik rajta vannak, azok sem működnek mindig. Az UI akadozik, még számomra is, pedig én nem látom a 60Hz és a 120Hz frissítés között a különbséget (sőt, a full HD és a 4k között sem érzékelek különbséget, de ez van, ha az ember túl sokat tolta a C64-t Junoszt TV-n).

Van viszont SD kártya foglalalt, jack dugó, ami a füles mellett a UART-ként is funkcionál ééééééés cserélhető aksi! Mivel én hosszú évekig használom az eszközöket, ezért a cserélhető aksi nekem létszükséglet.

Egy rendszer telepítése olyan egyszerű, hogy szégyen leírni. De azért leírom, mert semmit sem szégyellek. Szóval rámásoljuk a stuffot az SD kártyára, belerakjuk a telefonba és arról bootolunk (bekapcsoláskor a hangerő le gombot is nyomva tartjuk.) És kész! Ha nem nyomunk le semmit, akkor a belső tárhelyről bootol, tehát ha elrontunk valamit, akkor sem vágjuk gallyra a rendszert. Vagyis dualbootos a teló. Mondjon nekem valaki még dual bootos telefont? Nem látom a tolongást.

Persze rögtön raktam rá egy Kali-t. Majd engedtem a megalomán csábításnak, és kiadtam az sudo apt install kali-everything parancsot, és két órára magára hagytam a szerencsétlen telót. Letöltötte a fél internetet és felrakott mindent. Ennyi felesleges programot szerintem az életben nem telepítettem még semmilyen eszközre. Még a Visual Studio Code is ott vigyorgott az alkalmazások között. Soha az életben nem fogom használni. Egyszer elindítottam kíváncsiságból, és megy. Hülyén néz ki, teljesen használhatatlannak tűnik ilyen kicsi képernyőn, de megy.

Nagyon tetszik a multitask. Amikor telepítettem, és megnyitottam a konzolt, simán át tudtam menni a böngészőre, majd visszalépve láthattam, hol tart a telepítés. Ez az igazi szabadság, nem a huszadik alkalmazásbolt, amit feltétlenük telepítened kell, különben nem használhatod az eszközt.

Mint mondtam, azért sok probléma akad. Fényképet még nem tudtam csinálni, de YouTube-on vannak emberek, akik már valami zöldesen elmosódott fényképeket készítettek. A beépített időjárás alkalmazás kezelhetetlen (de azóta egy frissítésnek köszönhetően már megy). Le akartam törölni az appot, de nem lehetett, mert a programkezelő is fagyott. Egyes programok elindulnak, de látszólag nem csinálnak semmit. A felhasználói felületen érződik egyfajta desktop hatás, mintha csak gyorsan átportolták volna az ablakkezelőt. Ami egyrészt jó, ha egy KDE alkalmazást akarsz elindítani, de telefonos alkalmazások esetén kényelmetlen.

Használatával kicsit visszajöttek számomra a 2000-es évek. Abban az időben bárkinek meséltem a Linuxos kalandjaimat, rendre azt a választ kaptam, hogy "ez Windows-on kiforrott és pöccre megy". Ezen a telefonon sem megy pöccre az, ami a mainstream telókon alapnak számít. Akkor sem, és szerintem most sem tudom jól és meggyőzően elmondani, miért jó az, ha küszködve érünk el valamit. Talán elpuhulás ellen jó, ha nem adjuk át magunkat a kényelemnek. Vagy olyan, mint felfedezőnek lenni egy dzsungelben, ahol minden lépésért meg kell küzdeni egy nagy machetevel.

Akár mi is legyen a válasz, az biztos, hogy a desktop Linux is azért válik egyre jobbá, mert vannak emberek, akik veszik a fáradságot és a mindennapi problémáikat ezzel a rendszerrel akarják megoldani. Ha ez a telefon valaha sikeres lesz, akkor az azért is lesz, mert vannak hozzám hasonlók, akik nyüstölik.

Viszont olyasmiket is meg lehet vele csinálni, amit a népszerű modellekkel nem, vagy csak körülményesen. Igaz, ezek olyan funkciók, amikre nincs is szüksége a felhasználók 90%-nak. Például bash-ból lehet SMS-t küldeni. Be lehet ssh-zni, ezért szerintem könnyen lehet SMS gateway-nek használni. GCC, de még a Go is fut rajta. A telefonon lehet fordítani! A Linux által támogatott USB eszközök elég könnyen használhatóak. Én egy wifi adaptert, webkamerát és billentyűzetet próbáltam ki, a kamera kivételével mindegyik jól ment. A kamerát is felismerte az eszközt, de szerintem nem tudott elég áramot felvenni a rendes működéshez.

Könnyebb rá hardver modokat készíteni, mint más telóra, mert vannak rajta GPIO portok. Aki fél, hogy kémkednek utána, az hardveres kapcsolókkal kiiktathatja a kamerát, wifit, GPS-t. Már most is kapható hozzá billentyűzet, amivel a Nokia Communicator életérzést hozhatjuk vissza. Van hozzá dokkoló, ha valaki úgy érzi, desktoposat kell játszani. És van LoRa modul is... El sem tudom képzelni, kinek lehet szüksége rá, de ez is egy opció. Remélem a lista tovább fog bővülni.

Elérhetőek hozzá cserealkatrészek. Ha bedöglik, javíthatom anélkül, hogy a szolgáltató, a Google vagy akárki el akarna gáncsolni. Teljesen offline is működőképes. Nem kell semmilyen cloud azonosító, hogy elindíthassam. Rátelepíthetjük a wikipédiát, ha valaki posztapokaliptikus kütyüt szeretne belőle fabrikálni.

Természetesen nem állhattam meg, hogy az OpenGL funkciókat meg ne nézzem. Mesa driver van hozzá, OpenGL ES 3.3 kompatibilis. Eddig csak a glxGears-t néztem meg, azzal nem volt hiba, úgyhogy demót is fogok rá írni.

Gyermekem kapott tabletet. Kicsit korainak éreztem, mert még nem látja át teljesen, minek mennyi az értéke. Hiába mesélünk neki a családi kiadásokról, hiába látja a bevásárlások végösszegét, mivel azokat mi fizetjük, nem ő, ezért le is pereg róla az egész. Az sem segít sokat, hogy nagyiék pénzzel tömik. Megértem, hogy ők sem tudják mit adjanak neki, mert a játékokat már kezdi kinőni, de komoly dolgok még nem foglalkoztatják.

Tehát csemetém számára minden teljesen természetes, a pénz holmi levegő, amit csak be kell szippantani a tűdő-pénztárcába, ha meg több kell, csak nagyobbat szippantunk. Ennek megfelelően kezelte a tabletet is. Akkor is, utána is többször elmondtam neki, hogy ez volt az első és utolsó tablet, amit vettem neki. Ha tönkremegy, nem lesz másik.

Hallotta, amit mondtam, de biztos, hogy nem értette. Abból is látszott, hogy egy kézen egyensúlyozta, amikor vitte. Ha figyelmeztettük, hogy le fog esni, meg sem hallotta. Aztán egyszer tényleg leesett, de mivel nem lett látható baja, továbbra is úgy cipelte. Néha ideges lett rá valami miatt, akkor meg ököllel ütötte. Ilyenkor mondtam neki, hogy a szerszámaim között van egy nagyobb kalapács, azzal gyorsabban szét tudja verni és a keze sem fog megfájdulni.

Gyermekem nem tudta, mindez hova fog vezetni ez a hozzáállás, de én igen. Csak idő kérdése volt, hogy valami katasztrófa történjen. Ami a nyáron be is következett. A nagyiéknál a tablet lecsúszott a járólapra és a képernyő szétrepedt. Mikor meglátogattuk, nem merte elmondani, mert azt hitte mérgesek leszünk rá. Miután kiderült, mondtam neki, hogy nem vagyunk mérgesek, csak nem kap másikat. Emlékeztettük rá, hogy ezt már régen megmondtuk. Ekkor kezdte megérteni, hogy itt valami végleges és visszavonhatatlan történt. De mivel még működött a tablet, még élt benne a remény, hogy minden változatlan lesz.

A dühöngő csapkodások mindenesetre megszűntek. Viszont a repedt képernyőről a hetek múlásával apró szilánkok kezdtek hullani. Üzletet ajánlottam neki. Ha a spórolt pénzéből vesz egy új képernyőt, akkor kicserélem neki. Belement.

A képernyőt megrendeltem, de gondok akadtak a beszerzéssel, ezért csúszott a szállítás. Közben újabb szilánkok tűntek el a képernyőről. A végére pedig tölthetetlenné vált a tablet. Ez utóbbit akkor még nem tudom, mi okozza.

Csere előtt megnéztem pár videót, hogyan csinálják a profik, majd nekiláttam. Az új képernyő kibontása után vettem észre, hogy rossz színt rendeltem. Pontosabban eszembe sem jutott, hogy más színe is lehet, mint fekete, ezért nagyot néztem, amikor egy fehér képernyő bukkant elő, amit ráadásul szürkeként jellemeztek a leírásban.

Először persze rosszul csináltam, mert a törött üveg kezdett elválni a képernyő többi részétől, így nem sikerült elsőre levenni a hátulját. Mikor felismertem, hogy mi a hiba, újra próbálkoztam. Szétszedve átnéztem az egyes egységeket. Érdekes módon voltak alkatrészek, amelyek nem voltak a készülékben! Például hiányzott egy kábel, ami az alaplapot összekötötte egy másik modullal.

A csavarokkal nem volt baj, pedig féltem, hogy esetleg valami különleges formát használnak, amihez nem lesz szerszámom. Amivel viszont meggyűlt a bajom, az a gombok kiszedése. A videón a fickó csak megfújta hajszárítóval, amitől elengedett a ragasztó, és már kis is szedte. Nekem nem akart még megmozdulni sem, nagyon feszegetni meg nem mertem, mert mondták, hogy könnyen szakad. A hajszárító meg felmelegítette az akkumulátort is. Gondoltam ez nem lesz jó, úgyhogy inkább kiszedtem a többi részegységet, csak utána estem neki ismét a hajszárítóval.

Végül egy tűvel piszkáltam ki, amivel alá tudtam nyúlni. A fényérzékelő pedig bent maradt a régi képernyőbe, nem jött ki az alaplappal együtt, ahogy a videó mutatta. Ezt csak akkor vettem észre, mikor össze akartam szerelni.

Megnéztem az USB csatlakozót is. Arra a következtetésre jutottam, hogy tele van kosszal, azért nem tölt. Egy régi fogkefével és alkohollal áttörölgettem. Mikor már megcsillantak a fém szálak a fényben, akkor tudtam, hogy jó lesz.

Az összeszerelés már könnyen ment. Csak egyszer cseréltem fel az alkatrészek sorrendjét, amit gyorsan orvosoltam. Rádugtam a töltőre és töltődött. Gondoltam, nagy baj már nem lehet. Mikor elérte a 75%-t, bekapcsoltam és átnéztem a funkciókat. Működött minden.

Lányomnak ezután jött a fekete leves. Ki kellett fizetni. Persze azonnal megpróbált kibújni a kötelezettség alól: "neked úgyis van ennyi pénzed", meg "miért kell kifizetni?". Hajthatatlan voltam. Láttam rajta, mikor kézbe vette az évek óta spórolt pénzét, és kiürítette a perselyét, hogy megértette a leckét. Azóta nem felejti a földön a kütyüt. Azóta nem hagyja az asztal széléhez vészesen közel. Sőt, megtartotta az új képernyő habszivacs csomagolását is, és ha nem használja, abba rakja vissza az eszközt. Kíváncsi vagyok, mennyire lesz tartós ez az új tapasztalat. De ha elfelejti, én még egyszer végig tudom csinálni.

Amint bekapcsoltam a laptopom, az rögtön rácsatlakozott a party weboldalára. Ez egy jó mondat lenne a "honnan tudod, hogy visszajáró scener vagy" kezdetű felsoroláshoz.

Ennek ellenére nagyon furcsa itt lenni. Már három óra, és látszólag nagyon kevesen vannak. Máskor már nem volt hely a kisteremben, most meg a fele üres. Azért elhoztam az egyik projektemet arra az esetre, ha nem tudnám elütni az időt. Csak halkan gépelem ezeket a sorokat, mert mellettem Visage interjút ad. Nem is akarok zavarni, ezért kicsit kimegyek, ahol Pista arról beszél, milyen érzés neki a friss apaság. Most épp ezért nem tudott release-t hozni. (Bár én nem emlékszem, hogy egyszer is beadott volna valamit.) Közben Adt dobál valami apró műanyag karikával. Azt hiszi nem látom.

Kicsit olyan érzésem van, mintha az emberek lemondtak volna a partiról, csak mert az utolsónak van beharangozva. Furcsa. Talán később többen lesznek. Kint sétálva hurkapálcára ragasztott rajzolt figurákat lehetett látni.

Négy óra után már tényleg többen voltak. Találkoztam Grass-al. Örültem, hogy eljött, mert korábban arról beszélt, lehet, hogy kihagyja a partit. Kaptam tőle matricákat, amelyek design-ban utaltak a demójukra. Megcsodáltam Ratman hatalmas billentyűzetét is.

A zene kompóra nem lehet panasz, egészen sok dallamos alkotást adtak be. A kompót egyetlen apróság zavarta meg, a grillsütő. Illetve az elosztó, ami a feltöltésért felelős eszközöket és a grillsütőt is ellátta árammal. Úgyhogy volt egy kis szünet. A MoonShine egy másik tagja is indult a kompón egy SID zenével. (Utolsó előtti lett, ami nagyon letörte, próbáltuk vígasztalni, már amennyire Discordon ez lehetséges.) Mikor minden lement, mögöttem egy külföldi sajnálkozott, hogy nem indult, mert könnyű győzelme lett volna. Hahaha, a kis elbizakodott.

A grafikák is nagyon jók voltak. A retro vonal volt az erősebb. Grass képe nagyot ütött. Kézzel rajzolt képek viszont kevesebben voltak. A fotóknál elég sokáig nem mutatták a képemet, amiért azt hittem, hogy előzsűrizték, mint tavaly. Magamban fortyogtam, hogy a penészes kenyérről készült képet leadták, az én képemet meg kidobták. Utólag visszagondolva azt hiszem, nem volt előzsűri, láthattunk minden képet.

A játékok között volt egy Duke Nukem feldolgozás, Feryx két játékot is készített, amiből az egyik valami poén Matthew-al a főszerepben. Gondolom ez valami válasz arra, hogy Matthew QBParty-ra adott be egy játékot, amiben Feryx szerepelt. Majd következett egy játék, amiben hurkapálcán mozogtak a rajzolt karakterek. Hmm, a kertben nem ilyesmiket láttam?

A folyosón összeakadtam Grassal, aki megjegyezte, hogy kíváncsi a Linuxos demómra. Erre Dev0 megkérdezte, milyen Linuxot használok, aminek az lett a vége, hogy hosszasan értekeztünk a disztribúciókról, a wild kompóról meg lemaradtam. Azért Viti újabb lézershow-ját sikerült megnéznem.

A régi gépek kompóján azt vettem észre, hogy a Plus/4 scene kezd éledezni. Már Árkon is mozgolódtak. Úgy tűnik nem csak egy fellángolás volt, hanem komoly visszatérés. Lethargy nagyon hangulatos demót adott be, ami nem scroller. Nem kedvelem a scrollereket.

A 256 byte intrókat a nyugi teremben néztem végig. Szerintem nagyon jók voltak, a szokásos Function-ös szintet hozták. Bár mögöttem valakinek mindegyikre volt egy lefitymáló megjegyzése. A legtöbbet hangoztatott ez volt: "Ez is shadert programozott", ami arra utalt, hogy az effekt a ShaderToy-hoz hasonló látvánnyal bírt. Még HellMood-ról is megállapította, hogy "nem olyan jó programozó", mert csak 32 byte-ban tud igazán kiteljesedni, 256 byte-ot nem tud rendesen megtölteni tartalommal, csak sok 32 byte-ból rak össze egyet. Nem is tudom, mit kellene szólni az ilyen megjegyzésekre. Talán semmit. HellMood ott lesz a dobogón, a mögöttem ülő meg nem.

Kicsit kimentem, ahol Higher/Than-el találkoztam. Gyerekestül. Épp Citrussal vitatták meg a matematikai deathmetált, vagy mi a fenét, amikor odaértem. Netro apai örömök elé néz, ezért érthető módon arról is sok szó esett. Láttam Blueghost-ot is, sajnos nem tudtunk beszélni, pedig kíváncsi lettem volna, mi van vele, kihagyott pár partit. Matthew teljesen bezsongott, hogy demóban lesz a zenéje. Próbáltam elmagyarázni neki, hogy én nem vagyok egy top kóder, ráadásul grafikusnak még annál is rosszabb vagyok, és ezt a kettőt nem fogja tudni ellensúlyozni a zenéje. Az üzenetem nem ment át, az eufória cunami elsöpörte. Ismét elmesélte, mennyi energiát ölt bele a zene elkészítésébe, én meg ismét végighallgattam. Remélem nem lesz nagyon csalódott, ha meglátja a végeredményt.

Mivel már öregszem, a koncerteket át szoktam aludni, hogy bírjam az esti gyűrődést. Hét perccel ébredtem fel a kompó előtt. Felkaptam a laptopot, majd indultam a szervezők felé. Ugyanis az volt a linuxos kompógép. Gyorsan beállítottunk mindent, majd lementem a nézőtérre. Az intrók most nem voltak annyira emlékezetesek. Conspiracy bemutatta, hogy mire számítsunk tőlük legközelebb, és igen, nagyon fogom várni, mit fognak legközelebb beadni az új tool-al. The bad sectors a potya 5k-val foglalt magának egy dobogós helyezést a 64k-k között. Ezt nekem is el kellene sütnöm egyszer. Archee golyós-zenés flippert csinált, ami erősen hajaz egy korábbi zongorázós intrójára.

Aztán jöttek a demók. Lement a demóm és nem fújogtak, úgyhogy ez már egy fél siker. Utánam jöttek az igazi indulók. Kaptunk két Function búcsúztató demót. Netro break táncos demója jó volt. Azt hiszem nem motion capture volt a mozgás, ami azt jelenti, hogy sok munka lehetett a táncrészletek leanimálása. Slyspy megmutatta, hogy BoyC új tooljával is hasonlókat tud, mint a korábbival. A Crisis Production pedig továbbra is krízisben van, amit demókészítésbe vezetnek le. A TGD demója, a Nulla nevével ellentétben sokkal több volt annál. Jimmi később azt írta, hogy a modellek alacsony poligonszámúak voltak, de nekem ez nem tűnt fel. A CSG effektek szerintem nagyon jól néztek ki.

Végül jött az, amire senki nem számított: az Ümlaut Design para-demója. A kézi kamerás jelenetek, VHS-t idéző képi világ és paráztatás ezerrel. Szerencsére nem tolták túl a jumpscare részeket. Állítólag vannak kapcsolatok a jelenetek között, de otthon háromszori megnézésre sem jöttek át nekem. Például az elején a hotelszoba ég, de ezt nem tudom, honnan lehetne tudni. Ha Gargaj nem mondta volna el, rá nem jöttem volna magamtól. Ettől függetlenül nagyon újszerű, friss és ötletes. Ráadásul Gargaj új embert hozott be a demoscene-be ezzel az alkotással, aki így sikerélményhez is jutott.

Később páran arról elmélkedtünk, hogyan csinálták a kézikamerás felvételeket. Én mobiltelefonra tippeltem, de Archie szerint ehhez nem elég a gyorsulás szenzor, kell a kamera is, ami a szenzor pontatlanságát ellensúlyozza. Ez szerintem túl bonyolulttá tette volna az egész demó elkészítését. Végül kiderült, hogy Oculus Rift állt a háttérben, mert azt egyből lehet Blenderbe integrálni.

A compóblokk után egy kisebb beszélgetés alakult ki Feryx, Matthew és köztem. Feryx felismerte, hogy azért a béna tartalom ellenére az engine-em kódja talán használható lenne másra is. Megkérdezte, miért nem őt kértem fel a modellek és textúrák elkészítésére. Honnan kellett volna tudnom, hogy őt kérjem meg? Matthew sem kenődött el teljesen, szeretne még egy közös munkát. Ha így nézzük, akkor nem is volt kudarc a demó. Kérdeztem Higher/Than-t is, mit szólt a greetings részhez, amire csak annyit válaszolt, hogy örült neki, de elírtam a csapat nevét. Francba!

Az eredményhirdetés is elég jól alakult. Kiderült, hogy a képem első lett! Ennek nagyon örültem. Eredetileg a képet egy pályázatra akartam beadni, de végül lustaságból nem töltöttem fel. Utólag ez jó döntésnek bizonyult. Ha a pályázatot megnyerem, annak sem örültem volna úgy, mint a Function első helynek.

Üdvözlök mindenkit az első órán. Itt meg fogják tanulni, hogyan rendelhetnek számítógépet lassan és idegörlő módon egy nagyhírű egyetem berkeiben. Jegyzetelni nem szükséges, mert úgyis újabb és újabb akadályokat találnak ki, amivel mi oktatók sem tudunk lépést tartani. A vizsgára bocsátás feltétele különböző öngyilkossági módok előkészítésének bemutatása. Visszajelzéseink alapján erre a tudásra van a legnagyobb szükség, miután a való életben is megpróbálnak rendelni.

Frontális oktatás lesz, ami azt jelenti, hogy maguk ülnek és kussolnak. Grimaszolás megengedett, ezt úgyis gyakran fogják csinálni, miközben a gazdasági csoporttal kommunikálnak.

Most beszélni kellene, mi is az a számítógép, de teljesen felesleges, mert a titkánők sem tudják mi az. Bár az órák során én a titkárnő kifejezést használom, tudniuk kell, hogy az adminisztrációs szakreferens, adatbeviteli manager és egyéb titulus mind ugyan azt takarja. Egy cseppet se érezzék magukat rosszul, a maguk háta mögött ők is derogáló kifejezésekkel beszélnek önökről, úgy mint: tökkelütött tudós, beképzelt majom, de a bukó paraszt is előfordul. Ez utóbbit akkor aggatják az emberre, ha a megrendelő nagyon szívére veszi az egész rendelési procedúrát és megfeledkezik magáról.

Épp ezért már az elején leszögezzük: ez a kurzus nem arról szól, hogy sikerüljön egy rendelés. Ez a kurzus arról szól, minél kevésbé legyen sikertelen. Ha észben tartják, hogy itt nem nyerhetnek, sokkal több hajszáluk marad, és kevesebb gyomorpanaszuk lesz. Való igaz, számítógépük sem lesz, épp ezért olyan népszerű az Abakusz+Palatábla gyorstalpaló kurzusunk.

Tehát először összeállítják álmaik számítógépét, amit még a pénzükből meg tudnának venni. Jól nézzék meg, mert többet úgysem fogják látni. A rendelés leadása után akár ki is dobhatják. Egy anekdota szerint egyszer valaki tényleg azt kapta, amit megálmodott, de rá fél órával később elvitték a gépet, már rájöttek, hogy összecserélték egy vezető beosztású ember rendelésével.

Szóval, miután összeállították a konfigurációt, jöhet a közbeszerzés. Aki nem tudná, ez mit jelent, annak egy neves közgazdász magasztos szavaival tudom illusztrálni: gagyit drágán. Ha valakiben felmerül a kérdés, hogy ennek mi értelme, annak elmondom: a spórolás. Most többen láthatóan lefagytak a padsorokban, pedig egy átlagos hollywood-i film sokkal több logikátlan részletet tartalmaz, és azon könnyedén átlendülnek.

Miután leadták az álom konfigurációnál sokkal gyengébb gép árajánlatait, akkor jön a második akadály: a titkárnő. Ők általában olyanok, hogyha átállítják a gépüket dupla klikkelésről szimpla klikkre, akkor két év múlva sem fogják érteni, miért indul el egymás után két Internet Explorer. De ez nem akadályozza meg őket abban, hogy például a szerverre leadott konfigurációjukat asztali PC-re cseréljék, mondván, hogy "ugyan olyan".

Innentől kicsit lelassul a rendelés. Általában két-három hónap múlva kapnak emailt, amiben különböző okok vannak felsorolva, miért nem indult el a rendelés. Ezekért az okokért mindig önök lesznek a felelősök, teljesen mindegy, milyen gondosan jártak el. Amennyiben két hónap után önök érdeklődnek a rendelés állása felőle, akkor maguk "türelmetlenek", akik nem veszik figyelembe mennyire túlterhelt az adminisztrációs részleg. Ezért ezt nem ajánljuk.

Egy idő után valamelyik eset be fog következni: megszűnik a forgalmazó cég, elavul a megrendelt termék, esetleg az árak emelkednek. Ilyen esetben azonnal újra kell indítaniuk az egész eljárást.

Ezzel el is érkeztük óránk végéhez. A kurzus további részében meditációs technikákat, stresszkezelést és illegális, nyugtató hatású drogok beszerzését fogjuk megismerni. Gyakorlati foglalkozáson azt vesszük végig, hogyan vessük le magunkat magas helyről, vagy miként ugorjunk vonat elé. Üzemlátogatás is lesz egy pszichiátriai klinika zártosztályán, hogy végül ismerős helyre kerüljenek. Köszönöm a figyelmet.

Elkészültem a demó 99%-val, ezért jöjjön egy gyors helyzetjelentés. Habár a Function-ös produkció textúrái elég rondák, azt kell mondanom, hogy kód szempontjából eddig ebben van a legkevesebb kompromisszum. Igaz, már több, mint fél éve készül, ezért volt idő mindent alaposan megcsinálni. Közben még bugokat is tudtam javítani.

Lássuk, mit is tanultam a fejlesztés során.

Textúrázás

A modellezni elfogadhatóan tudok, de a textúrázással eléggé bajban vagyok. Sajnos nem kaptam segítséget, de a demó készítése során elsajátítottam néhány fogást Blenderben. Már tudok ecseteket készíteni, modellre festeni, UV koordinátákat szerkeszteni. Mivel grafikailag analfabéta vagyok, ezért nyilván az eredmény sem jó, de talán az új csapattagok megszánnak a jövőben. A Substance Painter árát viszont sikerült megspórolni.

Mátrixok

Rá kellett jönnöm, hogy a transzformációs mátrixokról elég hiányosak voltak az ismereteim. Azt hittem értem őket, mégis többször előfordult, hogy a 3D modellek nem úgy mozogtak, ahogy szerettem volna. Persze, mert mindig elfelejtettem, hogy a mátrix szorzásnál a tagok sorrendje nem felcserélhető. A fejlesztés vége felé sokkal kevesebb ilyen jellegű hibát ejtettem, kezdett a fejemben helyrezökkenni a tudás.

Depth of field

Elhatároztam, hogy készítek egy ilyen effektet. Ez elég nyögve nyelősen indult. A neten általában olyan kódokat találtam, amiben előre legeneráltak egy éles képet, valamint egy olyan képet, ami nincs fókuszban, majd a kettőt összemosták. Ez nekem nem tetszett. Én olyat akartam, ahol az elmosás mennyiségét a távolság határozza meg. Itt is először rossz nyomon indultam el. Mindenáron a kernel méretét akartam változtatni, ami nagyon nem volt optimális, ráadásul előre le kellett foglalnom egy nagyobb tömböt a kernelnek, de abból csak egy töredéket használtam legtöbbször. Végül egy elejtett kommentben megláttam, hogy nem a kernel méretét kell változtatni, hanem a Gauss-függvény szórását. A kód is szebb lett, az eredmény is jobb lett.

Itt még van hely az optimalizációra, mert a profik az elmosást két lépésben csinálják meg. Az én grafikus motoromban maximum két render ciklus lehet, ezért egy lépésben mosom el a hátteret. Ez NVidian semmi gondot nem okoz, viszont az Intel integrált chipje már nyöszörög.

Ragyogás

Akartam egy gloom effektet is, mert szerintem nagyon jól néz ki. Miután az előző effektből megtanultam hogyan kell Gauss-függvényhez együtthatókat számolni, már ez sem volt nehéz. Az eredmény sokkal látványosabb lett.

Modell hierarchiák

A demó egyik központi látványeleme egy robot. Ennek a robotnak mozogni kellett, mert azt találtam ki. Sőt, egy jelenetben az alkatrészek önálló életet kezdenek. Erre azért ráment pár hónap, mire minden úgy nézett ki, ahogy akartam. A robotot felépítő elemeket egy hierarchikus rendszerbe helyeztem. Ezt elkészítettem Blenderben, majd egy saját Python szkripttel kiexportáltam. Úgyhogy kezdem egyre jobban érteni a Blender Python API-ját is. Az exportálás is megérne egy bejegyzést, mert ott sem sikerült mindig a megfelelő elemet elmenteni. Néha azután jöttem rá, hogy rossz az exportálás, miután a saját kódom nem tudta pontosan úgy megjeleníteni az elemeket, ahogy a Blender tette. Sokáig például ahelyett, hogy a végtag elfordult volna, a végtagot alkotó elemek a saját tengelyük körül forogtak. Ugye itt is a mátrixokkal volt a gondom, mert nem értettem teljesen a működésüket.

Bézier-görbék

Már egy korábbi demómban használtam bézier-görbéket a kamera mozgatására, az akkori kód csak négy kontrollpont kezelésével tudott csak megbírkózni. Ráadásul olyan kódot akartam írni, hogy később más közelítési eljárásokat is felvehessek a metódusok közé. A megoldás elég jó lett. Itt is Blenderben készítettem a görbéket, majd Python-al exportáltam.

Változó sebességű scroller

Ez tényleg csak egy apróság, de ezzel is mennyit pepecseltem! Azt akartam, hogy egy felirat változó sebességgel fusson. Tényleg nem gondoltam, hogy olyan bonyolult ez, csak kell egy színusz függvény, meg az idő, és kész. Az eredményt pedig felhasználom a felirat X koordinátájába. Ehelyett a szöveg folyamatosan visszafelé akart menni. Még akkor is, amikor a színusz függvény abszolút értékét adtam át. Végül egy blogposzt mentett meg a szégyentől.

Szóval még mindig van egy nap, a demó szinte kész és úgy néz ki, ahogy terveztem. Nem úgy, ahogy szeretném, de mindent nem lehet. Ráadásul Matthew sem fogja azt hinni, hogy csak felültettem, amikor a zenéjét elküldte. Most elégedett vagyok a teljesítményemmel. Majd amikor utolsó lesz, akkor majd jön az önsajnálat, de addig még van pár nap :-)

Lassan egy hónapja vagyok tag, lássuk milyen az élet egy demócsapatban, amit nem én irányítok. Először is, kicsit még olyan, mintha egyedül lennék. Eddig nem sok segítséget kaptam a demó elkészítéséhez, úgyhogy készüljetek fel a saját magam készítette textúrákra. Még annál is rettenetesebb lesz, mint amire számítotok.

Másrészt viszont nagy élet zajlik a Discordjukon, mintha egy alkotóműhely lenne, nem is demócsapat. Nem múlik el nap, hogy valaki fel ne tegyen egy félig kész zenét, tanácsot ne kérjen, hogyan lépjen tovább. Persze mindig van valaki, aki hozzáfűz egy-két gondolatot, ezért nincs az az érzésem, hogy csak magamnak gyártom a demót.

Ettől szívesebben csinálok valamit. Látom a többiek is dolgoznak valamin, nem csak ülnek némán, én is nagyobb motivációval állok neki kódolni. A félig kész zenék és grafikák röpködnek, szóval ez jó.

Amin még nagyon meglepődtem, hogy sok fiatal van a csapatban. Ez úgy derült ki, hogy valaki megkérdezte, mi az a DOS. Először nagyon öregnek éreztem magam. Nem azért, mert tudom mi az, hanem mert használtam. Aztán azért éreztem vénnek magamnak, mert kiderült, hogy az illető 13 éves. Anélkül, hogy túl sok demográfiával untatnálak titeket, elég az hozzá, hogy több a nálam fiatalabb, mint az öregebb.

Kérdeztem azt is, mit lehet releaselni MoonShine alatt, de erre nincs megkötés. Seffren, a csapat vezetője elutasítja a demoscenen bellüli elitizmust, ezért még egy magamfajta kóklernek is jut itt hely. Fejlődni pedig lehet, mert vannak, akik C64-en és Amigán is tudnak kódolni. A kezdő lökést meg tudják adni nekem, ha nyitni akarok a platformok felé.

Összességében eddig minden rendben van. A Function-re a release készül, jól haladok vele. A tervek nagy részét sikerült megvalósítani. Az effektekkel még nem haladtam, azok az elkövetkező egy hétben fognak születni.

Relesek szempontjából az Assembly olyan, mint amikor egy gyereknek elmarad a névnapja, a Mikulás, majd a késve érkező ajándékok hirtelen a fa alá kerülnek. Szegény gyerek nem is tudja, mit bontson ki elsőre. Én sem szoktam tudni, mit nézzek meg. Gyorsan zavarjam le a videókat? Esetleg csak az oldschool kompókat pörgessem végig YouTube-on? De a zenéket tuti munkaidő alatt kell meghallgatni, hogy azzal se menjem el az idő a délutáni demókról. Megannyi kérdés, szervezés, a scener lét dilemmái.

Szerencsére nektek ezzel nincs gondotok, mert itt ez a jó kis poszt, ami szépen összefoglalja a lényeget. Túl szubjektív? Semmi gond, mindent te magad is letölthetsz és végignézhetsz.

Dance Music

Az abszolút kedvenc a Šakkiprinssi volt. Azt hiszem most értettem meg, mit is mondott Willem Dafoe a svéd hip-hopról. Csak hetedik lett, de azóta is többször meghallgattam. Egyszer még az is előfordulhat, hogy az érzéseken túl a szöveg jelentését is érteni fogom.

Listening music

A győztes Aikapallo volt, és ezzel teljes mértékben azonosulni tudtam. Jó pörgős zene, az embernek kedve támad shadereket írni hozzá. Turbo Knight munkái is egyre többször törik át az ingerküszöböm, ahogy történt ez most is, ráadsul közös csapatban is vagyunk. Most csak a hetedik helyet hozta el, de a mezőny is viszonylag erős volt.

AI grafika

Ez valami teljesen új kompó. Bár sokan ágálnak a mesterséges intelligencia művészeti alkalmazása ellen, ez a kompó is megmutatta, hogy azért van kereslet rá. Még a fotóknál is több induló volt. A leírások részletesen tartalmazták az alkalmazott technikákat és promtokat. Tanúságos végignézni a próbálkozásokat is. Abból is sokat mellékeltek a végső verziók mellé.

Fast graphics

Darkki indusztriális stílusát nagyon kedvelem, de itt a rövid idő miatt nem tudott igazán velőset alkotni. Maxon grafikája is kicsit hiányos volt. Ebből is inkább azt szűrtem le, hogy pusztán 3D renderrel nem lehet ilyen rövid idő alatt látványosat alkotni. Ezért is nyert Korpi a kissé érzelgős képével, ahol a stílust ötvözte a rendelkezésre álló idővel. Néznivalónak mégis hekker Pollit rakom be, mert poén.

Fotók

Igazán igényes képeket adtak be (vagy csak az előzsűri volt túl szigorú). Több jó kép is volt, most csak a hangulat kedvéért tettem be a Let it Rain című képet.

Rövidfilmek

Csak három induló volt, de egyik sem volt emlékezetes. Hiányzik a Tekotuotanto és az ő őrült filmjeik.

Játék

Na, itt megkaptam, amit a filmeknél hiányoltam. A Tekotuotanto játéka egy kormányozhatatlan autó, amit különböző trükkökkel kell rávenni, hogy mégis kanyarodjon. Ha nem sikerül, akkor kezdődhet a pálya előről.

Oldskool demók

Az X-hez képest elég gyenge volt a felhozatal. A Scroll of Antonius azért tudott kiemelkedni a mezőnyből, mert volt benne egy kis ötlet.  A többiben nem volt sok erőlködés.

In-game video/fotó

Ebben a kategóriában játékokban előforduló képeket és videókat lehetett látni. Ez is viszonylag egyedi kategória és mivel az Assembly egyben egy e-sport rendezvény is, nem is meglepő, hogy itt látható. A két kategóriát egybe vettem, mert a fotók annyira nem nyűgöztek le, mivel nem tudtam, milyen játékokról van szó (oké, Duke Nukem-et értettem). A videók már egy fokkal jobbak voltak. Ennek ellenére szerintem ezek érdekes kategóriák, van bennük kiaknázható lehetőség.

Fantáziakonzolok

Ezekről majd bővebben kifejtem a véleményemet. Elég az hozzá, hogy az Assembly-n ez is egy külön kategória. A Megademo győzelme borítékolható volt, annyi nosztalgia morzsát sűrítettek bele. Nekem a Ne on demonei látványvilága jobban tetszett, bár stílusban a Private Investigator szerintem verte a mezőnyt.

Real wild

Az egyedi hardvermegoldásokon alapuló demók most igen változatosak voltak. A kedvencem a Cesium volt, ami egy oszcillátoron futott.

Demo

Az idei demók összességében nem voltak annyira erősek. Ezért csak az első háromról írok. Mindegyik megérdemelten lett dobogós, a sorrend ízlés szerint változhat. Nagy meglepetés volt számomra az ASD megjelenése. A demó látszólag a Lifeforce folytatás, de aztán teljesen új irányt vesz és nekem némi Fairlight-fricskának tűnik. Kedvenc másodvonalas csapatom, az Pyrotech is képviseltette magát, de ők inkább Unreal-ra támaszkodtak. Aikapallo zenéje ismét nagyot ütött. A design is rendben volt. Az Adapt a Notch motort vette használatba, de nem tolták túl, könnyed demót raktak össze, látszólag amolyan sétagalopp volt nekik ez az Assembly, bár a leírások alapján hajrázniuk kellett a végén.

Milyen furcsa, hogy már évtizedek óta tanulok biológiát, mégis vannak furcsa fehér foltok a tudásomban. Nem is olyan apróságokra gondolok, mint egyetlen anyagcsere út köztes terméke, hanem olyan alapvető dologkra, mint a nemek közötti különbség genetikája.

Az egészre úgy derült fény, hogy kaptunk egy megbízást, hogy keressük meg egy növényfajnál a nemi különbségeket meghatározó genomi régiókat. Egyszerű, nem? Emlősöknél már csináltam párszor. De ezek növények! A ploiditás kicsit másképp működik, meg önmagukat is megtermékenyíthetik. Kicsit elbizonytalanodtam.

Nem vártam nagy eredményt, de megkérdeztem a hazugGPT-t, mi a véleménye, és már ott is megfigyelhető volt a torzulás. Váltig állította nekem, hogy a növényeknél is van X kromoszóma, ami a nemi bélyegeket kódol. A dolgot az sem könnyítette meg, hogy a Cannabisnál tényleg így is van. Legalábbis a kétlaki formában. Az egylaki formánál már nincs így.

Teljesen elbizonytalanodtam. Ha növényfajon belül is eltérhet a nemek genetikája, akkor hogy fogok bármit is megtalálni? A főnököm is erősködött, hogy kromoszómális különbséget kell találnunk. Én viszont még mindig nem voltam meggyőződve, hogy eleget tudok, hogy nekilássak a melónak. Újabb cikkeket kerestem. Végül rá is akadtam a válaszra. No, nem arra, mit kell keresnem a növény genomjába, hanem arra, miért vagyok összezavarodva.

A cikk ugyanis arról beszél, hogy rosszul oktatják ezt. A biológia oktatásban emberközpontúság van, mindent azon keresztül tanítanak, a nemi különbség genetikáját is. Aztán később jön a Drosophila, ahol, hogy-hogynem szintén XY kromoszóma párok vannak. A tanulóban meg kialakul egy kép, hogy akkor a többi állatnál is biztos így van. Esetleg a tanár megjegyzi, hogy "vannak kivételek". Tovább erősítve azt, hogy a csigák, férgek, lepkék, halak, kétéltűek között megjelenő hermafroditizmus, környezeti hatásokra történő nemváltás mind valami kivétel, ami csak azért létezik, hogy tankönyvek apróbetűs részeit is meg lehessen tölteni.

A valóság ezzel szemben az, hogy az evolúció során többször alakult ki nemi dimorfizmus. Tehát a Drosophila és az ember XY kromoszómája csak a véletlen műve.

Ilyenkor mindig elgondolkodom, vajon mennyi mindenről lehet még hibás ismeretem?

Eggyik nap megnyitotam a levelezést. Benne vót, hogy beválasztottak a zelitkutatók közzé. Egész pontosan a zelitkutató pilot program pilot kiválóságos program izébe. Aztarohadt! Ez mit jelent? Mostantó csak a zelitet kutathatom? Mé csak a zelitet? Én nem akarom a zelitet kutatni.

Deaztán kiderült, hogy azt akarják még jobbb legyek. Mert akik résztvesz a programon annak megmongyák hogyan legyen jobb és írgyon D1 cikket. Én akarok írni D1 cikket, de hát franc tuggya hogy kő azt írni. Ezt má meg ke mondanijuk nekem.

És akkó aztatat mondtam, hogy bennevagyok. És hivatalos lett hogy zelitkutató lettem. És akkó kellett regisztrálni a múdira vagy moodira. Ami kicsit más, minta többi? De senki a résztevökk közű nem tudott regisztráni. Mert nem tuttuk, hol a múdi. A programm vezetői meg nem árúták el. Aztán a guglival megkerestettem. Beirtam, hogy inrul, meg minden. És én megtaláltam múdit, ami az előrning vót. Megirtam mindenkinek, mire én lettem menő a zelitkutatyók között. Azzota nekem ír ják a levelet, ha nem meggy a múdi. De montam, hogy ne irgyanak nekem, mert én is csakk ojan tahó vagyok akit ki ke okkosítani. Én nem tok másokat okosittani mert nekem is okosodnom kő.

Aztán vót megnyitó is. Zúmon. Megmonták, hogy a zegyetem mostmá elitegyetem lett, me benne van a top100-ba. És a zegyetem top100 akar maradni, mert azzal lehet menőzni. Ezé felkérték a Mérfődkövet, ami még intézett is, hogy csinájjanak még elitebbet a zegyetembő. Emondták, hogy 100 zelitkutatót választottak ki, mert a zegyetem öszes hivatkozásának 50%-t ők produkáták. És a többiek akkó micsinátak? Ménem őket javittyák fő, he? Mé minket, akik tuggyuk hogy kő cikket írni? Dehát ők tuggyák hogy köll elitegyetemet csinálni, én nem tok sömmit.

Megis kérdezzte az eggyik zelitkutató, mégis mit tud eza Mérfődkő? Mondta, hogy má 30 éve kutat. Tuggya mi azaz újjság, amibe lehet publikáni. Mégis mit tudnak mondani neki a bugrisok? Lehet, nem szószerint eztetet mondta, de ez vót a lényeg. És akkó a bugrisok megmondták, hogy ők megnézték a külfődi egyetemeket. És ott megnézték miket kapnak a kutatók és azt kapjuk mi is. Kivéve kutatási pénzt, kivéve műszereket, kivéve vegyszert,  kivéve mentessülést a közbeszerzés alúlt, kivéve fojékony szappant a budiba, kivéve tonert a nyomtatóba, kivéve védelmet, hogy ne rugjanak ki. Ja, nálunk senkitnem rugnak ki. Nálunk racionalizájják a létszámot. És a létszámm egyre racionálisabb.

De kapunk angolszövegfordítást. Ha nem hósszú a szöveg. Kapunk mentesületet a zoktatástól. Bár programm ideje leginkáb nyáron van. Kapunk kutatói szabit, de csak kéthétit. Kapunk konferecia támogatást, ha nincs mesze a konferencia. És nem drága. Ebbő a sok jóbúl lehet kettőt választani. Amit mindennki kap, az a zsé és a láthatóság. Mer a kutatok nem elég láthatóak. Én gyorsan megnéztem a kezem, de láttam. Mer apám nem vót üveges. Viszont a zúm kamera ki vót kapcsóva. Lehet ezé nem látttak. De aztatat monták, hogy csinának egy honlapott, ahó mindenki látható lesz. Ez jó, mégse kell bekapcsóni a zúmkamerát.

De csak akkó kapunk zsét, ha válalunk valamit. Például irunk D1 cikket félév alatt. Vagy kóperálunk valakivel. Vagy terjesztyük az ismeretet a nemkutatók közt. Vagy pájázunk. Vagy kapcsolatott építünk. De nincs elég majter. Hogyan épittsek így? Pláne kapcsolatot.

Aztán vót találka is. Az összes elitkutatót beterelték egy terembe és mindennki kapot egy istennevet. És meg kellett keresni a hasonszőrű isteneket. Hangozás alapján azték isten vótam, de nem ismertem a többi azték istent. Csetdzsipiti meg nem vót. A többi azték isten sem ismerte egymást, ezért bajba vótunk. Aztán a sok tanácstalan végű egymásra talát. És kiderűt, hogy mennyit dógoznak a többi zelitkutatók. Benne vannak bizoccságokban, takságokban. Mentorának, meg minden. Monta is az eggyikük, hogy a munkálya nagy része "nem számit", mer csak megbeszélés, kérelem íráss, kapcsolatartás. Mégis ez viszi el az ideje nagyrészit.

Másikuk aszt monta, sokk az oktatás, de senki nem tuggya átvenni. Akkó hogy kérjen mentesséket? Meg ott a kutatói szabi. Addig azok csinájják a melót, akik nem elitek? Aztán odagyütt egy másik zelitkutató és kérdezte hogylehet virágillat genetikát csinálni. Aztán beszéltünk. És kiderült, hogy az illat rigazából vegyület. A virágró meghogy igazábó gomba. Tehát nem is az kellett neki, amit mondott, de monta, hogy ő fizikuss. Ezé megbocsátottam neki.

Szóva reszkessen mindenki. Én vagyok a zelitkutató!

Azt hiszem szembe kell néznem azzal, hogy a Cybernetic genetics ideje lejárt. Nincs csapattag, egyedül meg nem tudok mindent megcsinálni. Próbáltam, de nem az igazi. Felesleges erőlködni. Felesleges ócska, felejthető demókat készíteni. Persze a többi scener tartja bennem a lelket, hogy "mi lenne a partikkal, ha nem adnának be produkciókat". Ez kedves tőlük, de ócska produkciókat beadni, csak azért, hogy meglegyen a létszám, felesleges.

Ezért úgy döntöttem, nem lesz több Cybernetic genetics produkció. Még kacérkodtam a gondolattal, hogy esetleg kiadhatnám az utolsó kódokat az utolsó Function-ön, és ahogy búcsúzik a magyar scene ettől a partitól, úgy búcsúznék én is. De rájöttem, hogy egyrészt lényegtelen, mert úgysem érdekel senkit ez a szentimentalizmus, másrészt csak feleslegesen elodázná az elkerülhetetlent: Abba kell hagyni.

Az Interstellarban volt egy gondolat, hogy "ahhoz, hogy az ember előre jusson, hátra kell hagynia valamit". Ez nagyon jó meglátás, mert én is látom magam körül, hogy emberek azért nem lépnek meg fontos lépéseket, mert nem akarnak megválni valami régi felesleges kolonctól. Én sem tudtam megválni a Cybernetic genetics-től, de nincs semmi oka sem, hogy megtartsam. Csak az erőlködés van vele. Ezért egy gyors, fájdalommentes döntést kellett hozni.

Aminek lenne értelme, egy másik csapathoz tartozni, ahol vannak grafikusok, zenészek és buzog az életkedv. Pontosan ezért, mikor megláttam, hogy a Wanted-en kódert keresnek, jelentkeztem. Megmutattam, mit csináltam eddig, és fél óra múlva már a csapat titkos Discord csatornájához is hozzéférhettem.

Meglátjuk, mi sül ki belőle, de bizakodó vagyok. Ha mást nem, a kapcsolati hálóm szélesedik. Ezért visz`lát Cybernetic genetics, hello MoonShine.

- Pszt, van egy tuti kütyüm. Érdekel?
- Mit tud?
- Univerzális TV távirányító!
- Akkor nem érdekel.
- Várj, és egy univerzális TV távirányító USB csatlakozóval?
- Uncsi.
- Univerzális TV távirányító USB-vel és Bluetooh-al?
- Nocsak.
- Univerzális TV távirányító USB-vel, Bluetooh-al, NFC-vel?
- Próbálj lenyűgözni.
- Univerzális TV távirányító, USB-ve, Bluetooth-al, NFC-vel és gigahertz alatti rádióval?
- Lehet, hogy érdekel, lehet, hogy nem.
- Univerzális TV távirányító, USB-vel, Bluetooth-al, NFC-vel, gigahertz alatti rádióvevővel és GPIO portokkal?
- Fogadjunk, nem tudod fokozni.
- Te programozhatod.

Oké, tényleg sok hülyeségre rá tudok kattanni, de ez most más (vagy legalábbis én másnak hiszem). A Flipper Zero egy hozzám hasonló megalomán geekeknek kifejlesztett kütyü. A fenti dolgokból mind tud egy kicsit. Nem egy Proxmark, nem egy Pandwan Pro, de elég funkciót zsúfoltak bele, hogy az embernek beinduljon a nyáltermelődése. Mindezt egy delfines körítésbe csomagolták, ami például szomorkodik, ha ki akarod kapcsolni. Egy kis retro beütése is van a monokróm 128x64-es felbontással és a csipogó hangjával.

Azt azért mindjárt az elején le kell szögezni, hogy ez nem olyan csodakütyü, mint ahogy a TikTok-on látni lehet. Aki azt hiszi, hogy megveszi, és utána titkosügynökként beosonhat minden lezárt létesítménybe, az nagyot fog csalódni. Viszont nekem például segített, hogy jobban megértsem a vezeték nélküli világot. Használat közben jöttem rá, milyen keveset tudok az engem körülvevő rádiókommunkikációról. Például számomra összemosódott az RFID és az NFC, nem tudtam, hogy ekkora különbségek vannak közöttük. Azt sem tudtam, mi az a moduláció és miért van rá szükség. De ahogy utánaolvastam, egyre több dolog vált világossá.

Ha pedig ez nem is érdekelne, akkor is jó, hogy van tartalék távvezérlő az összes otthoni berendezéshez, a belépétető kártyát sem kell cipelnem a melóhelyre, meg a kaput is ki tudom nyitni vele. Sőt, a karácsonyi fények is vezérelhetőek vele. (Akár még a szomszédé is, ha bevilágít a lézere az ablakon, [gonosz kacaj])

Viszont a funkcionalitása kiterjeszthető, hála a GPIO-nak. Sok esetben jobb választás lehet, mint egy Arduino, mert eleve van képernyője, gombok és akkumulátora. Igaz, kevesebb portot tudunk használni és a kódot írni rá bonyolultabb, de ha valaki eleve rak egy kis LCD-t az Arduinora, már azzal elfoglal 7 csatlakozót.

De a lényeg, hogy programozható. Méghozzá nagyon egyszerűen. Nem kell bűvészkedni környezeti változókkal, nem kell inkompatibilis könyvtárakkal jásztani, gyakorlatilag egy GitHub repot leszedünk, és már mehet is a kódolás.

Fontos még megjegyezni, hogy a rendszer aktív fejlesztés alatt áll, ezért nem biztos, hogy minden információ érvényes lesz két hónap múlva is. Éppen az aktív fejlesztés miatt előfordulhat, hogy egy firmware frissítés után a programunk nem fog futni. Ilyenkor frissíteni kell GitHub-ról a kódbázist és újra kell fordítani a programunkat.

A kódolás alapja egy fbt nevű szkript, amit el kell indítani a forráskód letöltése után. Ez fogja leszedni a fordítóprogramot és mindent beállít, amit csak kell. Még Slackware-en is gond nélkül megoldja a problémákat. Új programjainkat az application_user könyvtárba kell elhelyezni, mindegyiket egy külön alkönyvtárba. Ezután létre kell hozni egy application.fam nevű fájlt. Ez határozza meg a programunk paramétereit, például nevét, a program belépési pontját, melyik menüponton érhető el, stb. Egy alap application.fam a következő módon nézhet ki:

App(
appid="myapp",
name="My first app",
apptype=FlipperAppType.EXTERNAL,
entry_point="myapp_main",
requires=["gui"],
stack_size=1 * 1024,
fap_category="Examples",
)

Ezután már létre is hozhatjuk a forráskódot. Ebben a példában C-t fogunk használni, de természetesen lehetséges Rust-ban is feljeszteni. Többféle programot írhatunk. Van, amelyik a firmware része, más csak debug-olásnál indul, de ami engem érdekel, az a felhasználói programok fejlesztése, amelyek az SD kártyán csücsülnek, függetlenek a firmware-től (vagyis ha lefagynak, nem rántják magukkal az egész rendszert), és menüből indíthatóak.

A forráskódnak tartalmaznia kell értelem szerűen a belépési pontot, amit az application.fam-ban definiáltunk az entry_point résznél. A program erőteljesen támaszkodik a callback függvényekre. Ha képernyőt, nyomógombokat akarunk kezelni, különböző callback függvényeket kell definiálnunk.

Lássunk egy nagyon egyszerű alkalmazást. Létrehozunk egy teljes képernyős felületet és ott kiírunk egy szöveget. Az egyszerűség kedvéért megspóroljuk a bemenetet figyelő callback függvényt, és közvetlenül a kilépés gomb állapotát figyeljük.

#include <furi_hal.h>
#include <gui/gui.h>

static void myapp_draw_callback(Canvas *canvas, void *ctx) {
  UNUSED(ctx);
  canvas_set_font(canvas, FontPrimary);
  canvas_draw_str(canvas, 5, 8, "My first Flipper App!");
}

int32_t myapp_main(void *p) {
  ViewPort *wp = NULL;
  Gui *gui = NULL;
  UNUSED(p);
  gui = furi_record_open(RECORD_GUI);
  wp = view_port_alloc();
  view_port_draw_callback_set(wp, myapp_draw_callback, NULL);
  gui_add_view_port(gui, wp, GuiLayerFullscreen);

  do {
  }while(furi_hal_gpio_read(&gpio_button_back));

  gui_remove_view_port(gui, wp);
  return 0;
}


Ha készen van a kód, akkor a következő paranccsal fordíthatjuk: fbt fap_myapp. Programunk azonosítója előtt a fap_-nak kell szerepelnie. Ha pedig a kütyün is ki szeretnénk próbálni, akkor a következő módon tehetjük meg: sudo fbt launch APPSRC=applications/myapp. Igen, annak ellenére, hogy az application_users könyvtárban van a kódunk, itt csak az applications-t kell megadni.

Most, hogy van szép új SD kártya olvasó az Amigában, szerettem volna, ha az energia ellátása is rendben lenne. Ugyanis van az Amiga saját tápegysége, és van egy PC-s tápegység, ami csak a vinyót működteti. Ha nagy néha rászánom magamat, hogy elővegyem, elfoglalom a fél szobát ezekkel a kiegészítőkkel. Ha pedig arra vetemednék, hogy elviszem egy partira, akkor plusz táskákat kellene telepakolnom.

Ha már úgyis kell PC-s táp, mi lenne, ha az hajtaná meg a gépet is? Már van egy moduláris PC tápegységem átalakítva labortápnak, gondoltam azt ruházom fel új funkcióval, de sajnos a tesztek alatt nem tudta felpörgetni a vinyót. Kénytelen voltam egy másik tápegységet használni.

Először a PC-s tápról levágtam a felesleges kábeleket. Itt nézegettem egy ideig az ATX csatlakozót, majd arra gondoltam, ezt még fel tudnám használni egy másik projekthez, ezért eltettem. A többi kábelt csutkára visszavágtam és leszigeteltem, nehogy valami meglepetés érjen később.

Maradt egy vinyó csatlakozó, meghagytam a régi AT alaplapi csatlakozót is, hátha mégis rászánom az időt a GUS PC felélesztésére, meg négy vezeték (-12V, +12V, föld, +5V). Még a floppy emulátorokkal együtt rendeltem egy Amiga tápcsatlakozót is, arra ráforrasztottam a vezetékeket. A vezetékeket kábelkötegelővel fogtam össze.

Mivel nem volt rajta kapcsoló, kifúrtam az egyik lemezt és beletettem egyet, amit a kacatok között találtam. Sajnos kicsit ferde lett, mert megcsúszott a fúró a kezemben.

Mindent háromszor ellenőriztem. A PC-s feszültséget, a tűkiosztást a csatlakozón, a kábel színét. Néztem a neten fellelhető anyagokat, hogy semmit se rontsak el. Aztán összeszereltem, majd kimértem multiméterrel is, hogy biztosan jó helyre mennek-e a feszültségek.

Persze nem volt jó. Sikerült összekevernem két tűt. Még jó, hogy nem kötöttem rá az Amigát! Átforrasztottam a hibás részt, újra ellenőriztem mindent. Most már jónak tűnt.

Az Amigát szépen meghajtja, de a vinyó folyamatosan felpörög, majd leáll, mintha nem adna le elég teljesítményt a tápegység. Írták, hogy kellene egy 10W-os ellenállás, de ezt nem tartottam itthon. Sajnos nem sikerült tökéletesen a projekt.

Nem hagyott nyugodni, hogy a Nethunter Store nem ment a LineageOS 20 alatt a Nokia telefonomon. Egyszerűen nem volt képes kapcsolódni a hálózathoz, annak ellenére, hogy az összes többi program remekül működött.

A legjobban az idegesít ezeknél a grafikus tapicskolós programoknál, hogy nincsenek rendes logok, hibakódok. Így esély sincs rá, hogy az ember megoldást találjon. Hacsak nem fordítja le a programot magának. Gondoltam, talán a forráskódból ki fogom tudni találni, mi a nagy büdös helyzet.

A forráskód 4 éves! Átnéztem a felmerült problémákat, de csak egy embernek volt olyan gondja, mint nekek, és ő sem kapott semmilyen választ. Viszont feltűnt, hogy valaki arra panaszkodik, hogy a Nethunter Store F-Droid felirattal szerepel...

Találtam egy másik oldalt is, ahol azt javasolták, hogy az F-Droidot használjuk a csomagok letöltésére. Oké, telepítsük az F-Droidot.

Az F-Droid gond nélkül felment, tudtam böngészni a programok közül. Nyilván az appok száma erősen limitált, ráadásul az igazán szaftos dolgok hiányoztak belőle. A felhasználói felület viszont nagyon ismerős volt. Pont úgy nézett ki, mint a Nethunter Store felülete. Minő véletlen! Ekkor már nagyon erősen kezdtek az agytekervényeim összefüggéseket keresni. Mi van, ha nem csak külsőben, hanem például a kódbázisban is vannak hasonlóságok?

Úgyhogy megnyitottam a nem működő Nethunter Store applikációt, kimásoltam a repo elérési utakat és bemásoltam az F-Droidhoz. A program elkezdett letölteni, frissíteni. Két perc múlva megjelent minden program, amire szükségem volt. Nem is kellett semmit fordítani.

Fájlokat mozgatni különböző architektúrák között igencsak nehézkes. Főleg, ha ezek a gépek a számítástechnika evolúciójának különböző állomásain tartózkodnak. Elméletileg a 3.5-ös floppy, mint médium hordozható lenne, hiszen a legtöbb géphez lehet szerezni ilyen perifériát, a gyakorlatban viszont képtelenség úgy megformázni a lemezt, hogy azt minden gép maradéktalanul használni tudja.

Szerencsére a retro gépek szerelmesei, ha nem is tervszerűen, de felhasználhatóságot szem előtt tartva, megalkották azokat a perifériákat, amelyek segítségével jelenleg SD kártyával szinte valamennyi gépet fel lehet szerelni. És ez jó.

Az SD kártya remek médium. A PC-k képesek olvasni, legfeljebb egy USB olvasó kell hozzá. Pár éve még a telefonok is használták. A Raspberry-k és más mini számítógépek alapból erről indulnak. Fényképezőgépeknél kötelező legalább egy foglalat. Drónok, kütyük és még sok egyéb szerkezet is előszeretettel olvassa.

De mi a helyzet a retro gépekkel, amelyek jóval az SD kártyák születése előtt készültek? Akár hiszitek, akár nem, erre is vannak megoldások.

A hagyományos kislemez meghajtókat ki lehet cserélni HxC-re, ami egy teljes értékű floppy emulátor. Tehát minden eszköz, ami 3.5-ös floppyvan van felszerelve, felszerelhető SD kártya olvasóval. Csak szétkapjuk a gépet, floppy olvasó ki, HxC be. Még az olyan huncut dolgokat is kezeli, ha esetleg a floppy kábel fordított polaritást igényel. Mivel egy SD kártya, még az ősi fajtából is többszöröse egy floppy kapacitásának, ezért több floppy lemez képet rakhatunk a kártyára, amik közül az előlapon kis gombokkal tudunk kiválasztani.

Ilyen eszköz került a GUS-os gépbe és az Amiga 1200-be.

Az Amiga esetén úgy döntöttem, a házat is megfaragom. Még a korai időkben egy teljesen autentikus Amigát szerettem volna, de a gép, amit meg tudtam venni, már eleve faragott volt, ezért erről a tervemről letettem. Most, hogy a floppy emulátor is több helyet kért magának, szívbaj nélkül kivágtam a megfelelő helyet.

A doksi szerint nézni kell, hogy a kábel melyik felén fut a piros csík, ami a polaritást jelöli, de szerintem inkább az alaplap jelzéseit kell nézni, mert az a biztos (kivéve persze csavart kábelnél).

Az SD kártyát FAT32-re kell formázni. Linux alatt ez elég egyszerű, csak a mkfs.fat -F 32 opciót kell használni. Ha nem ezt tesszük, vagy az SD kártya nem kompatibilis az emulátorral, akkor a kis LCD a reading FAT... üzenetet fogja kiírni, és nem csinál semmit.

Kell egy konfigurációs állomány is az SD kártyára. Ezt az emulátorhoz tartozó programmal tudjuk elkészíteni. Van Linuxos verziója, amit egy-két apróságtól eltekintve gond nélkül tudtam használni. A konfigurációs fájlt az SD kártyára kell másolni.

Ezután jöhetnek a lemezképek. Bár sehol nem írják explicite, de az emulátor csak egyetlen formátumot kezel. Igaz, a hozzá tartozó program tud konvertálni szinte mindent, maga az emulátor csak a HFE formátumot kezeli.

A GUS-os gépbe először rosszul raktam be a meghajtót, ezért nem tudta olvasni a képfájlokat. Másodszor viszont nem tudom, mi történt, de a HxC szó szerint elfüstölt. Először azt hittem véletlenül a 12V-os ágat kötöttem be, de a csatlakozó kialakítása olyan, hogy nem lehet rosszul bekötni. Minden esetre az akció után a számítógép sem ad képet. A ventillátorok felpörögnek, de a power led csak villog. Egy ideig nem kell GUS demókat néznem, azt hiszem. Remélem a GUS nem ment tönkre, mert azt nem tudom pótolni.

A C64 esetén nekem egy SD2EIC teljesít szolgálatot. Ez nem a legtökéletesebb megoldás, mert nem biztosít teljes 1541 kompatibilitást. Mit jelent ez a gyakorlatban? A demók 90%-a nem fut, a játékok közül pedig azok, amelyek "folytontöltősek", tehát rendszeresen használják a merevlemezt. Lehet változtatni a meghajtó kódját, ezért egy 1541 mellett második meghajtóként is használható.

Viszont az intrókat, és a játékok óriási részét gond nélkül használhatjuk. Grass le is töltött egy nagy halom scene alkotást, amit SD2EIC-bel tudok használni.

A dokumentáció szerint legalább 2GB méret kell, meg gyors sebesség, de nekem gond nélkül ment egy 256MB-os kártyával is. Ekkora helyre rettenetes mennyiségű játékot lehet pakolni, így ennek az elavult kártyának is új felhasználási lehetőséget teremtett.

Itt is több lemezképet használhatunk, amelyeket lehet váltogatni. Én az FD64 programot használom, tökéletesen megfelelt, nem tapasztaltam hibát.

Az SD kártya, mint univerzális adathordozó kiváló megoldás a fájlok átvitelére. Netről PC-re letöltve a fájlokat könnyedén SD kártyára másolhatom és a megfelelő eszközzel más gépekre tudom átvinni azokat. Nem kell CD-re írni, nem kell furcsa kábelekkel össze nem tartozó perifériákat összekötni. Egyszerű dolgoknak is lehet örülni. Az élet szép.